Mihail Zigar tavaly februárban nyilvánosan elítélte az ukrajnai inváziót, majd néhány nappal később száműzetésbe vonult.
Az orosz újságíró a Dozsgy független televíziós csatorna alapító főszerkesztője volt. Ő írta a 2016-ban kiadott, A Kreml emberei: Vlagyimir Putyin udvarában című bestsellert, amelyet több mint húsz nyelvre fordítottak le. Legutóbbi művében, a Háború és büntetésben az orosz elnök Ukrajnára vonatkozó terveit tekintette át.
Vele készített interjút a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) georgiai szerkesztősége egyebek mellett az ukrajnai invázióhoz vezető időszakról, a kollektív lelkiismeretről, illetve arról, hogy Putyinnak meg kell-e nyernie a háborút Oroszország megtartásához.
Menjünk vissza egészen 2022. február 24-ig. Miután megindult a totális háború, keringett ez az internetes mém – biztos vagyok benne, hogy ön is látta –, amely egy férfit ábrázol, aki éjjel felriadva ellenőrzi, hogy rendben van-e Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, vagy sem. Ön számára hogy néztek ki a háború első napjai?
Aznap reggel arra jutottam, hogy ezzel valószínűleg véget ért az életem Oroszországban, hogy nem tudok egy fasiszta rezsimmé vált országban élni. Hogy valamit tennem kell ez ügyben íróként, újságíróként, folytatni kell az írást erről. Távoznom kellett, mert az újságírói szakmát Oroszországban megsemmisítették.
Ezzel a felismeréssel kapcsolatban, hogy maga mögött kell hagynia Oroszországot, hogy nem tud tovább ott maradni, és talán új fejezet kezdődik az életében: nemrég interjúztunk egy szintén külföldre menekült orosz kutatóval, Margarita Zavockajával, aki azt mondta, hogy átoknak érzi egy agresszor ország állampolgárságát. Ön is átoknak érzi?
Próbálok kevésbé érzelmes lenni. Úgy vélem, hogy sokan nagyon másként éreznek. Sokat beszélünk a kollektív bűntudatról és felelősségről, és igazából egészen eddig nem értettem, mi a különbség a bűntudat és a felelősség között, és miért kellene beszélnünk a kollektív bűntudatról és a kollektív felelősségről. Én egyedül a személyes bűntudatban és a személyes felelősségben hiszek, és egyértelműen érzem a személyes bűntudatomat és a személyes felelősségemet, erről tudok beszélni.
Nem orosz állampolgárként, hanem szerzőként, újságíróként és történészként egyértelmű felelősséget érzek. Úgy érzem, hogy bűnös vagyok, amiért oly sok éven át vak voltam. Nem a jelenlegi orosz politikai helyzet kapcsán – e téren nagyon is hangos és nyílt voltam –, de vak voltam az orosz történelemmel és az Orosz Birodalommal kapcsolatban. Hosszú ideig nem foglalkoztunk az orosz állam birodalmi és gyarmatosító természetével. Az orosz történelemnek ezt a részét valahogy figyelmen kívül hagytuk. Mi, orosz értelmiségiek soha nem érintettük ezt a témát, nem indult erről párbeszéd, ahogyan az orosz társadalomban sem.
A Szovjetunió összeomlása után akkora erőfeszítéseket tettünk a bolsevikok, Lenin és Sztálin bűneinek megvitatására, hogy átsiklott a figyelmünk a sokkal nagyobb kép felett, azzal nem foglalkoztunk. Soha nem kezdtünk párbeszédet az Orosz Birodalomról. Azt hiszem, hogy ez a probléma, ez az orosz írók, újságírók, történészek bűne az enyém is. Süket voltam más emberek fájdalmára. Nem hallottam meg sok ukrán és más országokban – Belaruszban, Georgiában, Örményországban – élő ember szavát. Nem voltam elég körültekintő. És igen, bűntudatom van emiatt.
Lehet azt mondani, hogy minél tovább húzódik a háború, az oroszok annál kisebb felelősséget és bűntudatot fognak érezni?
Nem, remélem, hogy ez nem ilyen egyszerű. Tudjuk, hogy történelmileg mindenképp fény fog derülni az igazságra. Nem évek kérdése, hanem generációké, de meg fog történni, efelől nincs kétségem. Nem láttunk soha olyan brutális háborút, amely észrevétlen maradt volna a történelemben. Nincs kétség afelől sem, hogy a háború végét követően született oroszok nemzedéke mentes lesz ettől a hisztériától, ahogy minden birodalmi attitűdtől. Biztos vagyok abban, hogy ez a háború az orosz birodalmi mítosz erkölcsi csődje.
Nem függ ez a háború kimenetelétől? Számos olyan brutális háborút láttunk, amelyeket a nyertesek dicsőítettek.
Igazából nem látom, hogyan nyerhetné meg Oroszország ezt a háborút. Fontos az is, hogy a cél nem az, hogy megnyerjék a háborút, hanem hogy legyen ez a háború.
Miért indította meg Putyin a háborút? Azzal számolhatott, hogy gyorsan, három napon belül elfoglalják Kijevet, tényleg ez volt a téveszméje. Ezt követően már nem Kijevet akarta, hanem a háborút. Szüksége van erre a háborúra ahhoz, hogy megtarthassa Oroszországot, és hatalomban maradhasson. Csak akkor kezd háborúba a hatalma megtartása érdekében, amikor sebezhetőnek érzi magát. Ezért szüksége van a háborúra. Nem hiszem, hogy véget érhet a háború, amíg nem távozik. Tehát sajnos úgy gondolom, hogy hosszú háborúra kell készülni. Hogy meghódíthatja-e Kijevet? Nem hiszem. De azt igen, hogy újra és újra és újra meg fogja próbálni.
Látjuk, hogy a stratégiája a nyugati támogatások elhalványulásának kivárására irányul, és az amerikai elnökválasztás után valószínűleg újra meg fogja próbálni.
Újabb offenzívával próbálkozik, vagy valamiféle rendezéssel?
Azzal, hogy bevegye Kijevet.
Kijev a minimum, amit el akar érni? Mi a minimumkövetelménye annak, hogy győzelmet hirdessen?
Semmit nem kell elfoglalnia ahhoz, hogy győzelmet hirdethessen. Semmire nincs szüksége.
Előző könyvéről is szeretném kérdezni. Úgy tudom, hogy Zelenszkij egyfajta felkészítésként használta első találkozása előtt Putyinnal.
Nem tudom, hogy pontosan mikor olvasta. Amikor beszéltünk, említette, hogy hasznos volt számára. De azt nem tudom, hogy a Putyinnal való első találkozója előtt, vagy utána olvasta-e.
Ha ott lett volna ezen első találkozó előtt, mi lett volna a legfőbb tanácsa Zelenszkijnek?
Ez nagyon összetett ügy. Ha a háború elkerülése lett volna a célom (…) azt gondolom, hogy a háború fő okai Oroszországban, nem Ukrajnában keresendők. Nyilván lett volna lehetőség az ukrán fél számára a kockázat csökkentésére, de azt hiszem, hogy a legfontosabb tényezők nem Zelenszkij kezében voltak. A forradalmi helyzet Belaruszban, az oroszországi állapotok, Navalnij megmérgezése és bebörtönzése sokkal fontosabb faktornak számítanak szerintem a háború megindításában.
Tehát semmilyen tanács nem segíthetett volna?
Hiszek benne, hogy semmi nincs előre elrendelve. Nem gondolom, hogy erre a háborúra lettünk volna ítélve, ami azt jelenti, hogy talán lehetséges lett volna valami nagyon ravasz játszma. Zelenszkij politikai állat, rendkívül jók az ösztönei. Tehát ha tudta volna, ha lett volna egy kristálygömbje, és tudta volna, mi forog kockán, akkor esetleg játszhatott volna vele. Talán tudhatta volna, hogy mit kellene elkerülnie. Azt hiszem, hogy mindannyian alábecsültük Putyin őrületének szintjét.
Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.
