Eckstein-Kovács Péter volt már kolozsvári polgármesterjelölt, volt az egykori államfő, Traian Băsescu tanácsosa, de mindenek fölött az RMDSZ-ben való politizálása teljes időtartama alatt következetesen képviselte azt a szabadelvű eszmeiséget, amelyet most már hiába keresünk a szövetségben. Múltról és jelenről kérdeztük az egykori Kolozs megyei szenátort, aki a kizárólagos etnikai alapú politizálásról, az RMDSZ és Fidesz összefonódásáról, az erdélyi magyarok masszív elvándorlásáról és a fiatalok számára annyira fontos jövőképnek a hiányáról is elmondta véleményét.
Hogyan változott szerinted a romániai magyar politizálás az elmúlt harminc év alatt? Annak idején, amikor te indultál, mi motivált, milyen céljaid voltak?
Ez egy olyan időszak volt, amikor nagy volt a lelkesedés. Most 1990 tavaszára gondolok, amikor megalakult például a kolozsvári MADISZ. A most Báthoryról elnevezett oktatási intézmény udvara úgy tele volt, mint ahogy én azt soha nem láttam, pedig 12 évet lehúztam abban az intézményben, de annyian sose voltak, mint akkor. Több ezer ember gyűlt össze egy ifjúsági szervezet alakuló ülésére. Az ember mindig jóra vár, én is akkor azt láttam magam előtt, hogy az ifjúsági szervezettel sok jó dolgot tudunk megvalósítani. Egy izgalmas időszak volt, és életem során ritkán lelkesedtem úgy be, mint akkor.
Akkor történt, hogy odajött hozzám egy srác, és azt mondta: Te, Péter, nem akarsz képviselő lenni? Van 24 órád, hogy meggondold. És akkor azt mondtam, hogy igen. Nyilván konzultáltam a feleségemmel is, és bevállaltam, mert hát az emberben van tenni akarás, és a politika végső soron egy kihívás, hogy az ember megméretkezzen, hogyan tud ellátni egy nagyon felelősségteljes feladatot, ami még ’90-ben egy képviselőházi jelöltség volt. Úgyhogy nagyjából ez volt a kontextusa a döntésemnek.
Azelőtt, mikor az egyetemre készültem, egy dilemma volt számomra, hogy a történelem szakra felvételizzem-e vagy a jogra. Én a történelmet nagyon szerettem, azóta is szenvedélyem. Viszont arra gondoltam, elvégzem az egyetemet, aztán kitesznek falura történelemtanárnak. Oké, ez is egy jövőkép, de ha jogot végzek, ügyvéd leszek, gondoltam. És az még a Ceaușescu-rendszerben is szabad pályának számított.
Ezért azt a gyakorlatias döntést hoztam, hogy igen, a jogra fogok menni. Amikor később a politizálás mellett döntöttem, külön hasznomra vált, hogy nem a nulláról kellett kezdenem a törvényhozás megismerését.
Az a lelkesedés, amivel elindultál, meddig tartott ki?
Én nem untam meg soha. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy meguntam a politikusi pályát. Rettentő sokszínű, izgalmas pálya. Az első mandátum rövid, kétéves volt, mivel ez egy úgynevezett alkotmányozó nemzetgyűlés volt, ami rettentő izgalmas volt, és az új alkotmánynak az elfogadásával járt. Szerencsém volt, hogy ott voltam a bizottság környékén, amelyik döntött ’91-ben. Sőt, ha jól tudom, a másodikban is, amikor az alkotmányt hozzápasszították az európai uniós követelményekhez.
Ugyanakkor bányászjárások voltak, és a vásárhelyi események, amiknek kivizsgálására is létrejött egy bizottság, tehát egy olyan – hogy mondjam – meglehetősen fojtó hangulatú törvényhozás volt, ahol a legnagyobb ellenzéki párt szerepe az RMDSZ-nek jutott egy olyan parlamentben, ahol a PSD elődjének, a Nemzeti Megmentési Frontnak 84-85 százaléka volt. Nem volt kényelmes helyzet. Viszont még így is rettentő érdekes idők voltak, és végső soron, ha végignézek a későbbi pályámon, amikor folyamatosan Kolozs megyei szenátorként dolgoztam, azt mondhatom, hogy mindvégig érdekes volt, és a politikusi pálya mindig tenni akarásra biztatott.
Az RMDSZ-en belül a Szabadelvű Körnek voltál a vezéralakja, és ez valahogy mindig meg is nyilvánult a megszólalásaidban, egy kicsit kilógtál a sorból.
Az úgynevezett pártfegyelmet azért nagyrészt betartottam, és abban az időben az RMDSZ-ben még voltak ilyen demokráciacsökevények, amibe bele lehetett kapaszkodni, és én bele is kapaszkodtam. A szervezet elnöke hosszú ideig Markó Béla volt, és hát ő nem csak játszotta azt, hogy a magyar politikai szcénával egyenlő közelség, egyenlő távolság kell hogy legyen, hanem ezt komolyan is gondolta.
És azt is komolyan gondolta, hogy az RMDSZ nem egy egyszínű konzervatív párt,
mint ahogy most hiszi például Winkler és barátja, Vincze Loránt. Akkor még volt Szabadelvű Kör, de volt egy baloldali szocdem tömörülés is, ők is láthatóak voltak.
Kelemen Kálmán bácsi például nagyon jó viszonyban volt az egykori olasz miniszterelnökkel, Silvio Berlusconival. Én is jártam liberális Internacionálékra. Ott ismertem meg Orbán Viktort. Két nagy liberális.
Tényleg? Találkoztatok liberálisokként nemzetközi rendezvényeken?
Persze, Viktor hosszú ideig nemcsak, hogy liberális, hanem jó arc is volt, és egy időben Budapesten is gyakran összefutottunk. Volt az úgynevezett határon túli képviselők találkozója, és Orbán, aki akkor ellenzékben volt, hívta a népséget, hogy jöjjünk el vele is egy találkozóra. Akkor valahol a Jászai Mari tér környékén találkoztunk, és jött az Orbán. Gyalog ő is, akárcsak én. Szevasz, szevasz! Nagyon jó hangulatú találkozás volt az is, meg máskor is, nem egyszer.
Nagyot ugrom az időben, de a 2010-es tusnádfürdői találkozónak a szervezésében is benne voltál, ahol Orbán a volt román államfővel, Traian Băsescuval találkozott.
Nekem pattant ki az agyamból a szikra, hogy milyen jó volna, ha ezek leülnének egy asztalhoz beszélgetni.
Az nekünk, erdélyi magyaroknak jó, hogyha az erős román államfő és az erős magyar kormányfő találkozik, és mit ad isten, talán szót is ért.
Ez 2010-ben jött össze. Választási év volt, államelnöki választás Romániában. És akkor szóltam Toró Tibinek, hogy „te, hogy látod, van valami fantázia ebben?”
Mert azért akkor annyira már nem voltam jóban Orbánnal, hogy én kopogtassak be a miniszterelnöki ajtón. És Toró megbeszélte Orbán Viktorral, hogy micsoda jó ötletem van. Létrejött ez a találkozó, ami Băsescunak egy csomó szavazatot hozott Székelyföldről. Pont annyit, hogy újra legyen választva.
A következő évben már nem törődtek velem, hanem jött a meghívás Băsescunak egyenesen Orbán részéről. Az elnök engem is behívott meg a külügyes hölgyet. Megkérdezte, mi legyen. Mondtam neki, „te, voltál, láttad, sikeres voltál. Most már minden évben elmész, hogy lőtt medveként mutogassanak?” Elgondolkodott, aztán azt válaszolta, hogy „tavaly nekem volt érdekem, hogy odamenjek, az idén Magyarországon van választási év. Tudod mit? Elmegyek.” El is ment. Ekkora arc volt ez a Băsescu mester.
Azért nem volt töretlen a viszonyotok, sőt, egy adott ponton felmondtál a tanácsosi állásodból.
Hosszú ideig, vagy három évig nagyon jól egyeztünk, de egy tanácsadó hivatali kötelezettségében benne van, hogy támogatnia kell az elnök kezdeményezéseit és ötleteit. És jött Verespatak, aminek az ügyében homlokegyenest mást gondoltam, mint ő. Băsescu azt mondta, hogy miért üljünk mi azon az aranyon, amikor azt ki is lehetne termelni.
Én pedig vezérfigura voltam a verespataki ciános aranykitermelés ellenében. Jeleztem is neki. „Elnök úr, én ebben nem értek egyet, inkább lemondok.”
Helyeselte, azt mondta, jó döntést hoztam. De addig jó viszony volt közöttünk. Nem baráti, nem barátkozó, hanem intézményes.
Te indultál polgármesterjelöltként is Kolozsváron, mint olyan reprezentatív figurája a szövetségnek, aki be tudja gyűjteni a kolozsvári magyarok szavazatait.
Kétszer voltam jelölt, de 2000-ben szerveztünk egy igazán jó kampányt, mert ahhoz mindig is értettem, és második helyezett lettem. Az első Funar volt, aki nem tudta összeszedni az 50 százalékot, én voltam a második 20 százalék felett, abszolút a magyar népesség feletti arányban, a harmadik pedig a parasztpárti Rădulescu doktor lett. Na, és akkor volt annyi eszem, hogy a két forduló között egy közvélemény-kutatást rendeltem, amiből kiderült, hogy én nem tudok annyira növekedni, hogy legyőzzem Funart. És akkor lemondtam a második fordulóban Rădulescu doktor javára, aki így kapott is 47-48 százalékot, és ha még tartott volna két hetet a kampány, akkor az ellenzék megnyeri a polgármester-választásokat Kolozsváron.
Na, és erről egy anekdotát is elmesélek. Itt a Malom utca végén az átjárónál történt, a magyar színház felé igyekeztem, és jött egy biciklis, hosszú hajjal, trendin felöltözve, és románul odakiáltotta nekem, hogy „v-am votat”, rám szavazott. Mire a mellettem álló, nagyon elegáns román hölgy odafordította fejét: „și eu”. „Én is megszavaztam.” Úgyhogy innen volt a magyar szavazatok fölötti rész.
Annak ellenére, hogy nagyon népszerű politikus voltál, a szövetségen belül kezdett elfogyni körülötted a levegő. Mikor romlott meg a viszonyod az RMDSZ vezetőségével?
Az én viszonyom az RMDSZ-szel nem volt rossz. Soha. És az RMDSZ megtisztelt, mindenféle tisztségre jelöltek. Voltam én miniszter is. Az első keményebb dió az ANI-féle törvény vitája volt. Ez az üvegzsebtörvény, azt hiszem, így fordítottuk le abban az időben. Az RMDSZ ellenezte ezt a törvényt, és olyan módosító indítványokat terjesztett be, amik elvették volna az erejét ennek a jogszabálynak.
A szabályzat úgy szólt, és most is, hogy ha egy frakció kétharmados többséggel eldönt valamit, akkor kötelező azt megszavazni, és ha nem, akkor mindenki szabadon szavaz. Tízen voltunk. Kérlek szépen, csak Sógor Csaba volt az, aki egyetértett velem, a többi kolléga amellett volt, hogy szedjük ki belőle a lényeget. Ez volt tehát az első elgondolkodtató történet.
Azt én döntöttem el jóval később, hogy hazajövök, és nem fogok többet ilyen lövészárok-harcot folytatni a politikában. Akkor jött az úgynevezett 13-as kormányrendelet, ami az igazságügyet nagyon megnyirbálta volna. Ez a Iordache nevéhez fűződik, nálunk pedig Márton Árpinak a nevéhez, aki egyébként egy kiváló ember, és hittel csinálta, amit csinált, de ebben szerintem negatív szereplő volt. Akkor azt mondtam, hogy én nem lehetek egy olyan szervezetnek a tagja, amelyik megszavaz egy ilyen jogállamot tipró jogszabályt.
Ez a rövid története a mosolyokkal és mosolyszünetekkel eltelt szinte 30 évnek, de én végig megtaláltam a helyemet. Az államelnök melletti tanácsoskodás, ami rettentő érdekes időszak volt az életemben, nem az RMDSZ-nek volt az ötlete, hanem azt Băsescu mester ajánlotta fel. 2008-ban kiderült, hogy én nem kaptam mandátumot. Részt vettem ugyan a választáson, de tudtam, hogy nem egy nyerő körzetben. Lejárt a választás, eredményt hirdettek, és aznap felhívott az államelnök. Azt mondta, „gyere, mert én egy Udreát csinálok belőled”. Gondolom, nem nemváltó műtétre gondolt, hanem arra, hogy a korábban Elena Udrea által elfoglalt pozícióba akar kinevezni, az pedig a kormányfőtitkárság lett volna. Tehát abban a környezetben az a legerősebb ember, mert minden átmegy a kezén. És akkor elmentem Markóhoz, „nézd meg, mivel akarnak megdobni”. „Ne ugrálj, maradj te csak kisebbségi tanácsadó” – mondta. Így nem lettem Udrea, de ott maradtam Traian Băsescu tanácsosaként. Egyébként engem mindig támogatott az RMDSZ. Kétségtelen, hogy egyre jobbra tolódott, a konzervatív tábor felé. Aztán miután a Fidesz kibékült az RMDSZ-szel, sok minden megváltozott.
Hogyan láttad ezt a közeledést? Megszólalt valahol egy vészcsengő benned?
Már az elején láttam, hogy ez olyan barátság lehet, mint amikor a kígyó elkap egy kisebb állatot, az meg ott vergődik, hátha elengedik. Alapvetően a barátság ilyen alapokról indult, úgyhogy ez egy új szakaszt indított el a két szervezet kapcsolatában.
Az természetes dolog, hogy egy kisebbségi szervezet jó viszonyt alakítson ki a magyarországi kormánnyal, mindez addig érvényes, ameddig Magyarországon demokratikus kormány van az erdélyi magyarok érdekeivel megegyező politikai cselekvéssel.
Ez most sajnos felborult, és az EU-ellenes, oroszbarát politikát nem szabadna átvennie az RMDSZ-nek.
Az RMDSZ EP-képviselői mondják, azért kérnek mandátumot az erdélyi magyaroktól, hogy a liberális baloldal, a progresszívek és a mélyzöldek ellen harcoljanak, mert „az Európai Uniónak változnia kell.”
Könyörgöm, hát én egy ilyenre szavazzak, aki ilyen programmal megy?
Én liberális nézőpontú ember vagyok, vagyis most az én világnézetem ellen kampányolnak.
Azt mondják, nekünk csak a tradíció fontos. Úgyhogy én előre megmondom, és megmondtam, nem fogom megszavazni az RMDSZ-nek az EP-képviselőit. Még akkor sem, ha a harmadik, nem bejutó helyen szereplő jelölt egy kedves nő.
Csoma Botondtól megkérdeztük, hogy tulajdonképpen ezek a kortesbeszédek, amelyek szerint a Néppárt csúcsjelöltjét, von der Leyent meg akarják buktatni, annak a jele, hogy ki akarnak lépni a Néppártból?
Normálisan, ha egy pártcsaládnak a képviselője vagy, akkor a pártcsalád csúcsjelöltjét támogatnod kell. De az európai intézmények azért még demokratikusabbak, mint az RMDSZ. Ott ez megengedhető. Nem fogják karóba húzni az RMDSZ-t, ha nem szavazza meg még egyszer von der Leyent, ez belefér a véleményszabadságba. Nem normális, nem kapsz Konrad Adenauer-díjat, hogyha így jársz el, de belefér.
Nem ez a baj, hanem az, hogy
az RMDSZ-ből egy kizárólagos ideológiájú pártot csináltak. És elnyomják az övékétől különböző véleményeket, holott az erdélyi közélet sokkal színesebb, mint az, ami az RMDSZ-ben tükröződik, a politikai affinitások szélesebbek.
Úgyhogy ezt nem lehet büntetlenül csinálni véleményem szerint. Egy korábbi közvéleménykutatásban az embereknek a 20 százaléka liberálisnak jelölte meg magát, vagy olyannak, aki közel áll a liberális ideológiához, hogy csak egy példát említsek. Ezek az emberek, akárcsak én, le fognak morzsolódni az RMDSZ-ről. Mert csak azért mert magyar vagyok, nem muszáj nekem ilyen nézeteket valló embereket és egy ilyen politikai családot támogatni. És nem vagyok egyedül.
Amikor létrejött a Pluralizmus Erdélyben kezdeményező csoport, aminek tagja vagy, éppen erre próbáltátok felhívni a figyelmet, hogy a véleménypluralizmus teljesen kiveszőfélben van Erdélyben.
Több mint két éve indítottuk el a csoportot, de a helyzet nem javult, az biztos. Sőt, valamilyen mértékben rosszabbodott, úgy látom. Mert olyanok is, akik korábban nagyon támogatták az RMDSZ-t meg a Fidesz politikáját, mára elfordulnak tőlük.
Mára elérték azt a szintet, ami egy bizonyos kategória számára már nem comme il faut.
Pedig az RMDSZ-nek most szüksége van arra, hogy minél többen támogassák. Az egyetlen választás, ahol igazán számít az erdélyi magyaroknak a szavazata, az az európai parlamenti választás, mert ott az öt százalék az öt százalék. Ott nincs mese. Ha csak 0,2 százalékkal maradnak a vonal alatt, akkor is kiestek. És én nem bánom, hogyha ott billeg a helyzet.
Az, hogy a román parlamentben legyen magyar érdekképviselet, jó dolog, még akkor is, ha nem igazán szereted az épp működő RMDSZ-es vonalat. Hogy ott legyünk a parlamentben, az rettentő fontos. Az önkormányzati választások esetében nem olyan drámai a helyzet. Ott van 186 RMDSZ-es polgármester, akiket jó, ha újraválasztanak. Az államelnök-választásnál az első forduló után az RMDSZ jelölt meg az RMDSZ lekerül a színpadról.
Tehát a sok-sok választásból az EP-választás, aminek tétje van, és a kampánystratégia az volt, hogy olyan paneleket tematizáljon Winkler és Vincze Lóránt, amik egyértelműen a Fidesznek a narratíváját folytatják.
A Fidesz népszerűsége kétségtelenül nagyon magas, az RMDSZ vezetősége ezt is figyelembe vehette, amikor eldöntötte, hogy ezt az érzést erősíti fel, mert ennek a szimpátiának nem tehetsz keresztbe száz százalékosan. És tegyük hozzá, mert liberálisok vagyunk, és időnként megdicsérjük még az ellenfelet is, hogy a Fidesznek az abbéli tevékenysége, hogy templomokat javított, óvodákat hozott létre, dicséretes. De arról sosem beszélünk, hogy erre Magyarország alkotmánya kötelezi őket. Vagyis ők mindössze a törvény által előírt kötelezettségeiknek tesznek eleget.
De ha már szóba jöttek a magyarországi „ajándékok”, nézzük meg a kettős állampolgárságot is. Hát kérem, mi köti Romániához azt, akinek állampolgársága magyar, a település polgármestere magyar, magyar tévét néz, magyar újságot olvas, ami nyilván majdnem mind Fidesz-propagandát terjeszt. Mi történik az emberek agyában ilyen körülmények között? Nem arra gondolnak, hogy akkor a legjobb volna kiköltözni Magyarországra?
Nyilván más a helyzet egy belső-erdélyi nagyvárosban, mint Váradon, vagy Székelyföldön, de tény az, hogy a nagy barátság tíz éve alatt Erdélyben jelentős csökkenés állt be a magyar ajkú lakosság számában. Azt, hogy meglett az egymillió magyar, örömhírként kommunikálták le, de a propaganda ellenére sem lehet azt mondani, hogy ez egy sikertörténet.
Mivel itt beszélgetünk a Tranzit Ház udvarán, ahol nagyon sok roma program is szokott zajlani, muszáj közbeszúrnom, hogy az RMDSZ többször felvetette, legutóbb a temesvári kongresszusán, hogy a magyar anyanyelvű romák „integrációjával” fogja valamelyest orvosolni a demográfiai csökkenést.
A romák és a magyar ajkú romák helyzete évtizedek óta téma, ugye? Gyakorlatilag azt hiszem, hogy a fekete március óta, Puczi Béla óta, a „ne féljetek magyarok, mert jönnek a cigányok” elhangzása óta. Ugye?
De közben semmi nem történt. Azóta is ott van ez a nagyon nagy számú közösség, amelyik abszolút nem lett segítve, ahol nem neveltek ki vezetőket, és akikhez nagyon gyakran kirekesztően, bántóan viszonyulnak. És akkor most az RMDSZ-nek lesz roma programja. Oké, hát ez egy nagyon jó dolog. De ezt meg lehetett volna csinálni harminc évvel ezelőtt is. Talán nem lenne olyan nagy a lemorzsolódás, és egyáltalán,
mint emberi jogi kérdést is, már réges-régen meg kellett volna oldani.
Bukarestből mennek a roma aktivisták Székelyföldre, és nem tudnak kommunikálni a helyi romákkal, mert azok csak magyarul beszélnek. Mindeközben a magyar közösség kiközösíti őket. Így aztán ne csodálkozzunk, ha ezek a romák is el fognak menni. Először csak „Magyarba” mennek, paradicsomot meg dohányt szedni, aztán messzibb. És nem jönnek vissza. Kezd kiürülni a zsák. Adja Isten, hogy visszajöjjenek, akik elmentek, de nem látom, hogy megfordulna az irány.
Többen fogalmazták meg, hogy a Fidesz gyakorlatilag egyfajta utánpótlásnak, emberanyagnak használja az erdélyi magyarságot. Te is így látod ezt?
Milyen kár, hogy nincs itt egy kamera, látszana, ahogy felemelem a vállamat, hogy hát ez nyilvánvaló. Mert oké, felújítja a templomokat, meg ilyen program, olyan program, de mindaz, amit belefektet az erdélyi magyar fiatalok oktatásába, úgy térül meg, hogy azok átmennek, és már lehet, hogy ott is érettségiznek Magyarországon. A szűk ismeretségi körömből is sokan elmentek, és tényleg: az, hogy hol tanulsz, egy alapvető döntés. Ezek egyéni döntések, de elő vannak segítve, abba az irányba terelgetik a fiatalokat, a szülőket. Ezt meg is mondták egy adott pillanatban. Sokkal könnyebb integrálni az azonos nyelvet beszélő, azonos vagy hasonló vallású, nagyrészt képzett embereket, mint a Fülöp-szigeteki munkásokat. Sok ilyen nagy dérrel-dúrral bevezetett családbarát program hátterében tulajdonképpen az áll, hogy odacsalogassák a fiatalokat.
Erdély-szerte több városban működik a Mathias Corvinus Collegium, ami kimondottan az új politikai, közéleti elit képzésével foglalkozik. Az MCC-be került fiatalok pályafutását hogy látod?
Szerintem veszedelmes agyelszívás. Ennek tekintem. Persze, idebent csinálják, meg profin csinálják. Azért is nehéz megértenem egyes kollégákat, akik nem feltétlenül Fidesz-bolondok, de részt vesznek a rendezvényeiken, fel is lépnek meghívottként, ha hívják őket előadást tartani. Hát én ezt erőst furcsállom. Nem akarok több rosszat mondani, csak látom, hogy nincs az a pénz, ami fölött nem rendelkeznek.
Nyilvánvaló, hogy azt hálózzák be, azt alkalmazzák, akit épp akarnak. Van aki a doktorijáról mondott le, hogy ott legyen az MCC-ben, egy jól fizető állásban. Jóravaló embereket vásárolnak meg.
Aztán kapunk uniformizált, egyenruhába bújtatott, egyszerre lépő és egyformán gondolkodó „kiskatonákat”, akik majd szépen el tudják mondani, hogy „nekünk Magyarország az első”. Minek, Magyarországon élünk? Könyörgöm. Ez egy nemzetállami projekt, egyértelmű. Ez egy szuverenista, nemzetállami projekt.
Én, kisebbségi helyzetben élő magyarként tudathasadásos lennék, ha ezt támogatnám, és nem a kisebbségi sorsot emelő, értékesítő intézkedéseket, álláspontokat, ami egy erős kisebbséget akar.
Végső soron a székelyföldi autonómiás kezdeményezésben is ez van. Mi oldjuk meg a mi a dolgainkat. Vagy mint a transzilvanisták, akik között bőven vannak magyarok is, és akik egy tágabb román-magyar erdélyi közösségben gondolkodnak, és közigazgatási autonómiát szeretnének. Ez egy nagyon kemény ellentmondás. Hála Istennek nem kell választani. Mert hogyha választani kell, hogyha nyúlcipőt kell felvenned ahhoz, hogy az életedet menekítsed, akkor felveszed a nyúlcipődet, és elmész, ugye? De hogyha nem, akkor az érdekel, hogy mi van a te házadban, a te utcádban, a te városodban, és hogy ott hogyan tudod érvényesíteni a kisebbségi érdekeket. Ez számomra világos.
Az RMDSZ most az AUR-ral kampányol, hogy így fogalmazzak. Mindent egy csúcsra járatott etnikai politizálásra tettek fel. Ki lehet ugyanazt az etnikai kártyát játszani sokadjára is? Szerinted ennyi a siker titka?
Igen, ezeregyedszerre is ki lehet játszani. Ez olyan, mint egy Jolly Joker a kártyapakliban, elő lehet szedni bármikor. Hogyha nagy szükség van rá, előszedik a liberálisok is, meg a PSD-sek is. Hallottuk Ciolacut is nemrég nyilatkozni arról, hogy Székelyföld nem létezik. Ez mutatja, hogy az etnikai feszültségkeltés nem az AUR-nak a monopóliuma. Ha minden „jól” megy, a Fidesz és az AUR egy politikai családban fog politizálni az EP-ben.
Az RMDSZ-nek sok más bűne mellett azt is a számlájára írják, hogy igyekezett kormányon lenni. A kormánypártok pedig mindig a szociáldemokrata vagy liberális pólusból kerültek ki. A legbarátságosabbak és a legelfogadhatóbbak az USR-sek voltak. Ezekkel szemben az RMDSZ azonban teljesen ellenséges hangot ütött meg. Hogyha össze tudunk állni az utódpárttal, a PSD-vel, akkor azért el kéne gondolkodni azon, hogy miért nem tudott kormányozni az RMDSZ az USR-vel. Nem volt a legrosszabb év, amikor együtt voltak kormányon, de utána megtagadni, és csak erre a két román pártra figyelni, sok kérdőjelet vet fel bennem. Most már nagy odanyalás nincs a kormánypártok felé sem, ezt elismerem, de azért a kapcsolatokat szélesíteni kellene mind a román, mind a magyar politikai környezetben. Meg a zöldekre is oda kellene figyelni.
Odafigyelnek, állandó mélyzöldezést hallunk az EP-képviselőjelöltektől.
Butaság. Nyitottnak kell lennünk a politikában is, nem csak az életben.
Nyitottnak kell lennünk, és a megújítást szorgalmazó pártokkal kell tartani a kapcsolatot.
Ugyanez vonatkozik Magyarországra is. Hogy lehet olyanokat üzengetni, hogy ide ne jöjjenek, mert nincs miért. Ez már a politikai elköteleződésen túlmutató udvariatlanság.
Azt mondja a romániai társadalom többsége, hogy nem megyünk jó irányba, nincs rendben, ahogy mennek a dolgok, és ezt érezzük. Én is érzem. Ilyenkor nyilvánvaló, hogy keresni kell a megoldást, az új utakat. De csupa régi, székéhez ragaszkodó politikust látok. Arról, azt hiszem, már nem is érdemes beszélni, hogy mi a női jelöltek meg egyáltalán a női politikusok helyzete az RMDSZ-ben, mert azt a mellékelt ábra mutatja. Ezek a dolgok belülről kéne, hogy jöjjenek. Azt kéne érezzék az erős fiúk, nincs az rendjén, hogy a nők a konyhában és a fiúk az aulában, és ezt belülről kéne megváltoztatni.
Nem tudom, emlékszik-e a közvélemény, hogy két női frakció is volt az RMDSZ-ben, és mind a kettő engem támogatott, amikor 2010-ben bejelentettem, hogy megpályázom a szövetségi elnöki tisztséget. Nem nyertem, és azóta sem léptek előbbre a nők a szervezeten belül. Persze, telt-múlt az idő, megalakult a Nőszövetség, de annak vezetésében olyanok vannak, akik a tradicionális családot támogatják, gyanús személyekkel üzleteltek, és egyetlen erényük, hogy lojálisak az RMDSZ vezetőségéhez. Ugyanazt a vonalat képviselik, amit az RMDSZ-nek a konzervatív beállítottságú többsége képvisel.
Az RMDSZ-ben és az RMDSZ-szel is megszűnni látszik a vita, a párbeszéd lehetősége. Kinyilatkoztatások vannak, közlemények. Mindenki fölemlegeti az RMDSZ első évtizedét, amikor lehetőség volt igazi nagy vitákra. Szerinted ez végképp leáldozott?
Elhallgatáskultúrában élünk, és az erdélyi magyar közéletben nem szokás a mi fiunk borját elmarasztalni. Persze, egy jó közéletnek a hiányát is jelzi a nagy csend, amely az esetek súlyosságát figyelembe véve, teljesen természetellenesnek hat. Nem normális, hogy itt van a Böjte-otthonok esete, és mi hallgatunk. Sajnálom, hogy az együttműködés, a kollegialitás szavak helyett a legtöbbet a Fidesz szót ejtettük ki, de az megint a Fidesznek a bűne, hogy megvédte érvek nélkül azt, ami a gyermekotthonokban történt.
Szilágyi N. Sándornak van egy bon mot-ja, amely szerint a politika „mondva csinált” dolog, ha valamit nem mondunk ki, nem létezik. Ezt érzem az RMDSZ-ben, hogy sokszor erre játszik, a hallgatásra, abban reménykedve, ha nem beszélünk róla, el fog múlni előbb-utóbb.
Amiről nem tudnak mit mondani, azt elhallgatják, vagy rendeznek egy szép nagy ünnepséget. De a zászlókkal nem lehet elfedni azt, hogy az emberek nagy többségének nehéz a mindennapokra valót előteremteni. Milyen perspektívái vannak a fiataloknak, akik elvégzik a középiskolát, az egyetemet? Van-e lehetőségük egy belátható, kiszámítható életre, ami biztosítja jó szinten a családnak a megélhetését? Ez egy fő kritérium. Ebbe az irányba kell mozgatni a dolgokat, hogy nemcsak szóban legyen jövő Erdélyben, hanem a valóságban is létezzenek gazdasági körülmények.
Nézem a bedeszkázott ablakokat, zsalugátereket. Szovátáról jöttünk haza, a Küküllő mentén nagyon-nagyon sok, többségében bezárt kapu, leláncolt bejárat, bedeszkázott ablak látványa fogadott. Mérlegről beszélünk? Az elmúlt tíz évben eltűnt 200 ezer magyar. Ez a mérleg. Innen indulhatna az első beszélgetés a jövőről.
