Fejtő Ferenc bölcs ember volt, és elég jól ismerhette az „ellenségeskedés ördögét” – nemhiába óvott ettől. Arra azonban ő sem számított, hogy az ördög ezúttal megint piros-fehér-zöld mackóruhát húz magára, időnként Louis Vuitton kiszerelésben – és innen indul az európai értékek elleni támadásra. (A nyitó kép: Boszorkányság. Az ördög egy úrral és egy bíróval beszélget. Fametszet, 1720, Wikimedia Commons)
Bár a közvélekedés szerint Magyarországon csak rossz dolgok történnek – és erre aztán rogyásig tudunk példákat mondani –, éppen húsz éve nagyon is jó esett meg az országgal. Teljes jogú tagja lett az Európai Uniónak – tulajdonképpen szerdán egész napos hejehujákkal és vigasságokkal kellene felidézni mindezt. Magyarország oda került, ahová mindig is tartozni szeretett volna, ahová valójában mindig is tartozott: Európához.
Ahogy a csatlakozás napján megjelent cikkében Fejtő Ferenc írta: „Nyolcvanöt évet kellett várnunk, több búval, mint örömmel megrakodva ahhoz, hogy megnyíljék előttünk az Európai Unió kapuja. Abban a tudatban lépünk be, hogy ami vár bennünket, nem a Paradicsom. Az Európai Unió nem törli el a nemzeteket, csak elvárja tőlük, hogy kiűzzék magukból az ellenségesség ördögét. Több mint egy földrész, és több mint egy szövetség, inkább egy nagyobb, egy magasabb rendű szolidaritás a nemzetek között. Ugyanakkor erre az Európára érvényes az a meghatározás, amit Széchenyi István adott a magyar nemzetnek: nem volt, hanem lesz. Olyan lét lesz ez, amelynek fejlesztésében ezentúl mi is részt veszünk, amelyben a szabadságot nem csak élvezni fogjuk, hanem – amint azt Goethe Faustjában előre mondotta – szabadok leszünk, de annak tudatában, hogy ezért a szabadságért minden nap újra meg kell küzdeni, hogy ezentúl nem csak a saját országunk sorsáért leszünk felelősek, hanem a civilizáció sorsáért – mégpedig az egyetemes civilizációért.” (Fejtő Ferenc: A nagy illúziótól a nagy eseményig, Magyar Hírlap, 12004. május 1.)
Fejtő bölcs ember volt, és elég jól ismerhette az „ellenségeskedés ördögét” – nemhiába óvott ettől. Arra azonban ő sem számított, hogy az ördög ezúttal megint piros-fehér-zöld mackóruhát húz magára, időnként Louis Vuitton kiszerelésben – és innen indul az európai értékek elleni támadásra.
2004. május elseje nagy nap, érdemes lenne egyszer eljátszani azzal, hogy összegyűjtjük, akik már tudatosan élték meg ezt a napot, mit tettek akkor, hogyan telt az a május elsejéjük. (Én egy kis Káli-medencei faluban, Monoszlón ünnepeltem – 2004. május elseje emlékezetes nap, bár akkor már évek óta úgy számoltunk, feltartóztathatatlan eljön a csatlakozás.)
Néhány nappal később a pesti Andrássy út sarkán futottunk össze egy kollégámmal. Sokat látott, tapasztalt szerkesztő, aki így foglalta össze a lényegét az Európai Uniós csatlakozásnak: „Most sokat romlott a magyarok önsorsrontási esélye”.
Kétségtelen, ha nem lenne EU ma bizonyára sokkal, de sokkal rosszabb lenne.
De az önsorsrontás erejét, hatékonyságát, úgy tűnik föl, alábecsültük. Az EU ma annyira hozzá tartozik az életünkhöz, mondjuk, mint a telefon. El lehet azt magyarázni, egy 2004-ben születettnek, hogy voltak idők, amikor egy telefon-előfizetésre éveket kellett várni? (Az 5800 lakásos Gazdagréten sokáig csak egy telefonfülke volt). A telefon ma mindenki zsebében ott pittyeg, nélküle megáll a világ. Az EU ugyanígy az életünk mindennapi tartozéka lett, észrevétlenül hozzánk nőtt. Az utazási szabadság, a választék a boltokban, a harmonizáció, a demokratikus jogállam elvei – akarom mondani, ez utóbbival van egy kis gond.
Az EU-nak nyilván akadnak hibái és a múlt éveknek tanulságai. Például, hogy egy szégyentelen, putyinista, korrupt diktatórikus hatalom milyen akadálytalanul, könyörtelenül képes rombolni az európai értékeket.
Az „ellenségeskedés ördöge” – közös szégyenünkre – ma Dezső vagy Béla vagy Aranka, de valami magyar nevet visel. A következő évek programja tehát leszerelni és nyugdíjba küldeni ezt a csúnya ördögöt.
