Munkatársunk jelenti
Előttem fekszik az asztalon a bécsi Bornemisza Péter Társaság meghívója az Utunk jubileumi irodalmi estjére, a Josefsplatz 6 szám alatti Pálffy-palotába. Közreműködnek: Banner Zoltán, Király László, Létay Lajos, Szabó Gyula, Szilágyi István – olvasom az ábécé-sorrendbe szedett névsort. A fél Utunk…
A felolvasókörút állomásai: november 5. – Bécs, november 6. – Graz, november 9. – Salzburg, november 11. – Innsbruck. Beléptidíj: 15 schilling.
„Hölgyeim és uraim“ – nyitják meg az irodalmi estet a bécsi kultúrélet szívében, a Palais Pálffy egyik gyönyörű barakk termében. Szépfalusi István üdvözli a vendégeket a Társaság nevében, az Utunk részéről Létay Lajos mond beszédet. Nézem a körülbelül harminc főnyi hallgatóságot: feszülten figyel. A hallgatóság számomra vadidegen „sokaságában” ismerős arc tűnik fel: az épp Becsben tartózkodó Lőrincze Lajos, a magyar nyelv tiszteletre méltó és népszerű „tudora”. Vall az Utunk – önmagáról, múltjáról, jelenéről ezen az estén, aztán felcsendülnek Banner Zoltán előadásában Labis-Szilágyi Domokos sorai.
A közönség ismerkedik a romániai magyar lírával-prózával; és érezni az őszinte döbbenetét, megilletődést, amit Az őz halála ébreszt a lelkes és lelkesen civilizált közönségben. Különös érzés itt és most hallgatni Szilágyi Domokos Bartókját: a barokk székek nyögik a feszülő csendet, amely a hallgatóságban visszhangzik némán.
Aztán sorban felállnak az Utunk- szerkesztők, hogy bemutatkozásul felolvassanak írásaikból, ünnepélyesek egy kicsit – akár ez az est maga; jó hallgatni az otthoni szót, az ismerős mondatokat, az ismerős hangokat, jó érzés tudomásul venni, hogy Bécs egyik porcikája most épp ránk figyel. S nemcsak a magyarul értő bécsi közönség, hanem az osztrák PEN-Club is, amelynek elnöksége hivatalosan fogadta az Utunk-szerkesztőit.
Át kell vágnom a Burgon, amikor elhagyom a Pálffy-palotát. Bécs ragyogó esti arcát fordítja felém, a Ringen zúgnak-suhannak a villamosok, a tengersok Alfa Romeo, Toyota, zizegnek a neonreklámok. Ebben a szédítő kavargásban úgy érzem: otthon töltöttem ezt az estét, amelynek kezdetén Szilágyi István, Banner Zoltán – a széles mosoly után, amivel üdvözöltük egymást – csak nekem vallotta be, hogy lámpaláza van.
Megjelent A Hét II. évfolyama 47. számában 1971. november 19-én.
