Fiona Hill

Washingtonban a Világbanktól, a volt munkahelyemtől tíz perc sétára van a Brookings Institution, Amerika egyiklegbefolyásosabb agytrösztje, ahonnan egyes munkatársak ki-be járnak a kormányba. Amikor csak tehettem, elmentem az engem érdeklő előadásokra. Különösen, ha Fiona Hill, az intézet oroszszakértője beszélt, aki korábban a Nemzeti Hírszerzési Tanácsnál dolgozott, később pedig, Donald Trump elnöksége alatt, a Nemzetbiztonsági Tanács eurázsiai ügyekért felelős igazgatója lett. Társszerzője a Mr. Putin: Operative in the Kremlin című, komoly visszhangot kiváltott könyvnek. Oroszországon kívül kevesen ismerik nála jobban Vlagyimir Putyin elnök geopolitikai gondolkodását, mozgatórugóit, reflexeit. Putyinnal kapcsolatban Hillnek soha nem voltak illúziói. Jól tudta például, hogy az orosz elnök KGB-s múltjával kiválóan összevág a kiberháborús akciózás.
Putyin maga mondta már elnökként: „A hírszerző ügynök két dologgal foglalkozik: az ellenfél gyöngéinek kitapogatózásával és információkkal.” A legutóbbi két amerikai elnökválasztással kapcsolatban Putyint éppen információs tevékenysége miatt érték a legélesebb támadások Washingtonban. A demokraták körében uralkodó vélemény szerint a 2016-os választás meg-
hekkelésével Putyin elérte, hogy az általa preferált jelölt, a republikánus Donald Trump lett az Egyesült Államok elnöke. Putyin – pókerarccal – így reagált a vádakra: „Komolyan gondolja bárki, hogy Oroszország tényleg befolyásolni tudja, hogy az amerikai nép kit válasszon meg elnöknek? Talán az USA nem egy nagyhatalom, hanem banánköztársaság?
Fiona Hill Putyinnak adott igazat: „Az e-mail-botrány okán öt méter magas óriást csináltak az orosz elnökből.” Hill részéről nem kis bátorság kellett ehhez a kijelentéshez, mivel alkalmazója, a Brookings Institution liberális szellemi fellegvár Amerikában, amelyet túlnyomórészt demokrata donorok tartanak el.
A mostani orosz–ukrán válság okán világszerte csak találgatások vannak, hogy Putyin miért éppen most döntött a masszív katonai erődemonstráció mellett Ukrajna határai mentén, ami könnyen háborúba torkollhat. Pedig már évek óta világos volt, hogy 2014 óta Kijev egyre szorosabbra fűzi katonai együttműködését Amerikával és a NATO-val, olyannyira, hogy ma már a nyugati szövetségi rendszer de facto tagjának – NATO-nyelven „biztonságpolitikai partnernek” – tekinthető.
Fiona Hill ebben a kérdésben is eredeti magyarázattal rukkolt elő. Szerinte Putyin, a türelmes hatalmi pókerjátékos minden külföldi katonai lépését fontos külső eseményhez vagy történelmi évfordulóhoz köti. A 2008. augusztusi, Grúzia elleni háborúja szorosan köthető a NATO az év áprilisi, bukaresti csúcstalálkozójához, amely – hivatalosan először – belengette a kaukázusi ország jövőbeli csatlakozásának lehetőségét a nyugati katonai szövetséghez. Az Ukrajna elleni 2014-es orosz támadást, a Krím félsziget annektálását pedig Kijevnek az Európai Unióval kötendő társulási egyezmény-terve váltotta ki. Moszkva az Európai Uniót a NATO előszobájának tekinti.
És miért időzítette Putyin az Ukrajna elleni példátlan katonai nyomást éppen erre a télre? Hill szerint – nagyon tudatosan – a Szovjetunió harminc évvel ezelőtti, 1991-es decemberi széthullása miatt, amelynek orosz szemmel nézett történelmi tragédiáját a birodalmi mentalitású Putyin máig nem tudta feldolgozni és elfogadni. Közismert a nézete: a Szovjetunió felbomlása a huszadik század legnagyobb geopolitikai tragédiája volt, amelynek következtében Ukrajna nem önálló állam lett, hanem a NATO oroszellenes hídfőállása. A NATO pedig szerinte nem más, mint az Egyesült Államok katonai kiterjesztése Európára. (Az évfordulós beavatkozás szentimentális logikájára persze rásegített az oroszok számára kedvező nemzetközi helyzet: meggyöngült amerikai elnök, új, tapasztalatlan német kormány hivatalba lépése, európai energiaválság és erősödő orosz–kínai tengely.)
Fiona Hill több mint két évtizeden keresztül „utazott” a nemzetközi hírszerzésben, szinte mindig az orosz elnökre összpontosítva. Lehet, hogy sikerült neki Vlagyimir Putyin fejébe látnia?

Megjelent az ÉS-ben.

A szerző a Világbank korábbi vezető elemzője

Címkép: Fiona Hill

Forrás: Újnépszabadság