Érdekfeszítő kérdéseket tettünk fel a három magyar diplomatánknak, akik külföldön teljesítenek szolgálatot, képviselik Romániát:
- Mi röviden a járványhelyzet állomáshelyükön?
- Milyen a kapcsolat –az országé és a román diplomatáké – ebből a szempontból Romániával? Milyen teendőik vannak? Hogyan készülnek a rendvisszaállása utánra?
- Mi most, ilyen körülmények között a legfontosabb a munkájukban?
Legjobban nekünk örültek – Niculescu Tóni nagykövet – Szlovénia, Ljubljana
1.
Marjan Šarec volt miniszterelnök január végén, a járvány kitörése előtt mondott le hirtelen. A március 13-án beiktatott Janez Janša-vezette kormány jól kezelte a krízist, idejében, megfelelően intézkedett, a lakosság betartotta a korlátozásokat. Következésképpen az ország az európai átlagon felül teljesített az első Covid-hullám nyomása alatt.
Mára a kétmilliós Szlovéniában a halálesetek száma 412-re nőtt. Tegnap (november másodikán) 1 176 fertőzést regisztráltak (négy vizsgálatból több mint egy pozitív). Hétfőn 4 587 tesztet hajtottak végre (pozitivitási arány: 25,64%). Bojana Beović, a kormány Covid-19 főtanácsadója a TV Slovenija reggeli műsorában adott interjúban a tesztelési politikának tulajdonította a járványmutatók javulási tendenciát, miután a kormány a túlterhelt rendszer mentésére jelentős mértékben csökkentette a tesztelések számát.
Ezért a járványhelyzetet a beutalások folytonos növekedése tükrözi a legjobban: hétfőn 925-re emelkedett, a vasárnap regisztrált 868-ról, miközben 146 beteg szorult kezelésre az intenzív osztályon. Emberi erőforrás hiányában a kórházak önkéntes orvostanhallgatókat és egészségügyi szakembereket, képzett munkásokat kénytelenek alkalmazni. Az orvosok több mint tíz százaléka betegszabadságon van; a kórházigazgatók attól tartanak, hogy a stressz és a túlterheltség miatt nemsokára ez az arány tarthatatlan méretet ölt.
2.
Állandó kapcsolatban vagyunk mind a szlovén, mind a román hatóságokkal. Naponta készítünk jelentést a helyi „covidállásról”. A fontosabb, közérdekű információt közöljük a internet- és facebook-oldalunkon, ahol folyamatosan válaszolunk a hozzánk intézett idevágó kérdésekre.
A konzuli tevékenységet leszűkítettük, csak sürgősségi eseteket kezelünk, és csak a beprogramált ügyfeleket fogadjuk. Mivel a román állampolgárok zöme számára Szlovénia tranzitország, a legtöbb dolgunk az Olaszországból, valamint Spanyolországból haza- és visszautazó sofőrökkel akad; elsősorban a szlovén – olasz határon rekedt kamionosokon segítettünk eddig. A járvány első hulláma idején Magyarország és Horvátország felé szerveztünk úgynevezett humanitárius konvojokat, amiért az érintett nagykövetek és konzulok sokszor éjfélbe nyúló tárgyalást folytattak/folytattunk a szlovén külügyminisztérium konzuli osztályán (egy ilyen alkalomkor hoztam telefonkapcsolatba a román külügyminisztert a szlovén kollégájával, aki alig pár órája vette volt át a mandátumát; a Ljubljana-i diplomácia vezetőjének ugyanis nem volt még hivatali mobilszáma; közös szerencsénkre a kabinetfőnőke jó ismerősöm, volt Romániai nagykövet, az ő telefonján beszélték meg a külügyminiszterek a sürgős, közös nemzetközi szállításügyi teendőket).
3.
Határzár idején, a legkényesebb (és legnehezebb) feladatunk az itt rekedt román állampolgárok hazaszállítása volt. Érdekes példa: az egyik általunk (kínkeservesen) leszerződtetett mikrobuszban igen vegyes társaságot gyűjtöttünk össze több szlovén városból és vitettünk el Nagylakig: két, a Covid miatt idő előtt kiszabadult fegyencet, két Erasmus-diákot és két szezonmunkást. A különleges szállítmány lebonyolításához sok, különböző ország tisztviselővel egyeztettünk, mind az utazás előtt, mind alatta (az Erasmus-diákok szüleivel utána is… miután tudomást szereztek a társutasokról…). És egy kis pszihológia: Miután Budapest lezárta a határátkelőit, a napok óta az olasz-szlovén határközben veszteglő román kamionsofőröknek vittünk vizet, szendvicset, vécépapírt stb. Nagy meglepetésünkre kiderült, hogy mindenük volt (ti. szabály kötelezi őket ezek tárolására), a legjobban személyesen nekünk örültek: jólesett nekik a törődésünk. Viszont el voltak keseredve, mert nem tudták, mikor érnek haza, s mi több, amikor hazaérnek, átölelhetik-e az övéiket. A tudatalattijuk azt súgta, talán hordozók, karanténba kerülnek stb…
Pataki Júlia nagykövet – Kenya, Nairobi
A nagykövet asszony elfoglaltsága miatt – reméljük, minden rendben van! – később válaszol; beszámolójával azonmód frissítjük összeállításunkat.
Megtanultunk a vízen járni – Salamon Márton László – Izrael, a Tel Aviv-i Román Kulturális Intézet (ICR) igazgatója
1.
Izrael már a második általános zárlaton van túl, és a hatóságok most éppen azon töprengenek, hogyan kerüljék el az első, tavaszi zárlat után történteket, az akkori hibát. Ugyanis Izraelben túlságosan gyorsan történt a nyitás, május elején gyakorlatilag minden korlátozást eltöröltek, kivéve a külföldi repülőjáratok újraindítására vonatkozót. Abban a tavaszi karantén utáni, euforikus hangulatban ez valahogy érthető is volt, csakhogy a lakosság megfizette az árát: a május eleji, napi átlagosan húsz esetből nyár közepére napi háromezerre kúszott fel a járványgörbe, majd szeptember derekára már elérte a kilencezret is. Így hát nem volt más választás: szeptember 18-a, a Ros Hásáná, vagyis a Zsidó Újév előestéjén újra kihirdették az országos karantént, ami egy teljes hónapot tartott, a Jom Kippúrt, a Sátoros Ünnepet és a Szimhát Tóra ünnepét is magában foglalva. Azóta visszafogott optimizmus jellemzi az izraeliek hangulatát, már ami a járványhelyzetet illeti, hiszen a kilencezer napi megbetegedésből mára csak napi mintegy 600 maradt, és biztató jelek vannak az oltóanyag elkészülésével kapcsolatban is: éppen a napokban végezték el a jeruzsálemi Hadassza kórházban az első kísérletet emberen az izraeli tudósok által kifejlesztett oltóanyaggal. Az egészségügyi helyzettel kapcsolatos óvatos optimizmus azonban az izraeli gazdaság és a lakosság által fizetett nagy ár miatti kétségbeeséssel párosul: mintegy egymillió ember maradt munka nélkül március óta, a munkanélküliségi arány háromról 24 százalékra ugrott, és óriásiak a társadalmi feszültségek, nagy az elégedetlenség, ami a heti rendszerességgel megrendezett, heves kormányellenes tüntetésekben is megnyilvánul.
2.
Kulturális diplomáciát művelő ICR-igazgatóként számomra az volt a legnagyobb kihívás ebben az időszakban, hogy a már tervbe vett és készülő projektjeinket a virtuális térre kalibráljuk át. Ez sok esetben sikerült is, de ehhez az átálláshoz kellettek a már korábban létrehozott és promovált online platformjaink, amelyeknek új jelentést, új tartalmat adtunk. Kicsit olyan ez, mint amikor egy nyomtatott lap kizárólag online megjelenésre tér át: ha addig is erős volt a weboldala, hogyha már korábban is hangsúlyt fektetett az online tartalomra, az átállás könnyebb lesz. Nekünk – a hivatalos weboldal mellett – jelentős látogatottságú közösségimédia-oldalaink voltak és vannak, és ezeket maximálisan igyekszünk kihasználni, immár fokozott erővel. Remélem nem hangzik szerénytelenül, hiszen tény: a Tel Aviv-i volt az első ICR- kirendeltség, amely online kulturális projekteket szervezett, március közepétől kezdődően, hogy aztán – a teljes zárlat okozta első döbbenetből valamennyire felocsúdva – a többiek is: New York, London, Berlin, Madrid stb. kövessék a példánkat. Szintén elsőként álltunk át az online román nyelvkurzusokra, a virtuális kiállítás-megnyitókra, a videómegosztó csatornákon élőben közvetített tudományos konferenciákra. Gyakorlatilag mi még csak le sem fékeztünk, egyetlen pillanatra sem, míg a legtöbb kulturális külképviseleten tulajdonképpen két hónapig – márciusban és áprilisban – teljesen leállt az élet. Én mindvégig azt tartottam a legfontosabbnak, hogy működjön a motor, még ha néha lassabban is, nehogy berozsdázzunk…
3.
Kezdeném azzal, hogy tavaly december óta, tehát már lassan egy éve nem voltam otthon, ami páratlan, hiszen legalább három, de legtöbb hat havi rendszerességgel szoktam hazautazni, mióta diplomataként tevékenykedem. Ez nemcsak személyes kellemetlenség, hanem a szakmai kapcsolattartás szempontjából is problematikus, hiszen ha csak a külképviselet-vezetők nyár végi, szokásos találkozójára gondolunk, amely idén elmaradt, és ahol – a formális találkozókon, „agytágítókon” kívül – az informális kapcsolattartásnak is megvan a szerepe, máris jelentős a veszteség. De igyekszünk pótolni a személyes kapcsolattartás hiányát különböző online találkozókkal, a más kirendeltségeken és a bukaresti központban dolgozó kollégákkal folytatott Zoom-konferenciákkal, valamint egyéb digitális eszközök igénybe vételével. Egyelőre a működés folytonosságának biztosítása a fő cél, erre rendezkedtünk be, a kulturális projektjeink szinte kizárólag a virtuális térben bennünket követő közönséghez szólnak, és már eléggé rutinosan csináljuk. Ami a világjárvány utáni időszakra való készülést illeti, nos, ez még annyira előreláthatatlan, hogy igazából csak azt tudjuk: a most összegyűjtött tapasztalatot később kamatoztatni szeretnénk, a pandémia idején megtanult és bejáratott dolgokat annak végeztével is meg akarjuk tartani, hiszen – a szentföldi küldetéshez illően bibliai hasonlattal élve – szinte azt mondhatom: megtanultunk a vízen járni.