A szatmári Mihai Eminescu Nemzeti Kollégium a megye egyik legeredményesebb, legismertebb tanügyi intézménye. Főbejáratánál három felirat és kilenc emléktábla van, ezek közül az épület átadásakor egy volt, amelyen az épület – eredeti nevén Királyi katolikus főgimnázium – tervezője és kivitelezői neveit tüntették fel. A szűkszavú, lényegre törő szöveg a következő: Kotál Henrik építész tervei szerint, Lichtschein Lajos főmérnök ellenőrzése mellett építette Székely Marcell építőmester. Ez a legszerényebb kinézetű, legkisebb emléktábla, amely szürke felületével, egyszerű, világosszürke keretével mintegy beépül a falba. Színe, formája a közeli Madonna talapzatával rímel. Szerényen húzódik meg a csatorna mellett szemmagasságban, a bejárat közvetlen közelében.
A főbejáratot az összes díszével, szobrával, a domborművekkel, a kapu és a fölötte látható zárópárkány ívével együtt több vázlat, elképzelés után valósították meg. A tervező egységre, és egyszerű, magától értetődő ünnepélyességre törekedett, amely belesimul a környezetébe, és amely kívül-belül az egész épületet jellemezi: otthonossá, hívogatóvá, befogadóvá varázsolja. A kor építészei, tervezői pontosan tudták, hogy az esztétikai, kulturális értékek iránti tisztelet nevelésére az a legjobb módszer, ha kiváló alkotásokkal találkoznak a tanulók, tanárok, szülők már a bejáratnál, az előcsarnokban, lépcsőházban, kápolnában. Ezért olyan neves budapesti művészeket kérték fel a kivitelezésükre, mint Révész Imre vagy Róth Miksa.
De maradjunk a többi emléktáblánál. Nagyjából ismerem Liviu Borlan, Gabriel Georgescu, Petru Bran, Martin Culen, Dr. Vasile Scurtu, Ioan Silaghi-Dumitrescu, Dr. Eugen Seleș stb. tevékenységét, de nem olyan részletesen, hogy véleményt tudjak formálni a róluk szóló táblás megemlékezés létjogosultságáról. Ezt kihagyom, inkább az zavar, hogy hiányzik az emléktábláknál az egység, a visszafogottság, a megfontolt elrendezés. És itt nem csupán arra gondolok, hogy nem illeszkednek formában, színben, méretben a bejárat hangulatához, hanem a sokféle anyagra, betűtípusra, kivitelezőre, és az olykor oda nem illő, részletes magyarázatokra, amelyeket elenyészően kevesen olvashattak eddig el.
A bejárat fölött ovális feliraton látható az intézmény neve. Nyilvánvaló, hogy ezzel a formával az ajtókeret íveihez próbáltak igazodni, és nem a teljes bejárathoz, mert akkor a tábla világosszürke és téglalap alakú lenne, keskeny rámával, szürke kőből, esetleg márványból, vésett betűkkel.
Amíg Kotál Henrik emléktáblája mintegy beépül a falba – néhány betüt átfestettek feketére és úgy hagyták, szerintem eredetileg az aranyozás se volt rajta –, addig a többi kiemelkedik, „kilóg belőle”, szinte vetélkednek abban, hogy melyik hívja fel hatásosabban magára a figyelmet.
Ehhez képest apróságnak tűnik, hogy a Luceafărul folyóirat jubileumi emléktábláján ferdén írták a sorokat – vagy ferdén vágták le a széleket – az viszont már nem apróság, hogy ötvenéves jubileumról tudósít a tábla Szatmáron, míg Bukarestben a folyóirat ugyancsak 2018-ban hatvanéves évfordulót ünnepelt. Rövid telefonos keresgélés után kiderítem, hogy a tábla a Luceafărul și noi helyi kiadványra utal, de ezt nincs honnan tudni, mert a „și noi” lemaradt. Gyorsan tisztázom a következőket: 1. A bukaresti Luceafărul folyóirat 2018-ban hatvanéves volt. A szatmári Luceafărul și noi 2018-ban ötvenéves, de tévesen Luceafărul-ként említik. Tehát nem a közismert, színvonalas, fővárosi írószövetségi folyóiratnak, hanem egy vidéki iskolai lapnak állítottak maradandó emléket. Világossá válik számomra az is, hogy 2019-ben nem a folyóiratot, hanem az ötvenegyéves folyóiratban a százéves iskolát ünnepelték.
Miközben a táblákat nézegetem, adatok után kutatok a telefonomon, kicsengetnek a középiskolában. Néhány másodpercig eljátszom a gondolattal, hogy megkérdezem a kijövő kollégáktól: szerintük kiknek van a falon emléktáblája – és miért? Persze hamar lemondok erről, mert érzem, tudom, hogy az eredmény borítékolható.
Hazafelé azon a több száz emléktáblán töprengem, amelyek az utóbbi két-három évtizedben kerültek szatmári épületek falaira, illetve a Coposu sétány kőtömbjeire…
