Hajlamosak vagyunk túlzásokba esni, azt gondolni, hogy nekünk vannak a legszebb hegyeink és nálunk a legfrissítőbb a borvíz. Azzal viszont alig büszkélkedünk, hogy a világ legtöbbet ábrázolt irodalmi karaktere a „saját bevallása szerint” székely volt, pedig történetesen Drakula ezt állította magáról. Lehet, mégsem elhamarkodott ötlet Drakula-parkot építeni Csíkszereda mellé?
Vegyük sorra a történteket. Bram Stoker Drakulája 1897-ben jelent meg először. A Budapesti Hírlap már 1897 decemberében beszámolt arról, hogy az angliai karácsonyi könyvpiac (valójában már néhány hónappal korábban megjelent angolul) legnagyobb szenzációja Stoker regénye. „A Drakula a legcsodálatosabb a sok csodálatos történet közt, amely angol tollból valaha ki került. Izgatóan érdekes, hihetetlennek és megfoghatatlannak látszik s az ember nem tudja letenni kezéből a könyvet. Ránk nézve még különös érdekessége is van: az angol szerző regényének színhelye Erdély” – írt a kedvcsinálónak sem utolsó hírben.
Valószínűleg nem véletlen az újság lelkesedése, hiszen januárban már sorozatban kezdték közölni a fordítását. Drakula monológja, amelyben „bevallja, hogy székely”, a Jonathan Harker naplójaként jegyzett regény harmadik fejezetének elején, a május 12-re virradó éjszaka eseményeinek a leírásánál olvasható. A Budapesti Hírlap a január 8-i számában hozta ennek a magyar fordítását.
Mi szerepel a pontosan a könyvben?
„Mi székelyek joggal vagyunk büszkék, mert ereinkben sok vitéz faj vére csörgedez, akik úgy harcoltak a felsőbbségért, ahogy az oroszlán harcol” – olvasható az újságban. Eredeti angolban – eszerint – így szól: „We Szekelys have a right to be proud, for in our veins flows the blood of many brave races who fought as the lion fights, for lordship.”
Stoker soha nem járt Erdélyben, még csak Kelet-Európában sem. Állítólag Vámbéry Ármin orientalista 1890-ben mesélt neki a havasalföldi uralkodó, Vlad Țepeș legendájáról, majd hat évnyi kutatómunkával az íróasztalánál megalkotta Drakulát. A monológja alapján pont olyannak is tűnik Drakula-őstörténete, mint amit mindenhonnan összeollóztak. Nemcsak egy nép történetét írja le, hanem egy családét is. Stoker ugyanakkor azt sejteti, mintha nemcsak a családja, hanem a saját élettörténetét adná elő a gróf: „Ahogy ő dolgokról, népekről, de kiváltképpen a véres csatákról beszélt, az mind úgy hangzott, mintha személyesen jelen lett volna”.
A monológban először a székelyek eredetét skicceli fel. Előbb az ugor törzset említi, akik Izlandról indultak, Odintól és Thortól kapták a harci szellemüket, majd megérkezve a hunokat találták itt, akiknek az ereiben a Szittyaországból/Szkítiából kiűzött boszorkányok vére folyik. Később Attila, a hun király leszármazottjának vallja magát, akiket már a határon találtak a magyarok, amikor Árpád vezetésével megkérkeztek. Testvérré fogadva őket, és megbízták őket határ vigyázásával.
Ezzel a lendülettel tér át a székelyek közül való Drakulák történetére. Sem Vlad Țepeșre, sem egyetlen másik családtagjára nem tesz egyértelmű utalást, de a Drakulákban akár fel is ismerhetjük (a Basarab család egyik oldalága) Drăculești-dinasztia történetének foszlányait. Elég bonyolult időszaka ez Havasalföld történetének, a fejedelmi családot is rokongyilkosságok, rivalizálások és török betörések sújtják, nehéz megmondani, hogy pontosan kire gondol a szerző, amikor például azt írja, hogy „az öccse eladta népét a töröknek”.
A Drakula név viszont elég egyértelmű utalás. Miután Luxemburgi Zsigmondtól megkapta a Sárkány-lovagrendet II. Vlad (Vlad Țepeș apja) a Dracul ragadványnevet használja. Ő lehet egy Drakula-forrás. Vlad Dracul anyja révén egyébként tényleg magyar származású volt. Igaz, nem erdélyi vagy székely, hanem Zala vármegye környékéről származó nemes, akire leggyakrabban Mara (esetleg Mária) asszonyként hivatkoznak, bár nem lehet megmondani, hogy pontosan milyen névre keresztelték.
Egy másik Drakula-forrás a kegyetlenségéről hírhedt fia, Vlad Țepeș. Kétségtelen, hogy Vlad Țepeș tettei/rémtettei révén – amit a román történészek egy része leginkább az erdélyi szászok és Mátyás király propagandisztikus tevékenységének a számlájára írnak – már a korabeli híradások szereplője volt. A 15. században legendák övezték a vajda alakját, akire inkább – a neki tulajdonított – szadizmusa miatt aggatták az ördög értelemben is használt Dracul jelzőt. Arról még lesz szó, hogy milyen forrásokat használhatott Stoker, helyette térjünk vissza a fordításhoz, illetve fordításokhoz. Egyébként Vlad Țepeșnek is magyar volt a felesége, Szilágyi Jusztina, aki a Szilágyi-család révén Mátyás királlyal is rokonságban állt.
Itt viszont nem fogom tovább részletezni, hogy kiről mintázhatta Stoker Drakulát, mert erről már könyveket írtak már, olyan feltételezés is van, hogy egy ír legenda ihlette az egészet. A Telex meg is írta már korábban. Inkább annál maradok, amit Drakula állít magáról, hogy ő bizony székely, és ez miként jelent meg az eddigi fordításokban.
Drakula székelysége a fordításokban
„És végre, amikor a mohácsi vész után leráztuk a magyarok igáját, mi a Drakula vérbeliek voltunk a vezérek, mert a mi szellemünk nem tűrte, hogy szabadok ne legyünk. Ah! ifjú uracskám, a székelyek és velük a Drakulák, mint a szívük vére, az agyuk veleje és harci fegyverük olyan időkkel dicsekedhetnek, amelyeket a gombamódra fölcseperedett Habsburgok és Romanovok soha sem fognak elérni” – idézik a Budapesti Hírlapban, melyet később regényalakban is kiadtak. Az OSZK oldalán ezt el is lehet olvasni. Ennek a fordítója nem ismert, és a filológusok szerint nem is a regény teljes fordítása.
1925-ben az Uránia adta ki a regényt Tar Ferenc fordításában. Ezt sajnos online nem találtam meg, így nehéz megmondani, hogy abban székelyként hivatkozik-e magára a gróf. Az viszont biztos, hogy Bartos Tibor 1985-ben megjelent magyarosításában már semmi utalás sincs a székely eredetre. Ahogy a Drakula gróf válogatott rémtettei cím is utal rá ez egy teljesen átdolgozott kiadása, amiben a fordító hol rövidített, hol hozzátoldott az eredeti regényhez.
Viszont ez az első szélesebb közönséghez eljutott változat, ami jelentősen befolyásolta (vagy befolyásolhatta), hogy miként gondolkodnak a magyarok Drakuláról. Manapság az OSZK oldalán teljes terjedelemben elérhető ez a kiadás, így könnyű összehasonlítani az eredetivel. Az említett fejezetben egy szó sem esik arról, hogy a gróf Attila leszármazottjának és székelynek tartja magát, ellenben bebetonozták a kapcsolatát Vlad Țepeșsel. Vajdák ivadékainak nevezi magát, és felmondja a történetet. Említi Vladot, aki Zsigmondtól kapott Sárkány-rendet, s akiről Drakulának nevezik magukat, majd feltűnik Hunyadi Jancu, várnai csata, rigómezei csata, Mátyás király és Ștefan cel Mare is.
„Még beszédesebb példája történetünknek a vajdaságban Dan után következő Drakula, akit vér szerint is, képmásai szerint is egyenes ősömnek tekintek. Országát vaskézzel védelmezte a pártoskodás ellen, így érdemelte ki a Cepes melléknevet, amely Nyársalót tesz nyelvünkön” – ebből aztán egyértelműen kivehető, hogy Vlad Țepeș alakja ihlette Drakula grófot.
A rendszerváltás utáni kiadásokat nem fogom mind számba venni, Bartos Tibor magyarosítását viszont még kétszer, 2000-ben és 2006-ben is kiadták. 2006-ban ugyanakkor az Európa kiadónál jelent meg Sóvágó Katalin újabb fordítása, és igazából ez az első teljes magyar fordítás, ebben ismét „székely lesz” Drakula. Ahogy a 2021-ben a Helikon kiadónál megjelent legújabb magyarosításban is, amit Bartók Imre munkája.
Drakula meglepő módon épp Romániában volt sokáig ismeretlen. Az államszocializmus idején a természetfölötti témák miatt nem engedélyezték a könyv fordítását, noha a két világháború között és az előző rendszerben is készülhettek fordítások, de az első hivatalos román fordítás csak 1990-ben jelent meg. Barbu Cioculescu és Ileana Verzea változatában szintén székelyként vall magáról Drakula: „Noi, secuii, avem dreptul de a fi mândri, fiindcă în venele noastre curge sângele mai multor popoare de viteji, care s-au luptat pentru supremaţie ca leii” – írták.
Miért lett Drakula székely?
Nyilván Stoker is tudta, hogy Vlad Dracul vagy Vlad Țepeș havasalföldi vajdák voltak, mégis úgy döntött, hogy Drakula székelynek vallja magát. Matthew Gibson a 2018-ben megjelent tanulmányában próbál magyarázatot keresni arra, hogy miért lesz székely Drakula. Leírása szerint Stoker három fő inspirációs forrást használ a karakter megalkotásánál:
- William Wilkinson: An Account of the Principalities of Wallachia and Moldova (1820)
- Emily Gerard: Transylvanian Supersititions (1885)
- Major Johnson: On the Track of the Crescent (1885)
Gibson szerint Stoker Wilkinson leírását vette alapul, amikor a Drakulák családfáját felelevenítette. Ebben említenek egy vajdát, akit Draculának hívnak, aki seregével 1460-ban átkelt a Dunán és megtámadta a török csapatokat, hogy lerázza az 1448-as, a magyarokkal közösen elszenvedett vereség után rájuk kényszerített igát. A vajda sikerei viszont csak időszakosak voltak, mert a szultán fegyvert fogott ellene, üldözőbe vette a csapatait és legyőzte. A vajda pedig Magyarországra menekült. Ebből elég egyértelmű, hogy Vlad Țepeșre hivatkozik a szöveg Dracula vajdaként.
A Dracula névhez csatolt lábjegyzetben Wilkinson azt is megemlíti, hogy a Dracula oláh nyelven ördögöt jelent. „Az oláhok akkoriban ezt a vezetéknevet adták azoknak, akik bátorságukkal, kegyetlen tetteikkel vagy ravaszságukkal kitűntek” – írta. Gibson szerint Stoker ezt a lábjegyzetet gondolhatta tovább, és csatolta a névhez Emily Gerard babonákról szóló cikkének titokzatos erdélyi nosferatut, amit a vámpírok román megfelelőjének tartott. Ehhez tette hozzá, hogy Drakula törökellenes képének az erősítésére a Major Johnson könyvében olvasottak, ami szerint a székelyek azért kaptak kiváltságokat, hogy többek között a törökökkel szemben védjék a határt.
„Wilkinson törökgyűlölő Drakulájának összekapcsolása Johnson székelyeivel tovább erősíti a hősi védelmező képét, aki a törökök ellen harcol. Sőt, Drakula Jonathan Harkernek tartott, az erdélyi történelemről szóló beszédének is legfontosabb eleme épp ez az állandó konfliktus a törökkel, amikor elmondja, hogy újra meg újra átkelt a Dunán” – érvel Gibson, aki szerint politikai motivációi voltak annak, hogy Drakulát és népét, a székelyeket szétválasztotta a magyaroktól.
Azáltal, hogy székely származásúvá teszi Vlad Țepeșt, és úgy alakítja a székelyek történetét, hogy azok egyszerre a török és a magyarok ellenségei (a Mohácsi vészt úgy írja le, mintha az felszabadulás lett volna a magyarok igája alól), egy olyan politikai helyzetet teremt, amely igazolja a Balkánon uralkodó status quót. A birodalmaknak, köztük az Osztrák-Magyar Monarchiának „veszélyes és démoni erőket” kell megfékezzenek. Ezt támasztja alá, hogy Jonathan Harkernek az Osztrák-Magyar Monarchia jelent menedéket.
„Azáltal, hogy Drakula magyargyűlölő székelyként jelenik meg, Stoker olyan személyként formálja meg, aki mind Ausztria, mind az oszmánok ellen harcolt. A regény forráskezelése kísérlet a berlini szerződésben lefektetett, népszerűtlen politikai rend igazolására, fenntartva mind a Habsburgokat, mind az oszmánokat a régióban” – írta Gibson.
Most már lehet építeni a Drakula-parkot Csíkban!
A szerkesztő megjegyzése
Szóval van (mert volt) egy magyar királyunk, a leghíresebb magyar uralkodó, aki román volt; és volt egy oláh ördögi őrült figura (különösen második mandátumában, amikor meghatározóan hozzájárul a karóra elterjedéséhez), aki székelynek mondta magát.
Kiegészítő leírás:
„A vérszívó Drakuláról szóló horrorfilmek ártatlan gyermekmesék a Drakula névvel illetett Vlad Tepes havasalföldi oláh vajda valóságos tetteihez képest. Alattvalói és ellenségei bizonyára boldogok lettek volna, ha a rettegett zsarnok egyszerű vámpírkodásban leli örömét, és olyan elegáns, frakkos úrként riogatja őket, mint amilyennek Bram Stoker ír regényíró 19. század végi műve nyomán a filmvászonról megismertük. Drakula azonban annak idején nem holmi gügye vérszívással szerzett kétes hírnevet, hanem azzal, hogy ártatlan emberek tízezreit gyilkoltatta le. Már 1448-ban Havasalföld trónjára került, de hamar megbukott, és nyolc évet kellett várnia, míg ismét uralkodhatott – a hatalommal 1456-os trónra kerülésétől élt vissza gátlástalanul. Emberek csoportjait égette el elevenen, több tízezer embert húzatott karóba, volt, akit megfőzött, másokkal emberhúst etetett. (Utóbbi szokás is túlélte őt, fél évszázad műlva Dózsa György (Ghe. Doja) székely nemesbe is belekóstoltak hívei…) Történt, hogy II. Mohamed szultánnak 1462-ben (harminc évvel azelőtt, hogy Kolumbusz tudtán kívül felfedezte Amerikát) sikerült legyőznie Drakulát. Vlad Tepes ekkor Magyarországon keresett menedéket, és talált is, Mátyás király börtönbe záratta üldözői szeme elől. De nem végezte ki, pedig állítólag igazságos volt. Vajon egy olyan művelt, széles látókörű, felvilágosult reneszánsz uralkodó, mint Mátyás, miért bánt kesztyűs kézzel Drakulával? A válasz meglepő, mégis egyszerű: Drakula második felesége, Szilágyi Jusztinia (Ilona) Mátyás király unokatestvére volt.”
Nem mellékesen: Vlad Dracul, vagyis vámpírunk nemzője anyja révén szintén magyar származású volt. Tehát magyar nagymama, magyar feleség – ki nem magyar ebben a históriában, rémtörténetben?
Ma már nincsenek vámpírok, a karóbahúzás művészete pedig sokat finomodott. Megváltozott a ‘vámpír’ szó jelentése is: inkább jelenti az arcátlan vámok fölött érzett felindulást: arcpír – vámpír.
De zombik vannak.
