Élet és Irodalom
Winston Churchilltől származik a legendás aforizma: „Csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítottam meg.”
A történelem során a legtöbb szocialista tervgazdaságban a makroszintű számviteli csalás – különösen a gazdasági teljesítmény túlértékelése – széles körben elterjedt, rendszerszintű volt. Manapság különösen a kínai gazdasági adatok pontosságával és megbízhatóságával kapcsolatban fokozódik a szkepticizmus.
A kínai államkapitalizmusban, ahol a központi tervezés lényeges elemei változatlanul életben vannak, a gazdasági statisztikák politikai célú szépítgetése és manipulálása
korántsem a kommunista múlté.
A híres Austan Goolsbee-szabály szerint „Senki nem titkol el jó híreket”. Ennek tükrében
különösen feltűnő, hogy a kínai hatóságok újabban mind gyakrabban folyamodnak a politikailag kedvezőtlen statisztikák kiszámítottan késleltetett közléséhez vagy puszta eltüntetéséhez. A Kínai Kommunista Párt tavaly őszi kongresszusa idején számos, politikailag kellemetlen statisztika (nemzeti össztermék, ingatlanárak stb.) publikálását egyszerűen a rendkívüli fontosságú, Hszi Csin-ping elnököt újraválasztó tanácskozás utáni időszakra halasztották.
A kínai gazdaság vészes lelassulása a pekingi vezetésnek különösen a munkaerőpiacon okoz potenciálisan súlyos – még robbanáshoz is vezethető – politikai veszélyt. A tizenhat és huszonnégy év közötti korosztályban a munkanélküliség az idei év első felében már huszonegy százalék fölé ugrott (ami minden valószínűség szerint lefelé manipulált érték), és tovább emelkedik. Mi erre a kormány válasza? Módszertani és adatgyűjtési hiányosságokra hivatkozva felfüggesztette a korcsoportok szerinti munkanélküliségi számok további közlését. A kínai gazdaság lelassulását tükrözve, a
fogyasztói árak színvonala csökkeni kezdett az utóbbi hónapokban, s teljesen nem zárható ki egy Japán-típusú defláció esetleges kialakulása. Hogyan reagált erre a nemzeti statisztikai hivatal? „Nincs és nem is lesz defláció a kínai gazdaságban.” Ezzel a hozzáállással az árstatisztikák politikai masszázsa szinte előre borítékolható.
Az Egyesült Államok és Kína között kiéleződött nagyhatalmi vetélkedés közepette jelentős figyelem irányul a kínai gazdaság erejét fémjelző GDP statisztikai pontosságára. A legújabb nyugati kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a kínai gazdaság mérete – hivatalos valutaárfolyamon számítva – jelentősen kisebb, mint az Egyesült Államoké, szemben a kínai kormány, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap által megbecsült viszonylag kis különbséggel.
Azt jelenti ez, hogy a Peking által közölt hivatalos GDP-növekedési ráták túlságosan torzak ahhoz, hogy hasznukat lehessen venni összehasonlító elemzések számára? Nem feltétlenül, ha a statisztikai csalás mértéke nagyobb távlatban többé-kevésbé azonos. Alec Nove, a néhai angol közgazdász, a szovjet gazdaságtörténelem elismert szaktekintélye erre az esetre gondolva vezette be a szovjetológiában az „egyenlő csalás törvényét”: ha a kommunista hatóságok statisztikai csalásainak aránya az idő múlásával nem változik jelentősen, akkor a GDP éves növekedési üteme jól tükrözheti a nemzeti jövedelem időbeni dinamikáját.
Más szóval: a Peking által publikált GDP-növekedési ráták reálisnak tekinthetők, ha a
nemzetijövedelem-statisztikusokat nem utasítják arra, hogy jobban csaljanak, mint korábban. Ám attól tartok, hogy a nagyobb mértékű statisztikai csalás valószínűsége egyenes arányban fokozódik a gazdasági és politikai nehézségek fokozódásával. Churchillnek végül igaza lehet: csak Hszi Csin-ping ismeri a kínai gazdaság valódi helyzetét, miközben a világ többi része javarészt a sötétben tapogatózik.
Címkép: Szellemváros Kínában
Forrás: Újnépszabadság