Nemzeti sorstragédia van kibontakozóban Magyarországon. Nem a kivándorlásról beszélek, bár az elmúlt 20 évben külföldre költözött 5-600 ezer honfitársunk elvesztése is súlyos csapás a Magyarország határain belül maradt alig több mint 9 millió magyarnak.
De még ennél is tragikusabb az a lassú, de nyilvánvaló folyamat, melynek során a 21. századi élethez való tudás és készségek terén folyamatosan csúszunk lefelé. Bár 20-30 évvel ezelőtt sem voltunk a világ élvonalában, mégis büszkék lehettünk rá, hogy műveltségben, matematikai vagy szövegértési készségekben felvesszük a versenyt nálunk jóval fejlettebb gazdaságokkal. Ez mára megváltozott. Mind a PISA-felméréseken, mind nyelvtudás tekintetében a legsikeresebb régiós versenytársaink – és bőven az európai élvonal – mögött kullogunk.
Ez azonban nem azért tragédia, mert alulmaradnánk egy összeurópai ‘Legyen Ön is Milliomos’ vetélkedőn. Hanem azért, mert alulmaradunk a kultúrák és a gazdaságok versenyében egy minden eddiginél kiélezettebb és válságokkal terheltebb korban. Az erőforrások az energiától a vízen és az élelmiszeren keresztül a csúcstechnológiákig – szűkülnek. A harc egyre élesedik.
Az a nemzet, amelyik nem tud elég képzett állampolgárt, tehetséget és vezetőt a csatasorba állítani, veszíteni fog a jól képzett, tehetséges és vezetői készségekkel is rendelkező nemzetekkel szemben. Háttérbe szorul gazdasági, politikai és kulturális értelemben. Nem ő hozza majd a döntéseket, nem ő szabja a kereteket, és nem ő befolyásolja a jövőt.
Ezek forognak most kockán. Magyarország képessége Európa gazdasági, politikai és technológiai jövőjének alakítására. Hogy beleszólásunk legyen a jövőnkbe, és ne mások döntsenek helyettünk. Ezért nem túlzás sorstragédiáról beszélnünk.
Rengeteg a teendő, de három olyan sarokpont van, melyek megoldása kulcstényező ahhoz, hogy megállítsuk a leépülést, és visszaültessük Magyarországot a döntéshozók asztalához.
1️⃣ RADIKÁLIS VÉRFRISSÍTÉS A PEDAGÓGUSSZAKMÁBAN
A tanárhiány kezd olyan méreteket ölteni Magyarországon, mintha egy háború után lennénk. Nemcsak mennyiségi, hanem minőségi tanárhiányról beszélünk: képzett kémia-, fizika-, biológia-, földrajz-, informatika- és nyelvtanárból sokkal kevesebb van, mint amennyire szükség lenne. A pedagógusok közel fele ráadásul 50 év feletti, amikor a kiégés ebben a szakmában már teljesen természetes jelenség.
A pedagógusok átlagbérének megduplázása nyilvánvalóan szükséges, de sajnos nem elégséges lépés a tanárhiány megoldására. Ez ugyanis csak néhány év alatt hoz enyhülést, ha emelkedésnek indul a tanárszakra jelentkezők száma. Ezért meg kell találni a módját, hogy olyanok váltsanak jelenlegi munkájukból a tanári pályára, akikben ott az elhivatottság és a tehetség, de a nevetséges bérek miatt nem választották, vagy elhagyták ezt a szakmát.
Nem a nyugdíjas tanárokat kell visszahívni, amivel a kormány próbálkozik. A versenyszféra jól képzett, 21. századi tudással és szemlélettel rendelkező munkavállalói közül kell visszacsábítani azokat, akikben mindig is ott volt a tanári véna. Őket – mérnököket, marketingeseket, gyógyszerészeket, informatikusokat – gyorsított átképzéssel kell segíteni, hogy már a következő tanévtől enyhítsék a tanárhiányt az általános- és középiskolákban.
Össznemzeti ügyről van szó, ami növelheti a motivációját azoknak, akik társadalmilag értékes munkát akarnak végezni. Ehhez azonban nemcsak az anyagi, hanem az emberi megbecsültségét is radikálisan növelni kell a megtépázott pedagóguszakmának.
2️⃣ TELJES ÖNÁLLÓSÁG A MÓDSZEREK TERÉN
Minden korszerű kutatási eredmény és tapasztalat azt mutatja: az egyénre, kisközösségre, helyi kulturális és társadalmi igényekre szabott oktatás a legsikeresebb. A sztenderdizált, uniformizált egyenképzések felett eljárt az idő.
Teljes önállóságot kell adni az iskoláknak és a kisközösségek oktatási szervezeteinek, hogy megválasszák munkatársaikat, módszereiket és megoldásaikat. Ők ismerik a tanulókat, a szülőket, a helyi társadalmi, kulturális és gazdasági adottságokat, ezért ők tudják eldönteni, melyek a működő és a nem működő eszközök. Nem mellesleg pedig csak azoktól a tanároktól várhatjuk az elhivatottságot, akiket engedünk önállóan, proaktívan és kreatívan dolgozni egy alkotásra és fejlesztésre épülő szakmában.
Az államnak pedig két feladata marad: megrendelőként biztosítania az igazságos és elegendő finanszírozást, valamint minőségbiztosítóként ellenőriznie az eredményeket. Ezért kizárólag a végeredményre vonatkozóan lehetnek elvárásai, hogy a tanulók milyen tudással és készségekkel zárják az egyes iskolatípusokat.
Ez az eredményelvárás azonban legyen életszerű mind mennyiségében, mint minőségében. Nem egyetemi professzorokra és két lábon járó lexikonokra van szükség, hanem gondolkodni és érvelni képes, nyelveket beszélő, a világban jól tájékozódó állampolgárokra. Ők vihetnek sikerre egy nemzetet a 21. század versengő világában.
3️⃣ AZ EGÉSZ KÖZÖSSÉG BEVONÁSA AZ OKTATÁSBA
Az elmúlt 12 év oktatási rendszerének egyik főbűne, hogy teljes mértékben elidegenítette az oktatástól és egymástól azok érintettjeit: a pedagógusokat, a diákokat és a szülőket. Mindenki beletörődött, hogy a rendszer megváltoztathatatlan, azt egy külső-felső hatóság szabályozza – a résztvevők igényeitől teljesen függetlenül.
A teljes önállóság biztosításával egyidőben el kell érni, hogy az iskola újra a pedagógusok, a diákok és a szülők közös alkotóterepe legyen. Az érdekük egyezik: életrevaló, sikeres és boldog gyermekek nevelése, akik felnőttként is megállják a helyüket egy folyton változó világban. Ennél a három szereplőnél ott van minden, ami ahhoz kell, hogy ezt a célt elérjék. Ezért volt bűn elidegeníteni őket az oktatástól, és ezért lesz kulcslépés, hogy ők hárman újra találkozzanak.
A pedagógusoknak a szülők és a tanulók bevonásával kell kialakítani az iskolák helyi módszereit, szokásait és folyamatait. A szülőknek meg kell tanulniuk jelezni igényeiket és bízniuk a tanárokban. A tanulóknak pedig elszenvedőből alkotó résztvevőjévé kell válniuk az oktatási rendszer működésének. Ez a legnehezebb, közös gyógyulást igénylő folyamat. Súlyos sebeknek kell begyógyulnia, növekednie a bizalomnak, csökkennie a távolságtartásnak. És megértenie mindenkinek: tanárnak, diáknak, szülőnek, hogy a tanulás közös érdekük, ezért – ha az első két kulcsfeltétel adott – a siker már csak rajtuk múlik.
A szerző Facebook-bejegyzése 2022. szeptember 8-án.
