Részlet készülő könyvemből
1982 nyara. Csöngetnek, egyedül vagyok. Gyakran voltam egyedül, mert Laci napközben dolgozott az Ipartervnél. Ott állt az ajtóban nálam egy generációval idősebb úr. Két nehéz bőrönddel a kezében. „Ezt a két bőröndöt Rajk Lászlónak hoztam, a házvezetőnőm csomagolta össze a ruháimat” – mondta. “Már nem hordom őket.”
Bemutatkozik: Soros György vagyok. Bejön, leteszi, megnézi a kiadványokat. Ott vannak kitéve Laci az asztalára. Kézbe veszi őket sorra, azt mondja: „Szép, de lehetne jobb minőségű”. Mondom, gépeink nincsenek, tehát kézzel készülnek. Válasz: „Mi lenne, ha vennék pár száz xerox gépet? Nem lehetne olyan könnyen ellenőrizni, egyetemeknek venném.” Gyors és okos, állapítottam meg, „Zseniális” – mondom..Ő pedig csak annyit tesz hozzá: „Megcsinálom”. És megcsinálta…
Azt javasolta, hogy menjünk le ebédelni valahová. „Érdekes lenne, mert engem három kocsival követnek, és persze tíz titkosrendőr, tehát a körülöttünk levő asztaloknál ott fognak ülni” – válaszoltam. Azt mondja, „ez tényleg így van?” Mondom, „gyere ide, az ablakhoz”. Lenéz és rögtön visszanéz rá valaki.
Ez volt az első találkozásom vele. Később ő adott ösztöndíjat, nemcsak nekem, sok százunknak. Igen jellemző még rá következő történet.
Egy dunai kiránduláson voltam, mert szerettem polgármesterként megmutatni a Ráckeve soroksári Duna-ágat mindenkinek, szennyezett volt, elhatároztuk, hogy tisztítani fogjuk, ott működik a szennyvízkezelő, amit bővíteni akartunk.
A hajón találtam ki, hogy beszélek Soros Györggyel arról, hogy hetvenezer gyerek éhesen megy iskolába minden nap. Tudtam, hogy itthon van, épp valami fogadáson vesz részt.
Megállíttattam a hajót, kiszálltam és megkerestem. Itt a Ramadában, a Margit-szigeten, most nem tudja ezt velem megbeszélni, másnap menjek be és reggelizünk együtt. A megbeszélést idézem: „Gyuri, hetvenezer gyerek semmit sem tud reggelizni, se tej, se semmi. Minimum egy pohár tej, és egy péksütemény kellene minden nap nekik. Ennyi.” Azt mondja, írd ide le, hogy mi kell. Egy papírra. Mi az, ami elég lenne. Aztán átutalta a főváros számára az egész évre szóló összeget. Az iskolákban pedig tanárok döntötték el, hogy ki a rászoruló.
A következő évben megint elmentem a Ramada hotelbe, együtt reggeliztünk. A történet ismétlődött, papír, kávé, briós, ígéret. Úgy tudtam, hogy Soros nemcsak a saját pénzét kezeli, vagy kezelte, hanem egy „quantum fund” elnevezésű alapba tették be a befektetők pénzüket. Azt ő forgatta, a profit egy részét használta fel karitatív célokra.
A harmadik évben mindez megismétlődött, negyedik évben azt mondta, hogy Gábor, most már elég erős vagy, meg tudod csinálni magad is. Hát nem volt könnyű, mert a kerületekkel kellett együttműködni, közösen finanszíroztuk a programot, de megcsináltuk.
Amikor a Keleti Édent írtam, akkor is találkoztam vele, már nem hivatalosan, Közép-Ázsiában és véletelnül, és nem akárhol, Almaty-n, Kazahsztán és a térség legnagyobb városában. Éjszaka szálltunk le a Lufthansa menetrendszerű gépével és a kifutópálya mellett egy magánrepülőgépet vettem észre. Jetet.
Másnap reggel lementünk reggelizni. A mellettünk lévő asztalnál ült Soros, ő bérelte a gépet. Átültem hozzá. Elmondta, hogy azért jött Kazahsztánba, hogy Nazarbajevnél elérje, hogy egy ellenzékit, akit bebörtönöztek és nagyon rossz egészségi állapotban volt, kiengedjenek. De tudja, hogy nagyon nehéz lesz, mert Nazarbajev, amikor valami ilyesmit kérnek tőle, mindig mintegy büntetésből elvesz egy koncessziót attól az országtól ahonnan a kérés érkezett. Áltában egy olajkoncessziót. Ezzel eléri, hogy nem kérnek tőle semmit.
Soros is bizonytalan volt az eredményt illetően. Nagyon becsültem, hogy odarepült csakis azért, hogy egyetlen embert kihozzon a börtönből.
Soros képességei is, a gondolkodása is különlegesek. Roppant szerény, puritán. Amerikában, amikor kint voltunk egy évig ösztöndíjjal, gyakorta voltam nála vendégségben. Meghívott, mert az anyukája nem beszélt angolul, főleg vele beszélgettem.
Soros pontosan az ellentéte annak, amit egy gazdag emberről gondolunk.
Együtt nyitottuk meg a CEU-t, ennél az egyetemnél fontosabb dolog számára akkoriban nem létezett. Az ő gyereke, az ő főműve a CEU. Amit a rezsim száműzött Budapestről.
Ez talán az egyik legnagyobb bűne. Megbocsáthatatlan.
Forrás: Újnépszabadság
