A Covid-járvány kitörését követő években, Joe Biden elnöksége alatt, az amerikai gazdaság majdnem háromszor gyorsabban növekedett, mint az euróövezeté, és nyolcszor gyorsabban, mint Japáné.
Pedig a pandémiát kísérő magas infláció és a toronymagas kamatlábak hatására a megkérdezett közgazdászok jelentős többsége biztos gazdasági recessziót – GDP-csökkenést és a munkanélküliség emelkedését – várt az elmúlt évben. Lawrence Summers – Washington egyik legtekintélyesebb gazdasági guruja, Barack Obama volt pénzügyminisztere – is elkerülhetetlennek tartotta a visszaesést az infláció, az „első számú közellenség” megzabolázása érdekében.
Ritkán fordul elő ekkora kollektív előrejelzési tévedés a közgazdasági szakmában. Se kemény, se puha gazdasági landolásra nem került sor tavaly, váratlanul a „no landing” forgatókönyve valósult meg. Az amerikai gazdaság valósággal kilőtt: közel három százalékkal nőtt a GDP (miközben például az eurózónában gyakorlatilag stagnált), az infláció számottevően megszelídült, a munkanélküliség négy százalék alatt maradt, a tőzsdék valósággal szányaltak (a Nasdaq például negyven százalékkal ugrott fel), erősödött a dollár. Az utóbbi fél évtizedben a világ legnagyobb gazdaságai közül – India mellett – csak az Egyesült Államok súlya nőtt a globális GDP-ben. A napokban a Financial Times – némi költői túlzással – Amerika „mini gazdasági csodájáról” áradozott.
Mivel magyarázható a „minicsoda”? Véleményem szerint a jelenséget George Gilder jól ismert amerikai közgazdász évtizedekkel ezelőtt bevezetett fogalmával – „vészhelyzeti szocializmus” – lehet jól keretezni. Gilder szerint az egzisztenciális – vagy azzal rokonítható – nemzeti válságok békeidőben is szükségessé tehetik a korlátok nélküli kormányzati költekezést, a méretes deficitfinanszírozást, az állami erőforrások szinte ingyenes osztogatását. Más szavakkal nevezhetjük ezt szuper-keynesianizmusnak is.
Lelkes híve ennek az irányzatnak a közgazdasági Nobel-díjas Paul Krugman, a New York Times ünnepelt, influenszer kolumnistája. A közgazdaságtanban közismerten járatlan Biden elnök valószínűleg nem hallott Gilder „vészhelyzeti szocializmusáról”, amikor az Amerikában több mint egymillió emberáldozatot követelő és hatalmas gazdasági károkat okozó közegészségügyi krízisből kivezető utat kereste. Végül – egyedülállóan a világ nagy országai vezetői között – rálelt a megoldásra: szinte nyakló nélküli kormányzati költekezés.
GDP-arányosan a Biden-kormány kiugróan sokat, a világátlag több mint kétszeresét meghaladó összeget költött a járvány miatt mesterséges kómában tartott gazdaság talpraállítására és stimulálására, közte ingyenes „helikopterpénzeknek” a lakosság és a kisvállalkozások közé szórására. Biden alatt eddig nyolcezermilliárd dollárra rúgó közpénzt fordítottak a gazdaság élénkítésére. Ez gigantikus, az éves GDP egynegyedét meghaladó összeg, miközben a nemzeti össztermékből csupán hat százalék esett ki a járvány miatt. Nem csoda, hogy az amerikai fogyasztók felhőtlenül költekeznek. Részben azért is, mert a csúcsokat döntögető tőzsdék miatt a fogyasztók „gazdagabbnak” érzik magukat. Az USA-ban „népi kapitalizmus” van abban az értelemben, hogy a felnőtt lakosság kétharmadának van – közvetlenül vagy közvetve (főként a nyugdíjalapokon keresztül) – részvénytulajdona.
Egyéb tényezők is hozzájárultak a jó makroökonómiai teljesítményhez, köztük Amerika káprázatos energiaboomja, a mesterségesintelligencia-ágazat robbanásszerű kitörése és a munkaerőpiac jelentős bővülése az intenzív (legális és illegális) bevándorlásnak köszönhetően. Ám a döntően pozitív hatást a Biden-kormány bátor, szuper-keynesiánus gazdaságpolitikája szolgáltatta.
Normális választási körülmények közepette Biden biztos nyerő lenne a novemberben esedékes elnökválasztáson Donald Trump, a republikánus elnökjelölt-várományos ellen. De ma nem beszélhetünk normális körülményekről Amerikában.
Biden politikailag rendkívül népszerűtlen, és nagyon úgy tűnik, hogy a – mindenekelőtt a magas életkorával összefüggő szellemi/fizikai állapota miatti – választói aggodalmak elhomályosítják még a szembeszökő makrogazdasági sikereket is.
A választókat leginkább foglalkoztató öt nagy kérdés – gazdaság, infláció, illegális bevándorlás, bűnözés, abortusz – kezelésében a választók csak az abortuszt illetően részesítik Bident előnyben Trumppal szemben. Ez azért is meglepő, mert Trump sorozatos republikánus választási lúzernek számít a 2016-os elnökválasztás megnyerése óta, aki ellen ráadásul közel száz vádpontból álló, többszörös bűnügyi eljárás van folyamatban.
Ha ma tartanák az elnökválasztást, a legtöbb felmérés szerint Biden veszítene. Már csak alig több mint fél év van hátra november 5-ig, a referendum napjáig. Biden csupán abban reménykedhet, hogy nyerési esélyei javulnak, ha Trumpot valamelyik eljárásban jogerősen bűnösnek mondják ki még az elnökválasztás előtt.
De mekkora ennek a valószínűsége? Kicsi.
ÉS – LXVIII. évfolyam, 18. szám, 2024. május 3. (A szerző megosztása)
Forrás: Újnépszabadság
