Mi másra szolgálhat nekünk, embereknek a piramis, a bábeli torony, esetleg Jákob létrája, mint az égi magasságok elérésére. Az már mellékes körülmény, hogy a képzőművészetben ennek ábrázolása sokszor eltér a kiindulóponttól, leggyakrabban lépcső, gúla, olykor fénysugár helyettesíti, ritkábban azonban a szó szoros értelmében vett létrát láthatunk a képeken, egyenlő távolságra illesztett fokokkal, ahogyan az dukál.
Dienes Attila (sz. 1942) szobrászművész szabadtéri „létrája” valójában lépcső, pontosabban fából készült térplasztika, amely nem csupán az elvágyódásról, az elérhetetlen csúcsok felé igyekvés kínzó, állandóan megújuló vágyáról, hanem annak előre látható kudarcáról is tudósít. Tapasztaljuk, tudjuk, hogy földhözragadt létünk keretei, eszközei csak álmainkban engedik meg a szárnyalást. Ezek képi megjelenítésére, valószínűsítésére egyedül a művészet, elsősorban a manierista, barokk, később a romantikus festészet szolgáltatott a 18. és 19. században megfelelő keretet.
Az angol William Blake (1757-1827) Londonban élt, költő, festő, grafikus, nyomdász, zeneszerző volt, olyan eredeti, termékeny, sokoldalú, élvonalbeli alkotó, akinek a munkásságát életében alig ismerték, értékelték kortársai. Valójában csak évtizedekkel a halála után, a XX. században fedezték fel kritikusai azt, hogy messze megelőzte a korát, és a szimbolizmus, expresszionizmus, szürrealizmus egyik előfutára volt. Mint ilyen, szinte magától értetődően választotta témául az elődök által sokszor megfestett, már az ókeresztény művészetben is ábrázolt bibliai történetet Jákobról. Ez röviden arról szól, hogy álmában hatalmas, a Földet az éggel összekötő létrát lát, amelyen angyalok járnak fel és alá, s tetején az Úr hívja őt a trónusához. Az Egek elérhetetlennek tűnő világát hozza emberközelbe Blake festményén a spirális formájú, végtelennek tűnő lépcső, amelynek légies angyalalakjai mintegy sugallják, ösztönzik a könnyed, folyamatos felemelkedést. Ezt a hatást a mű egyetlen kiegészítő színpárra – kék-narancssárga – épülő világa tovább fokozza. Blake alkotása azért sokkal több egy kiváló festménynél, mert hittel készült, tehát hihető, lényegében a vitathatatlan szakmai erényei mellett, ez a ritka tulajdonsága emeli a remekművek sorába.
Készítettem én is egy égig érő létrát, ez volt Balázs Lajos Cérna és tű című, 2020-ban, Csíkszeredában a Gutenberg Kiadónál megjelent kötetének egyik illusztrációja.
Dienes Attila: Jákob létrája, fa, Zabola, 2009
William Blake: Jákob lajtorjája (1799-1806), lavírozott tollrajz (magángyűjtemény)
Muhi Sándor: Égig érő létra, 2019 (vegyes technika, a művész tulajdona)
