A második világháborúból megerősödve, globális szuperhatalomként kikerülő Egyesült Államok kiemelkedő szerepet játszott a nemzetközi szabadkereskedelem kiépítésében. Washingtonnal az asztalfőnél létrehozták a világkereskedelem liberalizálásának intézményi keretét (GATT, WTO), a vámok meredeken csökkentek, a nemzetközi áruforgalom kétszer olyan gyorsan bővült, mint a világtermelés. Számos országban a szabadabb kereskedelem a gazdasági növekedés fő motorjává vált.
Amerika kereskedelmi vezető szerepében azonban éles törés állt be Donald Trump elnöksége alatt, akit nem kis mértékben populista protekcionizmusa röpített a Fehér Házba a rozsdaövezetből, Amerika ipari hátországából. Trump elnök régi vágású merkantilistaként a külkereskedelmi deficit leépítését tűzte ki a kereskedelempolitika fő céljának. Trump nem tett különbséget ellenség és barát között: Kína ellen „véres” vámháborút intézett, de a legszorosabb szövetségeseket is vaskos vámtarifákkal sújtotta.
Kína és néhány más ország egyes kifogásolható kereskedelmi praktikái ellenére a trumpi diagnózis alapból hibás volt. A hazai termelésnél tartósan többet fogyasztó, a belső megtakarításainál többet beruházó Amerika számára a külkereskedelmi mérleghiány természetes, makroökonómiai szükségszerűség. Trump kereskedelmi háborúja – Kínával a középpontban – csak bajt hozott Amerikának: csökkentőleg hatott a GDP-re, emelte a fogyasztói árakat, nem virágzott föl a feldolgozóipar és az amerikai multik sem tértek haza Kínából.
Az elnökjelölt Biden a legtöbb kérdésben anti-Trumpként határozta meg magát a választási kampányban. Helytelenítette elődje kereskedelempolitikáját, katasztrofálisnak tartotta a vámháborút, mivel negatív következményei az amerikai vállalatok és a lakosság hátán csattannak.
Ha valaki ennek alapján arra számított, hogy a Biden-kormány éles fordulatot vesz a szabadkereskedelem felé, mély csalódás érte. Igen, a kampány líra, a kormányzás próza.
A Biden-kormánynak még első hivatali évének vége táján sincs átfogó kereskedelempolitikája. Amerikából követve az eseményeket bizonyosnak tartom, hogy Trump nyers gazdasági nacionalizmusa helyébe némileg puhább protekcionizmus kerül. Pozitív az, hogy a kormány nem fetisizálja a külkereskedelmi deficitet.
Az ipari szakszervezetekhez igen közel álló Joe Biden soha nem vallotta magát a szabadkereskedelem lelkes hívének. A politikai szövetségesnek tartott szakszervezetek megerősítésére törekvő Biden elnöktől nem áll távol a kereskedelem munkásközpontú felfogása: „A külkereskedelmet érintő minden döntésünk egy célt szolgál: az amerikai középosztály megerősítését, jó állások teremtését és a bérek emelését”. Ahogy a londoni Economist találóan mondja: „a külpolitika a középosztálynak címkéjű bideni doktrína nem egyéb, mint trumpista protekcionizmus más néven”.
A doktrínának van olyan olvasata is, hogy amíg megvalósulnak az amerikai világpiaci versenyképesség utóbbi évtizedekben tapasztalt romlásának visszafordítását célzó bideni prioritások (infrastruktúra, oktatás, kutatás-fejlesztés), a kereskedelempolitika veszíteni fog eddigi kiemelt fontosságából. Az elnökre komoly hatással bíró progresszív demokraták szerint a kereskedelempolitika eddig nem a dolgozók, hanem a befolyásos nagyvállalatok érdekeit szolgálta.
Biden öngólnak nevezte a kínai import háromnegyed részére kivetett, átlagosan 20 százalék körüli amerikai büntetővámokat, amelyek mélyen beleütköztek a nemzetközi kereskedelmi jogba. Nagy volt a várakozás, hogy az új kormány csökkenteni fogja a vámtarifákat, ami ráadásul mérsékelte volna a Covid-recesszióból gyorsan visszapattanó gazdaságra nehezedő inflációs nyomást és a magas vámok által okozott gazdasági károkat. Nem így történt, a trumpi vámtarifák hatályban maradtak, sőt újabbak kivetésére is sor kerülhet, mivel Kína nem tett eleget a Trump-kormánnyal kötött megállapodásnak, amely hatalmas pótlólagos amerikai exportot irányzott elő Kínába. Például a kínai napelem panelekre kivetett 30 százalékos importvámok máig életben vannak, annak ellenére, hogy az elnök gyakran hivatkozik „egzisztenciális fenyegetésként” a klímaválságra.
Trumpnak a modern kereskedelempolitikában elavultnak tekintett vámfegyveréről Biden – a szakszervezetek és befolyásos iparcsoportok nyomásának engedve – még a szövetségesekkel szemben sem mondott le egykönnyen. A Trump által az európai NATO-szövetségesektől behozott acélra és alumíniumra kivetett „nemzetbiztonsági” pótvámok nem tűntek el teljesen Biden alatt. Az idén egy kombinált kvóta/vámtarifa rendszer lép életbe: meghatározott mennyiségi kvótáig vámmentes az USA-ba irányuló fémexport, de azon fölül belépnek a magas trumpi vámtarifák. Pozitív transzatlanti kereskedelempolitikai fejlemény volt ugyanakkor tavaly, hogy Washington és Brüsszel ötéves tűzszünetben állapodott meg az Airbus és a Boeing szabálytalan állami támogatásáról szóló, két évtizedes vitában, amely az oda-vissza vámretorziók következtében az USA-ba irányuló magyar borexportot is hátrányosan (25 százalékos büntetővám) érintette az utóbbi években.
Van egy terület, ahol Biden elnök protekcionizmusa Trumpét is túlszárnyalja. A külföldi versenytől szenvedő hazai feldolgozóipar védelmére Trump 2017-ben bocsátotta ki a Buy American rendeletét, amely kötelezte a szövetségi kormány szervezeteit, hogy közbeszerzéseikben amerikai termékeket vásároljanak, még akkor is, ha azok drágábbak, mint a hasonló külföldi gyártmányok. Hatalmas, közel ezer milliárd dolláros piacról van szó. Közvetlenül hivatalba lépése után Biden Made in America néven új rendeletet írt alá, amely még a trumpinál is protekcionistább: növeli a termékek amerikai tartalmának kötelező részarányát, és a 20-30 százalék közötti sávba emeli a hazai termékeknek járó árpreferenciát. (Ennyivel drágábbak lehetnek, mint a hasonló külföldi termékek.)
A még tárgyalás alatt lévő Build Back Better (Építsük vissza jobban!) demokrata törvényjavaslat szerint a hazai elektromos autót vásárló fogyasztók 8 ezer dolláros adókedvezményt kapnának, de az összeg 12,5 ezer dollárra emelkedik, ha az autót olyan gyár állítja elő, amelyben szakszervezet (!) van. Nem csoda, hogy a kereskedelmi partnerek máris tiltakoznak a tervezett rendelkezés miatt, amelynek a hatása olyan, mintha 30 százalékos vámot rónának ki a külföldi elektromos autókra. Az üzleti sajtó hemzseg a „Vége a szabadkereskedelemnek”, „Biden rosszabb, mint Trump” szalagcímektől.
A Világkereskedelmi Szervezetet (WTO) éles bírálatok érték Trump alatt, aki előszeretettel hivatkozott arra, hogy az exportját erőltető Kína a WTO szeme láttára játssza ki a liberális kereskedelmi rendszer szabályait. Trump a szervezetből való kilépéssel fenyegetett és megbénította annak vitarendezési mechanizmusát. Biden viszont meggyőződéses multilateralista hírében állt, ezért felfokozott várakozások voltak, hogy az új Washington az égetően szükséges WTO-reformok élére áll, kezdve a vitarendezési testület működőképességének helyreállításával. A várakozások azonban csalódottságba csaptak át, mivel az amerikai kormánynak egy év sem volt elegendő arra, hogy konkrét javaslatokkal álljon elő a WTO szükséges reformjára, például a piacokhoz való hozzáférés kölcsönösen elfogadott munkaügyi, környezetvédelmi és pénzügyi (főként állami támogatásokra vonatkozó) előírások teljesítéséhez való kötése.
Biden elnök és szakmai stábja túlságosan is elégedett a Trump által kialakított status quóval, amely szabad kezet ad Washingtonnak Kínával és másokkal szemben a WTO-szabályokat semmibe vevő büntető- és védővámokhoz és a – harmadik országokkal szemben diszkriminatív – kétoldalú kereskedelmi egyezményekhez. Biden úton-útfélen emlegeti, hogy a nemzetközi rend négyéves trumpi rombolása után „America is back” és kész újra vezetni a világot. A nemzetközi kereskedelempolitikába azonban még nem tért vissza Amerika, Joe Biden első hivatali évében az elődjéhez közeli protekcionista elnöknek bizonyult. De reménykedjünk: van még három év a váltásra!
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. január 20-án.