A négyévenként megrendezett amerikai elnökválasztások félidejében össznépi voksolás zajlik a politikai rendszer minden szintjén. Így lesz holnap is, amikor újraválasztják a washingtoni kongresszus összes képviselőházi tagját és a szenátus harmadát. Az államokban a kormányzók kétharmadáról és mintegy hatezer parlamenti delegátusról szavaznak.
Az amerikai választási politika „gravitációs törvénye” szerint a közbenső választásokon szinte mindig a Fehér Ház gazdájának a pártja veszít. A most hatalmon lévő Demokrata Pártnak – amelynek hajszálvékony többsége van a kongresszus mindkét házában – ezt a makacs „törvényt” kellene most érvénytelenítenie. Sikerülhet-e ez?
A választási kampány hajrájában készített közvélemény-kutatások nem sok jóval kecsegtetnek a demokraták számára, akiknél sokan már kezdenek beletörődni, hogy a kongresszus legalább egyik házát elveszítik, de valószínű, hogy mindkettőt. A kiegyensúlyozott kongresszusi erőviszonyok miatt a republikánusok már tisztán öt képviselőházi mandátum megkaparintásával többséget szerezhetnek az alsó házban, a szenátusban pedig már egy plusz mandátum is megtenné.
Miért áll a zászló a republikánusoknak? A félidős választások döntően a hivatalban lévő elnök teljesítményéről szólnak. Joe Biden kétéves tevékenységét az amerikai átlagszavazó nem tartja jónak. A Gallup legfrissebb felmérése szerint az amerikaiak csupán negyven százaléka elégedett Bidennel. Pedig legutóbb az elnök több, jelentősnek tűnő törvényhozási sikert (klímavédelem, infrastruktúra stb.) aratott, amelytől a demokraták plusz politikai hozadékot reméltek a választásokon. Sokan bíztak abban, hogy az ex-elnök, Donald Trump körüli jogi hercehurcák, köztük bűnvádi vizsgálatok, a 2021. január 6-i trumpista puccskísérlet és a Legfelsőbb Bíróság abortusz döntése – amely hatálytalanította az abortuszhoz való alkotmányos jogot – a demokraták malmára hajtják a vizet. De Biden terhére írható, hogy az ígért kétpárti alapú kormányzásból vajmi kevés valósult meg. A trumpista (MAGA-) republikánusokat (negyven milliós tömeg) „félfasisztának” minősítő beszéde pedig nem a beharangozott nemzeti egységet, hanem inkább a megosztottságot mélyítette el.
Biden elnök népszerűtlensége mögött mindenekelőtt a rosszul teljesítő gazdaság, a már nyolc százalék fölött száguldó és elszabadulni látszó infláció, a magas benzinár, a csökkenő reálbérek és a meredeken emelkedő fogyasztói kamatlábak miatt növekvő elégedetlenség húzódik meg. A lakácskölcsönök kamata több mint a kétszeresére ugrott fel az idén. A választók látják, hogy elsősorban a Biden-kormány ultralaza fiskális politikája, a Covid-járvány okán bőkezűen szórt állami „helikopterpénzek” felelősek az inflációért, és nem Vlagyimir Putyin, ahogy az elnök állította.
A gazdasági nehézségek, főként az infláció, kiemelkednek a választókat foglalkoztató gondok közül. A demokraták bánatára a választók kettő az egyhez arányban a republikánusokat tartják alkalmasabbnak a gazdasági válság kezelésére. Ugyanez a helyzet a nagyvárosokon végigsöprő bűnözési hullámmal és az idén rekordot döntő (jóval kétmillió fölötti) illegális bevándorlással is. Ezzel szemben a választók a demokratákat olyan kérdések – demokrácia, abortusz, klímaváltozás – megoldásában tartják hatékonyabbnak, amelyek a szavazók preferencia listáján jóval lejjebb vannak. A republikánusok vannak jobban szinkronban a választók prioritásaival.
Amerikából követve az eseményeket megfigyeltem, hogy a szembenálló pártok szinte mindig az éppen soron következő referendumot állítják be „kritikusnak” vagy „történelmi” fontosságúnak választóik maximális mozgósítása édekében. A mostani választási kampányban is gyakran elhangzanak ezek a jelzők, de a vaskos politikai tétek tükrében számomra ezúttal nem tűnnek túlzásnak. Milyen tétek forognak kockán?
Az egyik a Biden-kormány működőképessége. A kongresszus elvesztése azonnal béna kacsát csinálna az elnökből a törvényhozásban, kilátástalanná téve kitűzött programjának még részleges megvalósítását is. A képviselőházban nyeregben lévő republikánusok zsarolni tudják Bident például a hírhedt adósságplafon emelésének megtagadásával, ami a szövetségi kormány fizetésképtelenségének a rémét idézi fel, először az amerikai történelemben. A képviselőház a vizsgálatok cunamiját indíthatja el, közte a Hunter Biden, az elnök fia ellenit, nemzetbiztonság veszélyeztetése címén. Ez a vizsgálat az elnök elleni vizsgálatba torkollhat, sőt – revánsként a Trump elleni, demokrata kezdeményezésű impeachmentekért – az elnök elleni impeachment-eljárás sem zárható ki. A republikánusok a felperzselt föld taktikáját fogják követni Biden ellen, amelyben semmi nem számít szentnek a kormány céljainak meghiúsítása érdekében.
A 2024-es elnökválasztásra már megkezdődött a felkészülés, a republikánusok egyértelműen Biden politikai kudarcában érdekeltek. Ebben a helyzetben Biden számára nem marad más, mint az elnöki rendeletekkel való kormányzás, amelynek erős jogi és politikai korlátai vannak, arról nem beszélve, hogy a következő elnök egy tollvonással érvénytelenítheti a rendeleteket.
A republikánus győzelem november 8-án előkészítené a politikai talajt Donald Trump valódi visszatérésére a közéletbe, különösen, ha a Trump által támogatott republikánus jelöltek jól szerepelnek a választásokon. Trump – a rá jellemző módon – magának sajátítaná ki a sikert, s röviddel a választások után bejelentené, hogy ringbe száll a republikánus elnökjelöltségért. (Ha csak az ellene folyamatban lévő vagy várható bírósági eljárások nem zárják ki ennek a lehetőségét.) Republikánus elitkörökben meglehetősen általános a vélemény: ha indul, Trump automatikusan a párt vezérjelöltje lesz 2024-re.
Olyan ironikus helyzet alakulhat ki, hogy a Trumpot és MAGA-törzshíveit zsigerből megvető, de elnökként alulteljesítő Biden ágyazhat meg Trump és vele az amerikai demokráciát veszélyeztető extrémizmus győzelmes visszatérésének, beleértve polgárháború-közeli állapotok kialakulását, amiről egyre gyakrabban esik szó az amerikai közbeszédben.
A baloldalon a fenti, politikai erőszakot is tartalmazó forgatókönyvtől félnek a legjobban. Annál is inkább, mert a Demokrata Pártban még a távolban sem tűnt fel olyan karizmatikus politikus, aki Trump kihívója lehet 2024-ben a győzelem reális esélyével. Biden újraindulása fölöttébb kétséges. Még saját pártjában is jelentős többségben vannak azok, akik ellenzik, hogy 82 évesen ő legyen az elnökjelölt.
A félidős választások a legritkábban szólnak világpolitikáról és nincs jelentős külpolitikai hatásuk. Az orosz-ukrán háború most azonban kivételt jelenthet. Miért? Az Egyesült Államok eddig rendkívül erőteljesen támogatta Ukrajnát politikailag, katonailag és gazdaságilag. A februári orosz invázió óta Kijev 65 milliárd dollár értékű támogatást kapott Washingtontól. Ám a kongresszusi republikánusok között kezdettől fogva voltak ellenzői a masszív támogatásnak. A májusban jóváhagyott 40 milliárd dolláros segélycsomag ellen a képviselőházban 57, a szenátusban 11 republikánus honatya szavazott. Egyes republikánusok bírálták az elégtelen nyugat-európai támogatást, az ukrán korrupciót és az amerikai segédlettel folytatódó háború inflációs hatásait.
Ha a republikánusok átveszik az ellenőrzést a kongresszusban, elképzelhető, hogy sor kerül az ukrán segélyek újragondolására és esetleges kurtítására, különösen, ha jövőre stagflációba vagy mély recesszióba zuhan a gazdaság, és a reálbérek csökkennek. Kevin McCarthy, a képviselőház várható republikánus elnöke figyelmeztetett: „Nem hiszem, hogy amikor az amerikai emberek szenvednek a recessziótól, biankó csekkeket adhatunk Ukrajnának. A Biden-kormány nem jól kezeli a hazai ügyeket, például a déli határon. Ukrajna fontos, de nem lehet az egyetlen dolog, amire a kormánynak figyelnie kell, és nem lehet szó kitöltetlen csekkekről.”
Nem kétséges, hogy Volodimir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin izgatottan követik majd a holnapi amerikai választások kimenetelét.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. november 7-én.