Az embert zavarba hozza, hogy Goethe idősen halt meg: a zsenialitáshoz mintha hozzátartozna a rövid élet. Mozart, Petőfi, Van Gogh – egyiknek sem jutott negyven év.
Hozzátartozik az őrület közelében járó szenvedély is – Goethe ilyen szempontból is kivétel, hiszen Thomas Mann éppenséggel olimposzi fenségét és hidegségét ábrázolja a Lotte Weimarban című regényben Szerb Antal szerint.
Ha az évszámokat nézzük, Ady Endre a határon van: 41 évet élt, de hát ez nem olyan sok, hogy akár a sebtében és viszonylagosan felállított „határ” megrendülne. Nem a harc mezején esett el, mint Petőfi, nem lett öngyilkos, mint Van Gogh, és olyan könnyedén sem volt őrült, ahogyan Mozartról sejtjük. Ez sem feltétlenül igaz, és az életben mindig több fér el, mint a könyvekben, de messziről vagy mondjuk modellszerűen azt látjuk, hogy Ady Endre azért is más volt, mint Petőfi, mert nem nappali alkat lehetett, hanem éjszakai.
Ezek persze mind megközelítések, találgatások, metaforák. De az nem találgatás, hogy Petőfi mindig a közösségért élt, Ady mindig önmagáért. Ez természetesen nem pusztán egyéni döntés: a társadalom is viszi az embert. Vagy lehet a közösségért élni, vagy nem. Másfelől különféle stratégiákat lehet választani, és a folyamatos bírálat nem jó eszköz ahhoz, hogy meggyőzzük a másikat a tévedéséről.
Talán azt is hozzá kell számítani a kérdéshez, hogy egyik sem a motivációs könyvek és podcastok világában élt. Nem úgy gondolkodtak az életükön, mintha folyton Máté Gábor vagy Bagdy Emőke gondolatait forgatnák a fejükben.
Amikor régi fényképeket nézegetek, például Adyt Lédával vagy Csucsán, mindig azon töprengek, milyen lehetett a hangja. Déry Tibor szerint a beteg Adyé kásás volt – na de hát milyen az a kásás?! Szeretném hallani.
A szenvedély órái nagyjából egyformák, de milyen volt, amikor kávét rendelt? Hogyan ismerkedett meg Lédával? Ezer könyvben el tudom olvasni, mégis ott lennék inkább, csak már nem lehetek.
Élete végén folyton a térképen volt az ujja, mondja Móricz. Ez az alkoholista, aki halálba szerette magát, ez az önző, nárcisztikus, kíméletlen ember mégis a közösségét féltette ahelyett, hogy a meghalással lett volna elfoglalva. Iszonyatosan gyönyörű háborús versei is arról szólnak: a rettegés és a tisztánlátás borzalmas keverékei.
Torokszorító látni, ahogy a tüzes szemű ifjú, akinek a tekintete valósággal belehatol Lédába, egy megtört fényű, elmosódott arcú jelenséggé válik. Petőfi mindig fiatal maradt – Ady az egész életet végig élte. Szoktuk számigálni, hány éves egy macska, ha emberidőben számoljuk. Ady aggastyán volt, amikor meghalt.
Elhangzott a román közrádió bukaresti magyar adásában 2024. november
