A Transtelex cikke.
Nem értem egyes baloldaliak ujjongását a George Simion-jelenség kapcsán. Nemrég éppen én idéztem Szenkovics Dezső néhány évvel ezelőtti nyilatkozatát, mely szerint a világon már csak egy apokalipszis segít, de ennyire ünnepelni az összeomlást szerintem mégiscsak különös.
Senki nem tagadja, hogy a társadalomban ijesztő szakadékok tátonganak, és miközben sokan őrült pénzeket érő kocsikkal furikáznak, másoknak viszont ennivalóra sem jut, sőt, még a lehetőség sem adatik meg nekik, hogy megszerezzék. Az is világos, hogy a társadalom vesztesei mindig ugyanazok: az állam azoktól vesz el pénzt, akiknek nem is adott, és akiknek nincs, ahonnan adniuk.
Ugyanakkor most tapsikolni, ez számomra olyan, mintha Hitlernek tapsolt volna az akkori baloldal. Hiszen akkor is voltak társadalmi különbségek, és Hitler feltörését részben éppen az ijesztő munkanélküliség eredményezte. Minden sötét alak úgy kerül egyre feljebb, hogy állításai egy részét nem lehet vitatni, a másikat pedig elhiszik – elvégre mindig igazat mond!
Ez az őrjöngő sepregetnivágyás szerintem semmi jóra nem vezet, és éppen olyan radikális, mint minden őrültség, amit a történelem folyamán elkövettek. Az AUR-os erőszaktevőket felmentette a bíróság, ami borzasztó, de nem úgy lehet segíteni rajta, ha a jogot magát is megszüntetjük.
Azt is megértem, hogy sokaknak már elege van a folyamatos ígérgetésből, s még inkább elegük a kapitalizmus ember-telenségéből, azaz abból, hogy minden egyfajta süket eredményességről és a pénzről szól. De amíg építkezünk, addig javíthatunk is – amikor megindulnak a buldózerek, akkor már egyre több emberen elhatalmasodik a pusztítás vágya.
Amiket ez a második fordulóba bejutott ember mond, művel és ígér, az egyszerűen rémes. A nemzetközi trendek is neki kedveznek, a Trump világraszóló ostobaságával és a Putyin birodalmi vágyaival együtt. Aki 1989 előtt élt, az nem vágyik vissza azokba az időkbe, én legalábbis biztosan nem. Számomra, és remélem, sokak számára, az marad, hogy egy megértő, empatikus, szolidáris, kulturált világot képviseljek, ahol a kultúra nemcsak olvasmányélményeket jelent, hanem ölelést is.
