Még be sem fejeződött a második világháború, amikor az amerikai Bretton Woodsban tárgyalások folytak a nemzetközi monetáris rendszer új architektúrájáról. John Maynard Keynes, a XX. század leghíresebb és legnagyobb hatású közgazdásza ekkor jelentette ki az aranyról, hogy az egy „barbár relikvia”, amelynek a múzeumok tárlóiban van a helye, nem pedig a nemzetközi pénzügyi rendszer középpontjában. 1971-ben – amikor Richard Nixon amerikai elnök egyoldalúan megszüntette az aranystandardot, a dollár aranyra válthatóságát – úgy tűnt, hogy Keynesnek, ha nagy késéssel ugyan, de végül igaza lett. A nixoni döntés után következő évtizedekben az arany pénzügyi szerepe árnyéka sem volt évszázados, ha nem évezredes önmagának. A központi jegybankok a korábban felhalmozott aranytartalékok egy részétől megszabadultak, s az amerikai kincstárjegy (T-bill) lett a legbiztonságosabb pénzügyi kikötő a világon.

Ez volt akkor. Az elmúlt pár évben azonban valóságos aranyláz tört ki a bankvilágban (amihez az MNB is csatlakozott jelentős aranyvásárlásaival). A 2022–2024 közötti időszakban a központi bankok minden egyes évben tizenhatszor (!) annyi aranyat vettek, mint 2010-ben. A legaktívabb vásárlók a globális Délről kerültek ki, Kínával és Indiával az élen, de Törökország is nagy beszerző volt. Nem csoda, hogy az arany ára – történelmi csúcsokat döngetve – az idén az egekbe szárnyalt, s áprilisban már 3500 dollárt adtak érte unciánként a pénzpiacokon. Az aranyreneszánsz következtében eddig az euró szenvedte el a leglátványosabb pozícióvesztést, mivel a dollár és az arany mögött a harmadik helyre esett vissza a globális jegybanki tartalékeszközök össz­vo­lu­me­né­ben. Az idén rendkívül erős piaci nyomás alá került dollárnak már nem az euró, hanem a sárga nemesfém lett a fő kihívója a nemzetközi tartalékeszköz-piacokon. Nem kis fordulat, senki nem tudta előre jelezni.

Mi történt? A világ egyre bizonytalanabbá, kiszámíthatatlanabbá vált számos ok következtében: orosz–ukrán és közel-keleti háború, éleződő amerikai–kínai nagyhatalmi feszültség és Tajvan körüli háborús veszély, kiterjedt geopolitikai pénzügyi szankciók, dollártalanítási törekvések a globális Délen, vámháborúk, a nemzetközi kereskedelmi játékszabályok meggyengülése és inflációs félelmek. Ezzel a háttérrel már nem annyira meglepő, hogy a kormányok és a befektetők újra felfedezték az aranyban rejlő stabilitást és biztonságot, ami védi őket a vezető kulcsvaluták esetleges értékcsökkenésétől, az inflációtól és a geopolitikai nyomástól. És amelyek miatt – úgy látszik – az arany mégsem vált barbár pénzügyi relikviává.

Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 29. számának Páratlan oldalán 2025. július 18.