A történelem furcsa jószág. A legérdekesebb, legzamatosabb, leginkább megihlető tudományok egyike – ugyanakkor ez tud a legjobban megőrjíteni, sötét szenvedélyekbe nyomni a fejünket. Különös, dühödt vízihullákká változunk ilyenkor.

Ennek az őrületnek az egyik – ha nem az egyetlen – ellenszere a tárgyilagosság. Olyan podcastokat szeretek hallgatni, amelyekben az interjúalany a lehetőségekhez mérten harag és részrehajlás nélkül beszél a magyar történelemről. Az összeesküvéselméleteket ki nem állhatom, és vannak pillanatok, amikor csak meghallom a címet, és már elklikkelek: tudom, mi következik, és nem rajongok érte.

Rajongok viszont azért az új történésznemzedékért, amely a legutóbbi időkben jelent meg a Youtube-on, legalábbis az én Yotube-omon. Tagjai az ötszáz éves Mohácsról beszélnek és adnak elő, és mindarról, ami ezzel összefügg: II. Lajosról, a Jagellókról és egyebekről. Nem egy nemzedék tulajdonképpen – Pálosfalvi Tamás idősebb legtöbbjüknél, talán a tanáruk is volt –, egyek viszont abban a törekvésükben, hogy ne előítéletek alapján beszéljenek.

És milyen jól beszélnek! Mítoszkritikusok esetében ez sem utolsó szempont. B. Szabó János, C. Tóth Norbert, Neumann Tibor, Varga Szabolcs és maga Pálosfalvi egytől egyig remek előadók, akik közérthetően magyarázzák el az összes tévhiteinket, illetve azt, hogy miért tévhitek. Például azt, hogy a Nyugat igenis segített Magyarországnak a török megindulásakor, illetve hogy Magyarország sem mindig segítette a balkáni népeket. Nagy Lajos magyar király volt, és úgy gondolta, hogy neki a magyar érdekeket kell képviselni” – azt hiszem, szó szerint idéztem C. Tóthot.

Az ötszáz éves Mohács különben is agyonnyomott bennünket: egyébről sem lehetett hallani, csak a nagy magyar bánatról, Európa utolsó kapujáról, a bulizó arisztokratákról és a fertőzött udvarról, meg a teljesen tehetségtelen, de legalább felületes királyról. A Fekete vőlegények-ből is ilyesmi kép tárul elénk, elvégre az egyetlen tehetséges és hazáját szerető nemest, Czibak Imrét ármányosan megölik. Gulácsy Irén is áldozatul esik az előítéleteknek: a sötétség remekül működik.

Ezt a sötétséget oszlatja el ez a rajzás – nevezzük így, ha már nemzedéknek nem nevezhetjük –, amelynek bizonyára más tagjai is vannak, én ezekkel töltekezem. És nem merülök le gyorsan.

Elhangzott a román közrádió bukaresti magyar adásában 2026. augusztus 17-én.