Bár egyre több szó esik a nők elleni erőszakról, és a társadalmi érzékenység is változik, a mélyen gyökerező patriarchális gondolkodás továbbra is jelen van – gyakran épp azok szájából, akiktől mást várnánk. Egy borzalmas gyilkosság kapcsán ismét kiviláglott: a nőket érő agresszió nemcsak tragikus eseményekben, hanem hétköznapi megjegyzésekben, reflexekben és mentalitásmintákban is tetten érhető.
Bizonyára sokat változott a férfi-nő arány bizonyos helyeken, gyakran már úgy beszélnek a nőkről, ahogy mindenféle szempontból illik – de azért, mint ez a borzasztó gyilkosság is megmutatta, még sok a teendő.
Ebédeken, lapbemutatókon (!) tapasztalja az ember, hogy mennyi hímsovinizmus van még mindig. „Megvásárolom a szép szőke nők köteteit, és mindig csalódottan teszem le őket” – mondta a minap egy folyóirat főszerkesztője. Az ember köpni-nyelni nem tud ilyenkor, a moderátor is annyit volt képes kihabogni, hogy talán a látszattól függetlenül kellene könyvet vásárolni.
Szóval nehezen tör át egy modernebb szemlélet még a legdisztingváltabb körökön is, ahol tényleg el lehetne várni, hogy másképp fogalmazzanak az emberek, pontosabban, hogy másként lássanak. Igaz, a főszerkesztő nyolcvan körüli ember, egy merev patriarchátusban szocializálódott, és ötven körül már nehéz váltani. De a kiszólása mindenképpen jellemző. A mentalitás csontvázai itt szteppelnek körülöttünk.
Még jellemzőbb talán az a történet, melyet az elnökválasztás előtt hallottam. Egy apának a szeme fénye a lánya – ennek ellenére kijelentette, ő nem lenne képes egy nőre szavazni. A dolgok időnként paradox módon kapcsolódnak össze az agyban vagy a lélekben, és sem érteni, sem érvelni nem lehet.
„Úgy elsétál, mint egy virág” – írta egy román újságírónő a gyilkosságról. Az elkövető fejbe, aztán hasba lövi áldozatát, és elbattyog. Pszichiátriai eset nyilván az illető, de rémisztő a reakciónélküliség. Fegyverrel szemben persze mit tehetnénk? Éppen azért kellene mindenkinek felfognia: az agresszió nem jogosult. Senki nem érdemli meg, hogy lelőjék. Ez egyértelműnek tűnik, de a hozzászólásokat követve mégsem az. Vannak, akik a társadalmi rétegre hivatkoznak („két semmi ember találkozott”), mások a nőt vádolják, aki „tudhatta volna, amikor egy idősebb pasival kezdett”, megint mások „a beindult feministákat” gyalázzák. Két áldozat között nincsen különbség: egy férfi ugyanúgy lehet az, mint egy nő. De sokkal több lelőtt, agyonvert nőről hallunk, és ez már a mentalitás következménye, mely szerint – még mindig! – a férfi viseli a kalapot, a nők kiszámíthatatlanok, illetve a fazék mellett a helyük stb.
Nem készítettem statisztikát, de számtalanszor látok lányokat a buszon vagy az utcán, akik mindent eltűrnek a fiúktól, bizonyára abban a hitben, hogy „ilyenek a férfiak”, s hogy még talán „férfias” is az, ha bunkók. Nem férfias: egyszerűen tapló. A határozottság nem azt jelenti, hogy lenézem a másikat, sőt, még meg is alázom. A vallásosság nem az, ha megfosztom a nőt a döntés lehetőségétől, sőt, azt sugallom, hogy vigyázhatott volna jobban magára.
Egyáltalán, ez megint oda megy vissza, ahonnan a főszerkesztő beszélt: ha egyvalamit nézek irodalomnak, soha nem fogom tudni elfogadni, hogy más is az. Ha a teherbe esést egyszerűen a nő hibájának gondolom, mintha bizony mindenki a Szentlélekkel szeretkezne, és nem lennének kényszerítő helyzetek, netán erőszakok, akkor mindig azt fogom mondani, amit egy idióta főorvos a tévében: „a legegyszerűbb fogamzásgátló a nem”. Bizony, főorvos úr, ha a férfiak minden felelősségét el akarom satírozni, akkor valóban. De mint Ön is tudja, a patriarchátus a frigiditás vádját is kitalálta az ilyen helyzetek orvoslására. Aki nem akar velem lefeküdni, az természetesen frigid – és ha teherbe esik, akkor természetesen kurva.
Ezekkel a hülyeségekkel kellene leszámolni. Nincs villanyrendőr a fejünkön, hogy pirosat-zöldet jelezzen. De tán éppen azt kellene megérteni, hogy egyik irányban sem egyirányú a jelenség. Nemcsak a nőnek kell tudomásul vennie, hogy társadalomban él. Az aránytalanság amúgy is a férfiak javára billen, hiszen évszázadok óta egy patriarchális világban élünk.
Előnyös világ ez: ha férfiak vagyunk, máris minden tudunk, hiszen úgy születtünk. Siralmas világ, amelyből ilyen gyilkosok nőnek ki végül.