Rendeleti költségvetés nem létezik a polgári demokráciákban, ugyanis a kormány nem ragadhatja magához, a választott képviselők „feje fölött”, a közös pénzekről való rendelkezés jogát. A büdzsé – a nyilvánoság kizárásával történő újra tervezésének – okait, következményeit, veszélyeit elemzi az Mfor jegyzetírója
Dobos Zoltán
Szóval Magyarország rendeletben alkot költségvetést. Jogi bikkfanyelvről magyarra fordítva gyakorlatilag ez jelent meg a múlt héten a Magyar Közlönyben. Mivel az évből most már kevesebb, mint három hét van hátra, és a jövő évre kalkulált makrogazdasági adatok elszálltak, mint a győzelmi zászló (4,1 százalékos GDP- növekedés, 5,2 százalékos infláció? Hol van az már!), szükséges a büdzsé minél gyorsabb újraszámolása.
A veszélyhelyzeti rendelkezéseknek a jó és rossz oldala is ebben rejlik. Egy rendelet megalkotása jóval gyorsabb, mint egy ugyanolyan fajsúlyú törvényé, így a veszély elhárítása is gyorsabban megvalósítható. Az érem másik oldala pedig az, hogy tulajdonképpen nincs semmiféle kontroll a végrehajtó hatalom felett, azaz
veszélyhelyzet ürügyén attól teljesen független rendelkezések meghozatalára is felhatalmazást ad.
A rendeleti úton megalkotandó költségvetés teljesen egyértelműen utóbbi kategóriába tartozik. Azzal, hogy a kabinet az Országgyűlés őszi ülésszaka idején sem készítette el a tervet, nem terjesztette azt a Ház elé, olyan mulasztást követett el, ami gazdasági bizonytalanságot okoz.
Ez kihat a gazdaság minden szegmensére: a háztartásokra, a gazdálkodó szervezetekre és az államra, önkormányzatokra is, hiszen december közepén sem tudják, mekkora bevétellel és kiadással kell számolniuk az elkövetkező évben. A bizonytalanság növeli a kockázatot, ami meg fog mutatkozni az elvárt hozamokban, vagyis az állampapírok kamataiban is.
Már húsz nap sincs hátra az idei évből, és talán még soha ennyi bizonytalanság nem
övezte az újévet és a közeljövőt.
Amiről most kicsit részletesebben kívánok értekezni, az a veszélyes precedens, amit ezzel a kabinet megteremtett. Mert egy polgári berendezkedésű országban – a szubszidiaritás elvének megfelelően – megengedhetetlen, hogy az adófizetők által összedobott közös kalap tartalmáról ne az adófizetők által megválasztott plénum döntsön.
Magyarán: mivel a kormányzatot nem közvetlenül a választópolgárok választják, így nem ragadhatják magukhoz a közös pénzeinkről történő rendelkezés jogát, még veszélyhelyzetben sem. A kabinetben ugyanis nem valósul meg a népképviselet elve.
Mert mi is most maga a veszélyhelyzet? A szomszédos országban zajló háború. Az pedig csaknem tíz hónapja zajlik, azóta volt egy választás áprilisban, egy kormány(újra)alakítás májusban, a jövő évi büdzséről szóló törvényjavaslatot június elején nyújtották be, aminek végszavazását pedig július 19-én, azaz idestova öt hónapja tartották a Tisztelt Házban.
Ezek után időhiányra hivatkozni finoman szólva is érthetetlen. Nemcsak a NER elmúlt tizenkét és fél éve alatt, de azt megelőzően is volt példa arra (például 2006 nyarán a Ház hat rendkívüli ülést tartott tizenkét ülésnappal), hogy az Országgyűlésnek közvetlenül az őszi vagy a tavaszi ülésszakát követően összeültek a honatyák rendkívüli ülésszakra, hogy a szünet idejére eső vagy a rendes ülésszak alatt felmerült újabb ügyeket megtárgyalják. A rendkívüli ülést vagy ülésszakot a Házszabály szerint az államfő, a kormány vagy a képviselők egyötödének kérelmére kell összehívni, így – mivel a Fidesz–KDNP koalíciója adja a köztársasági elnököt és a kormányt is, valamint kétharmados többségük van a parlamenti patkóban – az égvilágon semmi akadálya nem volt annak, hogy az új költségvetést parlamenti keretek között tárgyalják meg és fogadják el.
(Egyébként az Alaptörvény azt mondja ki, hogy ha december 31-ig nincs elfogadott költségvetés, akkor a bevételek beszedhetők, a kiadások pedig az előző évi előirányzatoknak megfelelően időarányosan teljesíthetők. Ha a tárgyév március 31-i sincs elfogadott költségvetés, akkor az államfő feloszlathatja az Országgyűlést. Ezekről azonban jelen esetben szó sincs, az országnak van elfogadott és kihirdetett
büdzséje, csak épp vajmi távol áll a valóságtól.)
Az átdolgozott költségvetés elfogadásával egy rendkívüli ülésszakban nem is lenne semmi gond, a büdzsé „sima feles” törvény, azaz ha a Ház határozatképes, akkor a költségvetést a jelenlévő képviselők felének szavazatával el is tudják fogadni. A megtárgyalással sokkal nagyobb a zűr.
Mint felettébb kifejtettem, az adóforintokkal rendelkezés joga közvetlenül az adófizetők által megválasztott plénum joga. Márpedig ennek a plénumnak, az Országgyűlésnek több mint felét egyéni választókerületi képviselők adják, akiknek kutya kötelessége a saját körzetük képviselete akár más képviselőtársuk, akár maga a kormányfő akaratával szemben is.
Igen, tudom: ki az az egyéni választókerületi képviselő, aki nemcsak az elmúlt tizenkét és fél évben, nemcsak az elmúlt harminckét évben, hanem azelőtt is ellent mert mondani az éppen aktuális fejesnek? Már a negyvenes évek végén is jött érte a „nagy fekete autó”, ez mára annyiban enyhült, hogy „csak” hátrébb ültetik a parlamenti patkóban.
Ám azzal, hogy a „mezei” parlamenti képviselőket kiiktatták a költségvetés újratervezésének rendszeréből, nemcsak demokráciadeficit keletkezett, de a polgári berendezkedés is sérült. Itt most nem valami megfoghatatlan, absztrakt fogalomról van szó, hanem nagyon is konkrét dologról: adóforintjaink nyilvánosságáról, nyomon követéséről. Korunk egyik legismertebb filozófusa, Jürgen Habermas A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című alapművében így fogalmaz: „A kifejlett polgári nyilvánosság a közönséggé összegyűlt magánemberek tulajdonosi [bourgeois] és tisztán emberi [homme] szerepükben megnyilvánuló fiktív azonosságán nyugszik.”
A könyv 1990-es magyar nyelvű kiadásához Felkai Gábor szociológus írt utószót, aki
a fenti mondatot így kommentálta:
„E – jól tudjuk – fikció kibontakozásának terrénuma mármost a parlament; az a szerv, ahol intézményesül az okoskodó magánemberek nyilvános és racionális vitája.” (Az „okoskodó” kifejezést e kontextusban nem a mai, pejoratív értelemben kell venni, annak értelme a habermasi közügyeket megvitató személy – A szerk.)
Vagyis azzal, hogy pártunk és kormányunk a büdzsé újratervezését rendeletté silányította (legyen az szakmailag mégoly megalapozott is), nemi is két, hanem egyenesen három legyet ütött egy csapásra:
Egyrészt meghiúsította azt, hogy a költségvetést az adófizető választópolgárok által megválasztott képviselők láthassák, véleményezhessék és a polgári berendezkedésben ideálisként felvázolt módon nyilvánosan, észérvekkel vitázhassanak róla.
Másrészt meghiúsította, hogy az egyes választókerületi képviselők például módosító indítványok benyújtásával beleszóljanak a költségvetésbe saját választóik érdekeit képviselve.
Harmadrészt meghiúsította azt is, hogy az év legfontosabb parlamenti vitáját a széles közvélemény (azaz a megválasztott képviselők „főnökei”, az adófizető választópolgárok közössége) nyomon követhesse, véleményt alkothasson az adott képviselő álláspontjáról, őt felelősségre vonhassa, ha nem képviseli a
térség érdekeit.
Adóforintjaink sorsáról így nem szemünk előtt, hanem „szivarfüstös kártyahelyiségekben”, azaz minisztériumi előszobák meg a Karmelita kolostor sok titkot rejtő falai közt döntenek. Ez nem polgári kormányzás, ez sokkal inkább hasonlít a szocialista tervgazdaságra, ahol – Hofi klasszikus kabaréját idézve – „kábé megmondták”, mennyit fialjon a disznó.
Forrás: Újnépszabadság