Türelmetlen vagyok. Ez a Magyar Hang szokás szerint pénteken kerül, került utcára, Orbán Viktor viszont szombaton kerül a tusványosi nagyszínpadra, hogy ugyancsak szokás szerint megvizionálja az előttünk álló következőpolitikai, közéleti etapot. Sajnos érdemes rá odafigyelni, emlékezzünk csak, mit állított egy esztendővel ezelőtt ugyanott:
„Kihasználhatjuk a technológiai váltásokat, például az elektromos autós átállást, a világ harmadik legnagyobb akkumulátorgyártói lehetünk.”
És lőn világosság, vagy setétség, azóta szinte alig virrad ránk nap, hogy itt vagy ott ne jelentenének be újabb akkumulátorberuházást, vagy ne derülne ki – amúgy az érintett falu vagy városlakó közösség számára is derült égből villámcsapásként –, hogy ni, mi is kaptunk egy ilyen világszínvonalú izét a település végibe.
De mivel friss önbeteljesítő jóslat még nincs, én pedig, mint említettem, türelmetlen Kosként élem életem, kénytelen vagyok a legutóbbi „orbánnal” beérni, konkrétan a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában prezentált helyzetértékelésével. (Nyilván tudom, hogy a prezentált meglehetősen béna kifejezés, de mivel interjúról a közszolgálati médiában nem beszélhetünk, ellenben a standup vicces műfaj, így marad a szituáció ilyetén kényszerleírása.) Akinek nincs ideje, kedve, lehetősége a cikket végigolvasni, annak öszszefoglalom: Orbán Viktor végig kamuzott. Szemérmetlenül.
„Az ukrajnai konfliktus el fog húzódni, mert a nyugatiak a háború folytatását akarják” – indított a békepárti kormányfő, ám ez szolid előjáték csupán, mert azok a bizonyos nyugatiak valóban a háború folytatását akarják, tekintve, hogy ha ezt úgymond nem akarnák, akkor a Szovjetunió, nocsak, elírtam, szóval Oroszország szélsebesen keresztültrappolna a szomszédos országon, hogy a leglájtosabb forgatókönyv szerint Putyin-bábkormányt helyezzen Kijevbe. És valamiért a nemzeti konzervatív (ez annyira vicces) oldalon oly sok egyéb mellett hajlamosak elfelejtkezni az orosz elnök éppen a magyar kormányfőtársaságában tett kijelentéséről, miszerint Oroszország megvétózná az 1997-es, az atlanti szövetség és Oroszország között kötött megállapodás után taggá vált államok területén a NATO-csapatok állomásoztatását, valamint a szövetségi infrastruktúra kiépítését. Hogy is nézne hát ki ez az Orbán által szorgalmazott „a Nyugat hagyjon fel a háborús támogatással”-féle béke? Putyin bekebelezi Ukrajnát, ezzel Magyarország pufferállammá válik, de úgy, hogy közben elveszíti a NATO nyújtotta biztonságot, miközben az oroszok tanulsága, hogy bármit megtehetnek. Király.
De mondom, ez csak a bemelegítés.
Ha tehát kitörne ez a remekbe szabott béke, akkor Orbán Viktor szerint azonnal eltűnnének a szankciók (miért is?), és megszűnne a háborús gazdasági válság, így az infláció is. Hát ja, az infláció már csak ilyen, ripszropsz kipattan, fokozódik, majd ahogy jött, huss, el is tűnik. Még a mesékben sem, de azok a mesék, nekünk meg itt van Orbán Viktor története, miszerint addig is a magyar kormány fogja letörni a pénzromlást. Hát nem. Az infláció egyetlen, egyben fájdalmas ellenszere a fogyasztás visszaesése, amikor az égbeszökő árak miatt a nép már nem akar vagy nem képes annyit vásárolni, mint annak előtte, de Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy véletlenül őszinte pillanatában nagyon szépen zanzásította a dolgot, miszerint „a magyar társadalom fogyasztási sokkban van”. A folyamat apró szépséghibája, hogy a nem fogyasztás nem áfa és egyéb nembefizetéseket okoz, ami meg a kieső bevételek okán a kormánynak fáj – ilyenkor, ahogy már látjuk is, érkezik a megszorítás (propaganda nyelven a közpénzek hatékonyabb elköltése), miközben beindul a jegybank pénzpumpája, hisz belső fogyasztás nélkül semmi sincs, ez utóbbi viszont növeli a keresletet, így az inflációt is, szóval elleszünk még egy darabig ebben a zseniális unortodox gazdasági csapdával. Ban. Korántsem biztos hát az év végére ígért egy számjegyű infláció, de még a pesszimistábbak szakértők által prognosztizált 19 százalékra is van megoldás: Soros, Brüsszel, hazaáruló ellenzék és Matolcsy, oszt jó napot. Ilyen erős csapat ellen szinte esélytelen a győzelem, de a nemzeti kormány soha nem adja fel. Az pedig már tényleg csupán gusztusos cseresznye a politikai koktél tetején, hogy a propaganda népe mindezt úgy éli meg: az infláció csökkenő mértéke „ócsulást” jelent. Hát nem, feleim, mindössze kevésbé lesz drágább minden.
Na, űbertoptopik, migránsok.
„Ha engedelmeskednénk Brüszszelnek – ami egyébként nem áll szándékunkban –, migránsgettókat kellene építeni Magyarországon” – így Orbán Viktor. Érdemes a témát onnan indítani, hogy kiknek is köszönhetjük a bevándorlók egy részének szétosztását célzó uniós szándékot: 3, 2, 1, tádámm, hát a baráti olaszoknak, mivel tengerre határkerítést építeni meglehetős kihívás. Persze ilyesmivel a nép nem annyira bíbelődik, úgyhogy nézzük a migránsgettók fenyegetőrémképét. Nézem, nézegetem, nézném, de nincs ilyen. Minő meglepetés, ugyebár. A tervezet több lehetőséget kínál a tagállamoknak, úgymint: a bevándorlók átvétele, azonnal kiutasítandó bevándorlók átvétele, migránsok (csak a szóismétlés elkerülése végett) nem átvétele, cserébe fejkvóta befizetése, valamint egyéb. A folyamat úgy nézne ki, hogy valamely uniós ország jelzi, migrációs nyomás alatt áll, amit az illetékesek megvizsgálnak, és ha jogosnak találják, elrendelik bizonyos számú, maximálisan évi 30 ezer főszétosztását. Ezen a ponton lép be a tagállami autonómia: valamennyi kormány eldöntheti, hogy mit tesz, lásd, mint fent elhelyez az említett 30 ezerből annyit, amennyi GDP és lakosságarányosan jut rá, egy történelmi momentumra bevállal valahány kiutasítandó bevándorlót, ilyenkor a hazajuttatás megszervezése és költsége terheli a tagállamot, vagy befizeti az egyelőre még meg nem határozott összegűfejpénzt az át nem vett bevándorlók után, illetve „Egyéb”, ami lehet akár a migrációs nyomás alatt álló államnak nyújtandó logisztikai, szakértői, hadászati, határőrizeti támogatás, vagy akár a kivándorlóországokban megvalósított, az otthonmaradást segítő programok, létesítmények finanszírozása. Nocsak, mi jutott eszembe, hát a nagy dérreldúrral reklámozott Hungary Helps program – azt kell kicsit turbózni, és ki van pipálva a meló. Miről nincs szó? Migránsgettókról. Azt már csak így mellékesen: ki gondolkodik migránsgettókban? Hát aki migránsgettókat csinálna. Persze a magyarországi cigányság sikeres integrációjának tükrében – „Híd a munka világába” és a többi –, olyannyira nem csodálkozhatunk miniszterelnök úr keresetlen őszinteségén.
A legfrissebben fenyegetőbrüsszeli vész pediglen – de átadom a szót a kormányfőnek, mégis csak jobban ért hozzá: „Van még egy közvetlen fenyegetés, ez is Brüsszel irányából érkezik: minden évben kiadják, hogy szerintük a tagállamoknak mit kellene tenniük a gazdaságuk megváltoztatása érdekében, és idén is van egy olyan javaslatuk, amely a rezsicsökkentés eltörléséhez vezet.” Brüsszel nem akar ilyet. Szegény Brüsszel… Nem annyira izgalmas városka, egy nap alatt be lehet turistáskodni, a főtér meg a környező utcák cukik, és remek belga sörözők mindenfelé. Tehát az Európai Unió nem akar ilyet. Olyat szeretne, hogy a hirtelen háborús válság miatt bevezetett energetikai segélyintézkedéseket szép lassan vezessék ki a tagállamok, tekintve, hogy már nem mindenhol dúl a rút háborús infláció. Nagyon nem. No, de mikor is kezdődött a magyar rezsiharc?
És mikor nyomta meg Putyin az „Ukrajna nácitlanítása” rendkívüli hadművelet startgombját? Nocsak, itten időszakadék tátong. Ráadásul újfent vissza kell nyúlnom a koktélcseresznyéhez, mert az igazán szép ebben az egészben, hogy a globális árzuhanás okán manapság az a valódi rezsicsökkentés, ha egy-egy ország az nemzetközi gázpiacon vásárol, hiába íratja az Orbán-kormány a rezsiszámlákra az egykorvolt rekordárhoz képest számolható lakossági megtakarítást.
No de spongyát rá, hogyan is várhatnánk egy polgári-konzervatív kormányfőtől, hogy igazat mondjon, amikor Gyurcsány. Arccal Tusványos felé, és imádkozzunk, hogy ne váljunk valami újabb akármiben világharmadikká.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 29. számának (július 21–27.) nyomtatott változata.