A társadalom tudata a történelem sajátos lenyomata – éppúgy formálódik, mint az egyéné, de nem egy-egy történés, hanem századok megélt eseményei formálják. Azok emlékei és tapasztalatai épülnek be a köztudatba és hagyományozódnak tovább, egyik generációról a másikra, egyedi jellegű életszemléleti keretet teremtve az adott népességben.
A „turáni átok” elnevezés ugyan csak a XIX. században született, de a jelenség alapját, az egymás iránti bizalmatlanságot, a széthúzást, az összefogásra való képesség hiányát a magyar történelem már a kezdetekben megteremtette. A keletről nyugatra vándorlás évszázadai alatt a többféle népcsoportból álló vándorokat többen is uralták, és a Kárpát-medencében is sokféle itt élő népesség és több, kisebb-nagyobb államalakulat fogadta a honfoglalókat.
A krónikákból is kihámozható, hogy nem volt egyszerű egységes államot teremteni. Ráadásul ez a „tejjel-mézzel folyó Kánaán” a különféle birodalmak ütköző pontjában volt: a bizánci császárság, a németek, majd a Habsburgok, a törökök és a római pápa is igyekeztek befolyásuk alá vonni. A magyar királyok története a kulisszák mögött zajló véres hatalmi küzdelmek világát láttatja, amelyben megosztottá váltak az ország urai és akkor is saját érdekeiket követték, amikor az ország létét is veszély fenyegette.
Az évszázados törökellenes harcokban a túlélésre berendezkedő mentalitás a települések életében is jellemzővé lett, és az önigazgató közösségek felbomlása nyomán a paraszti túlélés egyik legfőbb egyéni eszközévé vált. Általánosan jellemzővé lett, hogy „nem törődök a más bajával, mert az enyémmel sem törődik senki”. Külön története lehetne annak, hogyan vált a korábban a helyi társadalom meghatározó csoportját alkotó, majd a jobbágyfelszabadítás után a lecsúszástól fenyegetett kisnemesség és az abból kialakult dzsentri réteg parasztellenessége és felsőbbrendűségi tudata a társadalom lelki mételyévé.
A polgári átalakulás és a vele járó modernizáció nyomán sajátos „kettős társadalmi szerkezet” alakult ki, amelyben a társadalom további differenciálódása a belső ellentétek fokozódásával járt, az idegenek, a zsidók, a cigányok, a szegények és mindenfajta másság elleni érzelmek társadalmi méretűvé lettek és állandósultak.
A XX. század egymást követő gyökeres politikai és társadalmi változásai (a zsidóság kirekesztése, elhurcolása és elpusztítása, az erőszakos kitelepítések, majd a gazdagok üldözése és vagyonuktól való megfosztása, az „aki nincs velünk, az ellenünk van” politikája) tovább torzították a társadalom tudatát. A 70-80-as évek viszonylagos jólétében ugyan már kezdett formálódni egy új típusú közösségi gondolkodás, de a rendszerváltás ezt is szétfoszlatta. A visszarendezett kapitalista viszonyok között a hagyományos mentalitás folyamatos ösztönzést kap. (Emlékezzenek Lázár János elszólására, miszerint „mindenki annyit ér, amennyije van”.)
Az Európai Unióhoz csatlakozás nyomán újabb társadalmi differenciálódás ment végbe, az ország gazdasági és társadalmi szempontból több részre szakadt. Jelentős része kimaradt az felemelkedésből, és az ott élők bármilyen eszmére fogékonyak lettek, ami helyzetük azonnali javítását vagy legalább a mindennapok biztonságát ígéri. A mostani ellenségképző politika felmérhetetlen károkat okoz, a gyűlölködés szintjére emelte a lappangó ellentéteket, és évtizedekre ellehetetlenítette egy valódi nemzeti közösségi összetartozási szellem kialakulását.
A kialakult mentalitás nemcsak a magyarság jellemzője vagy „bűne”, hanem egy olyan évszázadok óta használt „önvédelmi reflex”, amely más népeknél is fellelhető. Nem más, mint egy társadalom, vagy annak egy része zsákutcába jutott fejlődésének kifejeződése. Nemcsak a szegénység „velejárója”, hanem (egy új kanadai kutatás szerint) kiterjed más rétegekre is, mert „a jólétért az emberek képesek szemet hunyni a morálisan elfogadhatatlan dolgok felett is”, azaz elsősorban a társadalom tudatának lenyomata.
Ez a mentalitás csak azokban az országokban szorult háttérbe, amelyekben több generációval korábban egy széles körű társadalmi felemelkedés ment végbe, polgárrá válhattak, és egy demokratikus, magas életminőséget biztosító államszervezetben előtérbe kerülhettek közös érdekeik. A magyarság is csak akkor tud majd túllépni az individuális gondolkodás szintjén, ha olyan társadalom jön létre, amely békét, jólétet és tudást biztosít minden polgárának.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. szeptember 6-án.
