A két hét után kiújult tiltakozás-sorozat résztvevői az új amerikai adminisztráció a demokrácia, a szabadság és a szolidaritás védelmében, az új feudalizmus, többek szerint fasizmus ellen léptek fel.

Donald Trump ellen tüntettek az Egyesült Államok több városában
Tüntetők New Yorkban | Fotó: MELISSA BENDER | Forrás: NurPhoto/ AFP

Ismét Trump-ellenes tüntetők vonultak fel szombaton New Yorkban, Washingtonban és az ország más részein, számos nagyvárosban – derült ki az AP amerikai hírügynökség vasárnapi összeállításából. Kiemelték, a demonstrációkon leginkább a demokratikus eszméket ért fenyegetések miatt tiltakoztak az emberek azon a napon, amikor a 250 évvel ezelőtti függetlenségi háború kezdetét jelentő csatákra emlékeztek a Massachusetts állambeli Lexingtonban és Concordban.

Az amerikai történelem sorsfordítói csatáira való emlékezés is demonstrációvá alakult, ahol egy  nyolcvanéves maine-i nyugdíjas kőműves a hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy saját kormányuk támad az amerikaiakra, ami ellen fel kell lépniük. A férfi élettársával, lányával és két unokájával vett részt: „Azt akartam, hogy a fiúk megismerjék ennek az országnak az eredetét, és hogy néha meg kell küzdenünk a szabadságért.” Colorado állam fővárosában is tiltakozók százai gyűltek össze a Colorado állam fővárosában, sok transzparens a Trump-kormányzat által kitoloncolandó bevándorlók melletti szolidaritást hirdette.

Tiltakozó menet vonult át az Oregon állambeli Portland belvárosán is, míg San Franciscóban több százan írták ki, hogy „Impeach & Remove”, azaz az amerikai elnök felelősségre vonását és eltávolítását követelő feliratot. A tiltakozók jelképe a fordított amerikai zászló lett, Alaszkától Dél-Karolináig. Sok helyen nem csak Donald Trump, hanem tanácsadója, a világ leggazdagabb embere, Elon Musk ellen is tiltakoztak.

Mások a „királyok” és a feléledő feudalizmus ellen tüntettek, többen pedig fasizmusnak minősítették, ami ma az Egyesült Államokban történik. Voltak, akik a „rendőrállam”, illetve az egyetemek és a diákok ellen indított valóságos trumpi hadjárat ellen tiltakoztak, a fékek és ellensúlyok rendszerének, a hatalmi ágak közötti egyenlőség visszaállítását, alkotmányos jogaikat követelték. A tiltakozások egyik oka volt az egészségügy és a szociális támogatások finanszírozásának megkurtítása, az emberi jogok, köztük a transzneműek jogainak korlátozása.

1200 tüntetést hirdettek szombatra az Egyesült Államokban Donald Trump és Elon Musk ellenAz „El a kezekkel!” címmel meghirdetett demonstrációsorozat résztvevői a…

Leállította a venezuelaiak kitoloncolását az amerikai legfelsőbb bíróság – A bevándorlók deportálását a további határozathozatalig szüneteltetni kell.

MTI

Megjelent a Népszava Külföld rovatában 2025. április 20-án.