„Összeomlott? Ahol csodálkozva figyeljük, hogy lehet még mindig pénzt kilopni a közösből, nyilvánvaló vejek és gázszerelők útján, de kit érdekel.”
Összeomlott már az ország? És milyen az, amikor egy ország már összeomlott? Nem kel fel a Nap többet? Az emberek bunkósbotokkal portyáznak, és egymást falják föl? Az iskolákban eltüzelik a padokat – úgysem jár már oda senki? A kórházak helyén spontán temetők alakulnak ki? Csak a parlamenti menza működik tovább, ahol egy ebéd a felébe-negyedébe kerül annak, amit egy napközistől elkérnek?
Tudjuk, a római birodalom is összeomlott, de kinőtt a helyén valami más. Előfordul. Bár itt, lehet, csak ugar marad utánunk.
Ha egy híd összeomlik, akkor nem mész rajta többet át. Ha egy ország, akkor ha nagy nehezen felveszik a telefont, egy elgyötört női hang annyit mond, hogy hasi ultrahangvizsgálatra május végén tessék jelentkezni és akkor augusztus végére-szeptember elejére talán lesz hely. De neked most fáj? Akkor májusban – mondja erre az elgyötört női hang és sejted, azt szeretné még hivatástudatból hozzátenni, hogy ha addig meg tetszene halni, akkor kérjük mondja le időben a foglalását. Mert rendnek azért lennie kell.
Összeomlott? Ha szülői értekezleten szólnak, hogy a jövő héten csak az ének, a hittan és a testnevelés – bár annak egy része csak a folyosón – lesz szaktanár által megtartva. A biológia, kémia oktatás szünetel, matektanár talán őszre lesz, ha addig sikerül átképezni az iskolacsendőrt. Nem, nincsen sztrájk, mert az tilos, mi így működünk. És igen, három kolléga elment megint, kettőt kirúgtak, mert minőségi oktatást akartak – de cserébe a második c. jó része elment a vasárnapi misére, ezzel biztosítva az ötös magatartásjegyét.
Összeomlott? Vészhelyzet vészhelyzet hátán, az egészségügyet és az oktatást egy rendőr töri kerékbe. Az egyetemi kuratóriumban a megbízható, oda kijelölt drága elvtárs már nem miniszterelnöki megbízott, hanem miniszterelnöki tanácsadó, így nincs összeférhetetlenség – omlás után.
Összeomlott? A szövetséges az ellenség és az ellenség a barát. Létezik, hogy az ellopott média rabigába hajtva – haj de sok kolléga imádja ezt az aranykalitkát – azt fújja, hogy diktatúrát akarunk, teljes kiszolgáltatottságot, jogfosztást – és leginkább tapicskolni akarunk az erkölcstelenségben, a romlottságban, amikor a gyilkos pártját fogjuk az áldozat helyett.
Összeomlott? A titkosszolgálat ezentúl legálisan nyithat egészen titkos számlát külföldön – nem, a terroristáknak kár izgulniuk, nekünk annál inkább. Hogyan lesz majd egyszer visszaszerezhető az így kisibolt pénz. Az EU-s pénzből felújított kastélyok pedig elajándékozásra kerülnek. Hopszasza.
Összeomlott? Ha egy átlagos nyugdíjból egy éhezőművész fakír sem tud megélni. Igaz, nem is akar, mert mi a látványosság abban a mutatványban, amit milliók kénytelenek nap mint nap bemutatni.
Összeomlott? Ha fél- és egészen tehetségtelen talpnyalók csinálnak filmeket súlyos milliárdokért? Legalább a nézőket nem zavarja. Összeomlott? Ahol Übü király uralkodik a színházakon, már egyetemet is kapott, eszet is hozzá, mert ész nélkül is az övé minden is.
Összeomlott? Ahol csodálkozva figyeljük, hogy lehet még mindig pénzt kilopni a közösből, nyilvánvaló vejek és gázszerelők útján, de kit érdekel.
Összeomlott?
Összeomlott. A romok alatt persze mutatunk még életjeleket. De ha rövidesen a tíz körmünkkel ki nem ássuk innen magunkat, akkor tényleg vége. Bár kint akkor is felkel majd a nap.
Dési János jegyzete a Hetes Stúdió 2023. március 25-ei adásában hangzott el.