Megjelent a friss PISA-felmérés adatsora: a régi szlogennel szemben Magyarország, a magyar diákok nem teljesítenek jobban. 2010 óta tart a tendencia, hogy nem tudunk előrébb lépni se matematikában, se szövegértésben, az már három kétharmad meg egy kicsi, úgyhogy megszűnt a visszamutogatás lehetősége, gyurcsányozni itt már nem ér. Ám nem a számok, meg az oktatási tabellán elfoglalt, a legkevésbé sem előkelő helyünk a legszomorúbb, hanem amit az Indexnek nyilatkozó Nahalka István oktatáskutatótól fogok idézni:
„Sajnos 2010 óta, amióta regisztrálni tudjuk ezt az országos kompetenciamérésekben is, a mért esélyegyenlőtlenség növekszik. Ez ugyan idézőjeles, mert a mérés 15 éves tanulók körében folyik, akik már középfokú intézményekben vannak, nagyon különböző iskolatípusokban. A hátrányos helyzetű és gyenge tanulók főleg szakmunkásképző jellegű iskolatípusokba, míg a magasabb társadalmi presztízsű családok gyermekei elsősorban gimnáziumokba vagy jobb technikumokba járnak a nyolcadik évfolyam után. Ez a fajta szelekció látható továbbra is, a világon az egyik legerősebben nálunk, amit az is jelez, hogy hátulról a harmadikok vagyunk.”
Magyarország tehát olyan hely, ahol az, hogy hova születtél, szinte teljes mértékben meghatározza az életedet. Borsod, Nógrád, Békés (és még sorolhatnám), falu, község, szegény család? Kész, finis, ennyi volt, úgynevezett karriered ezennel véget ért. A csúcson a friss Nobel-díjas magyarok, a mélyben a röghöz kötve magára hagyott tömeg, a nép pedig szigorúan csak felfelé néz. Hisz oly jó büszke magyarnak lenni.
