A cikk válasz Kustán Magyari Attilának a Nem a tükröt kell gyűlölni írására, amelyet a szerző Demény Péternek címzett a Don Quijote fásul című publicisztikája kapcsán. Demény a 2001. szeptember 11-i terrortámadás példáján keresztül arról elmélkedett, hogyan változik a világ körülöttünk, és hogyan tompul el az emberek érzékenysége a történelmi események és az igazság kérdéseivel kapcsolatban. Kustán válaszában rámutatott, hogy az egyoldalú emlékezés – például a szeptember 11-i terrortámadás kapcsán – intellektuálisan gyenge, és a világ igazságtalanságaira való rávilágítás szükséges a valódi pluralizmus érdekében.
Kedves Attila,
folyton mindenütt emberek halnak meg, akkor már meg sem szabad szólalni, nem is szabad kijelenteni semmit, nehogy valaki zokon vegye?
Hol van az a háború, amelynek kapcsán nyugodtan kijelentheted, hogy ennek vagy amannak van igaza?
Mindenki, aki háborúzik: öl, akit pedig megölnek, az természetesen áldozat, tehát ártatlan. Sokakat nem zavarnak a Hámász merényletei, áldozatoknak tartják ezt a szervezetet, amely szerintem terrorszervezet, semmi más.
Gyakran gondoltam arra is, amit a Transtelex Facebookján egy hozzászóló fejtegetett: vajon Hitlerrel minden rendben volt-e, pusztán, mert a náciknak voltak racionális okai is a csalódásra és a dühre? Akkor már nem is olyan nagy baj a holokauszt? Vagy azért nem baj, mert máshol más szörnyű dolgok történtek?
Arra is gyakran gondoltam, hogy ha egy magyar szervezet robbantgatna Trianon miatt, az vajon rendben lenne? Ne haragudjunk a tükörre!
Népirtásnak nevezzük-e a magyarok megkeresztelését? Az volt pedig, főleg az áldozatoknak.
Kétségtelen, hogy egy magát kommunistának nevező diktatúrában nőttem fel, közben pedig egy európai műveltséget is láttam magam körül. Ma sem tudom belátni, miért lett volna jó az a diktatúra, holott sokmillióan bizonyára mélyebb nyomorban és szerencsétlenségben éltek.
Látom én is a képmutatást, éppen a szomszédban: a határon túli magyarok maradjanak otthon, de bárki menekült jöjjön nyugodtan – nagyjából ezt mondják azok, akik nem kerítést építenek. Mégis úgy érzem, a kerítés nem megoldás.
Őszintén pluralistának gondolom magam, még akkor is, ha gondolok valamit.
Egyre inkább azt, hogy nemsokára mi kérünk elnézést a gyilkosainktól, sőt, felkérjük őket, gyilkolnának meg végre. Hiszen annyira bűnösök vagyunk, holott fogalmunk sincs, miért.
