az akadémiának ajándékozta – Fotó: Carsten Koall/dpa/AFP
„Báncsák a magyart.” És: „gondolkodni kellene, de az bonyi” – írja valaki a Nádas Péter elmaradt díjáról szóló cikk alatti kommentben.
Kedvem lett volna azt válaszolni: „jaj, nagyon. Az aztán pláne bonyi, hogy valaki mindig azt gondolja, amit a pc.”
Nem válaszoltam: olykor besokallok ettől a hangnemtől, akkor is, ha én gyakorlom. Azt is készséggel elismerem, hogy érintett vagyok Nádas-ügyben: fiatalságom-indulásom legfontosabb írója volt. Anélkül az érzéki intellektus nélkül, amely az Emlékiratok könyvét jellemzi, nem az lettem volna, aki lettem.
Meg érintett vagyok ebben a polkorrekt-ügyben is. Magát a mozgalmat vagy szellemiséget nagyon fontosnak tartom, kisebbségiként számtalanszor megtapasztaltam a gyilkos előítéletek működését. A szélein azonban ez a jelenség kezd annyira ellenszenvessé és cenzúraszerűvé válni, hogy az aggasztó.
Gyermekkorom ceaușizmusa sem tett mást, mint szavakra csapott le, húzott és vágott kíméletlenül; nem az egészet olvasta, csak a részeket; mindig a cél lebegett a szeme előtt.
Ugyan kinek „kellene” megkapnia egy irodalmi díjat? Azért is nehéz vitázni, mert ízlés és értékrendszer egyaránt nagyon szubjektív, és hogy számomra Nádas az, aki, az semmilyen értelemben nem általánosítható.
Ez a szúrós szemű figyelés viszont mégiscsak a művészet ellensége.
Ne zsidózzunk, ne niggerezzünk, ne legyünk macsók; de mitől jobb, ha a fehérek ellen kezdünk vívni?! Az egyik előítélet olyan, mint a másik: minden általánosításnak egyének esnek áldozatul.
Nagyon jól el tudom képzelni azt a hangulatot, amikor az egyik azt kiabálja, hogy „fehér nőként amúgy sincs itt semmi mondanivalód!” Mint minden új vagy magát újnak képzelő mozgalom, amely azt gondolja, majd ő elhozza az igazságot, a polkorrektség is kitermelte a maga zelótáit és aktivistáit, akik válogatás nélkül kaszálnak egy vélt „jobb világ” érdekében.
Igaz: az „ügy” nem Nádasról szól.
Ő nagy író marad, bármi is történne. Ez azért mégiscsak reménykeltő. Mint ő maga írja a Helen zárásaként: „Ennél jobbat nem tudok a falra írni. Ennél nagyobbat nem kiálthatok.”
