Ne tessék félreérteni, nem elírás a cím, nem „sikertelen produkciót“ akartam írni, ámbár azt is írhattam volna némi rosszindulattal, miután végignéztem a Csak egy telefon című magyar filmet. Ez a film azt állítja magáról, hogy „társadalmi és maszek komoly filmvígjáték dalban és prózában”. Lássuk, mi igaz belőle.
Társadalmi? Igen, társadalmi. Kisvárosi gyógyszerésznő kiváló matematikus leánya nem juthat be a szomszéd megye matematikai gimnáziumába – bürokratikus kötöttségek miatt, tilos ugyanis más megyéből tanulót felvenni. Mit lehet tenni? Protekciót igénybe venni. Bonyodalmakból kiderül, hogy a protekció akkor is kártékony, ha igazi, akkor is, ha hamis, hogy korrupt a világ, hogy rangkórságban szenved minden iskolaigazgató (hogy ki az, aki nem, arra nem ad választ a film), hogy a protekció bajba sodorja azt, aki igénybe veszi, azt, aki alkalmazza, hogy rossz a gyereknek, pláne, ha tehetséges, egyszóval a legfőbb rossz az életben. Hogy mi a jó – helyette? Erre ismét semmilyen válasszal nem szolgál a film.
Maszek? Hát… az az érzésünk, hogy Fehér Klára most az egyszer nem alkotta a szcenáriumot, hanem „maszekolta”. (Esetleg ,fusizta“?) Brandt István dalbetétjeinek igénytelensége talán ugyancsak ezzel magyarázható.
Komoly? A szereposztásból ítélve az is lehetne: Ruttkai Éva, Drahota Andrea, Venczel Vera, Gábor Miklós… Ilyen igényes színészgárdával láttunk különb filmalkotást is, nem egyet.
Vígjáték? Annak szánták, ez kétségtelen. Csakhogy nem ragad magával, nem nevettet, őszintén szólva inkább elszomorít ennyi meddő kísérletezés, amely nem jár sikerrel. Mi több: inkább untat, ami egy vígjáték részéről kétségtelenül udvariatlanságnak számít.
Hogy dalban és prózában mutatkozik meg a rendező és szcenáriumíró, valamint a zeneszerző közös koncepciója? Sajnos igen. És ez a legrosszabb az egészben. A semmitmondó szöveg, a zenei banalitás túladagolása fölöslegesen terheli a filmet és a nézőt. Utóbbit kimeríti, van, akit menekülésre késztet. Miért nem szeretem, ha a gimnázium igazgatónője dalban még kétszer-háromszor elmondja, amit a szövegben többször is hallottam? Nem tudom, de így van.
Az igazi rejtély számunkra mégis az, hogy miért ezt a magyar filmet hoztuk be, amikor van annyi jobb is? Talán még Mamcserov Frigyes rendezői praxisában is…
Mikor kiléptem a moziból, elfogott a felszabadult boldogság érzése: az utcán harsogott a tavasz, dal és próza nélkül, és gyönyörű, fényes szelek fújtak…
Megjelent A Hét II. évfolyama 18. számában, 1971. április 30-án.