Találtam egy képet kedvelt blogomban (’Ritkán látható történelem’): Saigoni cipők – s ez nem egy cipő-emlékmű. Tekintsük meg, bár éppen nincs kerek évfordulójuk…
A dél-vietnami főváros 1975-ös április 30-ai gyors eleste során az ott összevont jó egymillió déli katona eldobálta (amerikai) fegyvereit, levetette kincstári ruhadarabjait (több ezer tök meztelen férfi kóválygott Saigonban és környékén, ugyanis az alsónadrágjuk is azonosíthatóan ’katonai’ volt) – elkerülendő a hadifogságba-esést. A győztes észak-vietnamiak (és déli vietkong-partizánok) azonban így is begyűjtötték őket, és – a várt tömeges megtorló kivégzések helyett – szinte mindet ’átnevelő’ koncentrációs táborokba gyűjtötték, ahonnan a döntő többséget egy éven belül (átnevelve…) hazaengedték…
És hozzákerestem még pár fotót – érezzük át kicsit az akkori saigoni hangulatot.
Akkor már nem voltam Saigonban, mindezt én is csak fényképen láttam. Tucatnyi barátom-bajtársam-kollégám várhatta csak meg a ’felszabadító csapatokat’ – a NEFB (Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság – ICCS ) magyar tagozatát a főváros ostroma előtt egy jó héttel haza-evakuálták. (Akkor voltam életemben először karanténban; a Duna-kanyarban, egy tiszti üdülőben vészeltük át a vesztegzárat…)
A most következő jelentet részben még láthattam az utolsó saigoni napjaimban.
A hosszú út végén: lábmosás a déli parlament előtt (az észak-vietnami katonák május elsejére már Ho Si Minh arcképével díszítették föl az épületet – jó egy év múlva Saigon neve is megváltozott: Thành Phố Hồ Chí Minh, azaz Ho Si Minh Város lett…
