Kiderült, amit régóta sejtettünk, hogy csak korlátozottan igaz az, hogy miután az állami propaganda elzárja az emberekhez való elérés útjait, nem nagyon lehet semmit sem csinálni. Dehogynem. Tessék csak! Igenis lehet, csak a módján kell kicsit gondolkodni.
Egy újabb fontos dátumot érdemes megjegyeznünk. 2024. február 16. – a Hősök terei nagy, nagyon nagy tüntetés napjáét. Ott a helye 1988. június 27. (az első, jelentős tömegeket mozgató ellenzék szervezte megmozdulás az erdélyi falurombolás ellen) és 1989. június 16. – a rendszerváltás szimbolikus pillanata –, a Nagy Imréék újratemetése mellett. És ha valaki nagyon akarja, akkor 1957. május elsejét is ide veheti, amikor szintén százezres tömeg állt ki a forradalmat leverő, vérbe fojtó Kádár János mellett.
2024. február 16-án az a furcsa dolog esett meg, hogy a szervezők eleinte jelentősen alábecsülték a résztvevők számát, amikor 50 ezer emberről beszéltek. Az Erdély-tüntetés létszámát a korabeli sajtó „százezres”-ben adta meg, ahogy 1989. június 16 is a „többszázezeres” jelzőt kapta; egyes helyeken az szerepelt, hogy 250 ezren rótták le a kegyeletüket, de talán nem egyszerre és egy helyen. És az ’57-es becslések is erős százezrekről szólnak. Összehasonlítva azokkal a képekkel, 2024. február 16-án tehát százezres, akár 200 ezres vagy tömeg gyűlt össze a Hősök terén. Köztük rengeteg fiatal, kisgyerekes, olyan ember, akit kivontatni sem lehetett eddig a különféle pártok, szervezetek, amúgy szintén tiszteletreméltó gyűléseire.
Hatalmas tömeg, és nem a buszoztatott, lefizetett, hatalomhoz dörgölőző fajtából.
Ahogy az persze lenni szokott, rögtön előkerültek a fanyalgók. és most nem a kormányzati fizetett hazugsággyárosokra gondolok. (1988 júniusában az akkor még magát erősnek és legyőzhetetlennek gondoló akkori állampárt azt részben meg tudta akadályozni, hogy a másnapi sajtó részletesebben beszámoljon az egész Budapesten áthullámzó eseményről. De arra azért már nem vetemedett, hogy vaskos hazugságokat terjesszen róla.)
Hanem azokra a jó barátainkra, akik mindig, mindenen tudnak fanyalogni. Ők bizonyára építő kritikának nevezik azt, hogy bárki bármit tesz, arról azonnal el tudják mondani, mi a baj vele, és miért nem kellett volna. Hogy ezzel semmi nem változik; hogy nem lehet a gyerekvédelmet kiszakítani a rendszerből; hogy miért nem tüzelték a megjelent embereket; mi az hogy csak úgy hazasétáltunk és miért nem döntötte meg a tüntetés és szervezői fél nyolcra az Orbán-rendszert, és a többi. És még ha ezekben akad jogos felvetés is, azért pár dolgot jegyezzünk fel.
Utcai megmozdulásokkal elég nehéz megdönteni egy kormányt, lásd a 2006-os események, ahol egy erős, magabiztos ellenzék támadt rá egy védekező, kapkodó, bajt gondra halmozó hatalom ellen. Hiába buzdítottak utcai felkelésre, rombolásra, gyújtogatásra, ez csak annyira volt elég, hogy áldozatokat csináltak a résztvevők egy részéből (nevezhetjük őket balekoknak is, már akik nem a szándékos és tudatos bajkeverőkhöz tartoztak). Ezzel lehetett hangulatot kelteni, de az akkori hatalom sem dőlt össze. Bár kétségtelen, hogy a történtek kellettek a 2010-es választási eredményhez.
Most február 16-án, sok-sok tízezer ember vonult az utcára, ami azt mutatja, hogy rengetegen élnek köztünk, akiknek igenis fontosak a közéleti, társadalmi dolgok, akik elégedetlenek azzal, ami történt. Megtapasztalhatták, mennyire felemelő látni, érezni, hogy milyen sokan gondolkodnak hozzájuk hasonlóan.
Kiderült, amit régóta sejtettünk, hogy csak korlátozottan igaz az, hogy miután az állami propaganda elzárja az emberekhez való elérés útjait, nem nagyon lehet semmit sem csinálni. Dehogynem. Tessék csak! Igenis lehet, csak a módján kell kicsit gondolkodni.
Úgyhogy köszönet a szervezőknek, a résztvevőknek, azoknak, aki pénzzel is támogatták hajléktalan fiatalok fedélhez jutását. És nem elkeseredni azokon, akik olyan képet vágnak, mint akik vadalmába haraptak, amikor a sikerről beszélünk.
Jó lesz ez. Érdemes megjegyezni: 2024. február 16.
Dési János jegyzete az Esti gyors 2024. február 19-i adásában hangzott el.