A NATO-nak fel kellene ajánlania „Orbán Viktor Magyarországát” Putyinnak. Ez „téríthetné észhez” a miniszterelnököt és az őt vakon követő híveit – írják az osztrák Die Presse című napilapban megjelent vendégkommentár szerzői. A szerzők – Stephan-Götz Richter és Alexei Bayer – erre az orosz–ukrán háborúban folytatott magyar kormánypolitika apropóján jutottak.
Cikkük szerint a szaúd-arábiai Dzsiddában tartott augusztus eleji békekonferencia óta felerősödött az ukrajnai háború tárgyalásos lezárását célzó diskurzus. Oroszország és Ukrajna álláspontja azonban távol van az életképes kompromisszumtól. Az orosz külügyminisztérium honlapján felsorolt orosz feltételek között ugyanis szerepel: a nyugati fegyverszállítások leállítása; Ukrajna lefegyverezése és demilitarizálása; az, hogy nem léphet be a nyugati szövetségi rendszerbe; illetve el kell ismernie öt ukrán régió Oroszország általi annektálását, amelyek révén az országnak nem lesz kijárata az Azovi-tengerre. Ám e feltételek egyike sem elfogadható Kijev számára, hiszen Ukrajna újra orosz gyarmattá válna, ahogy a Szovjetunió összeomlása előtt is volt. Továbbá ha elfogadná a feltételeket, sem hadserege, sem fegyvere nem lenne, hogy ellenálljon egy esetleges jövőbeli orosz inváziónak.
Bármennyire is irreálisak az orosz követelések, azok visszalépést jelentenek Vlagyimir Putyin orosz elnök 2021 decemberi, az Egyesült Államoknak címzett ultimátumában foglaltakhoz képest – fogalmaznak. Merthogy abban a Kreml azt fogalmazta meg, hogy a NATO vonuljon vissza az 1997-es határaihoz, tehát a nyugati katonai szövetség ahhoz az állapotához térjen vissza, mielőtt a három balti állam és az egykori kommunista kelet-európai országok beléptek.
A másfél éve tartó háború azonban megmutatta, hogy az orosz fegyveres erők rosszul vezetettek és rosszul felszereltek, illetve sokkal inkább egy szedett-vedett hordára hasonlít, mintsem egy modern haderőre.
Mindazonáltal – folytatják – a NATO-nak foglalkoznia kellene Putyin ultimátumával, és legalább gesztusként ajánlatot kellene tenni Moszkvának. Szerintük a NATO-nak fel kellene ajánlania, hogy kivonul egy volt kommunista kelet-európai országból, nevezetesen Magyarországról. „Mert Orbán Viktor rég egyfajta elhízott mini-Putyinként viselkedik”; Putyin-módra kleptokráciát hozott létre, amelyben az őt feltétel nélkül szolgálók szűk körét gazdagon jutalmazzák, leginkább az uniós forrásokból. Ráadásul Orbán Viktor a saját hatalma biztosítása érdekében a honfitársai látens antiszemitizmusára és cigányellenességére épít.
A nyugati szövetségből való kilépést és a régi „Varsói-szerződéshez” való visszatérést a magyar miniszterelnöknek örömmel kell fogadnia. A valódi politikai célja a lépésnek azonban egészen más lenne: Az ajánlatnak – azaz hogy Magyarországot odaadnák Putyinnak – sok hiszékeny Orbán-hívőt felébresztene. Elvégre Orbán maga is dicsőíti az 1956-os magyar forradalmat, amelyet a Budapest utcáira vezényelt szovjet tankok vertek le. Akkoriban – írják – a forradalomban részt vevő idealista egyetemistákat tömegesen kínoztak meg és végeztek ki. A budapesti Terror Háza Múzeumban – amely a szovjet titkos rendőrség főhadiszállása volt – tett látogatás erről meggyőzően mesél.
Majd felhívták a figyelmet Jurij Andropovra, akit a magyarországi tettei miatt a magyarok „Budapesti hentesként” emlegetnek. Mint emlékeztettek, Andropovot 1967-ben nevezték ki a KGB élére. 1982-ben aztán a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, így a Szovjetunió vezetője lett. És így – mintegy zárva a kört – a budapesti hentes, Andopov volt a legfőbb elöljárója a „fiatal KGB-s Vova Putyinnak”, aki ma Butcsa henteseként ismert. A 70 évvel ezelőtti fiatal, antikommunista, bátor magyarok lenyűgöző történetéből nehéz megmagyarázni azt a meggyőződést, amit sok mai magyar a magáévá tett. A szerzők szerint Magyarország jövője szempontjából – országként, EU- és NATO-tagként – döntő jelentőségű, hogy a magyarok visszatérnek-e ebbe a lenyűgöző történelembe.
Megfontolásra ajánlották továbbá, hogy Lengyelországban – amelyről egyébként tévesen szomszédos országként írnak – a magyar magatartás visszatetszést váltott ki. Még a demokratikus szemszögből nézve ösztönösen demagóg PiS-kormányzat számára is világos, hogy Putyin ellenében – és ezzel együtt Ukrajna mellett – kell kiállnia. Úgy vélik, Lengyelországban az ország mindkét politikai táborában tisztában vannak azzal, hogy a magyarok – Orbán Viktor Putyin iránti szeretetével – elárulják azt a szerepüket, amelyet Kelet-Európa kommunista iga alóli kiszabadításában játszottak.
Stephan-Götz Richter és Alexei Bayer arra jutott: az Orbán Viktor-i Magyarország odadobása Putyinnak választás elé állítaná az örök egoista és öndicsőítő magyar miniszterelnököt: döntenie kellene a Putyin-haverság és a NATO-tagság között. Ezzel a lépéssel a NATO leleplezhetné Orbánt, és remélhetőleg magához térítené, és visszatérne a nyugat ölelésébe. „És ha mégsem, akkor a magyar választók elküldenék a pokolba” – fogalmaztak a Die Presse mai számában megjelent vendégkommentárban.
A szerkesztő megjegyzése
Batka Zoltán kommentárja a Facebookon:
„Ezek is búcsúzóban vannak az eszüktől. Aztán mégis hogyan kellene elképzelni ezt a Oroszország-Magyarország frigyet? Légihíd Moszkvával? Földalatti autópálya Ukrajna alatt? A másik dolog Orbán totális félreértése. Orbán és a fideszesek rohadtul nem térnének magukhoz, soha, akkor se ha a NATO-ahogy a szerzők elvárnák – kidobja az országot a szövetségből. (Mégis hogyan?) A fidesz nem párt, hanem egy szekta, mint a szcientológia. Írhatnak, mondhatnak nekik bármit, ők menetelnek bárhová a vezér után.”
