Hétfőn Kolozsvárról Váradig, az után Pestre vezettem, tegnapelőtt pedig Pesttől Szebenig – volt időm, hogy egyedül legyek. Egy idő után nagy nehezen, vezetés közben kikerestem Veress Árpád nótafelvételeit, s azokat hallgattam a nyomasztó csend ellen.
Sok madeleine-em van, de ez az egyik. Gyerekkoromban a nagyszüleimnél hallgattam ezeket a lemezeket: egy csomó operett meg opera mellett Cseh Juditot, Madaras Gábort, Solti Károlyt és Veress Árpádot. Ha kissé felfrissítem a tudásom, bizonyára a mai napig el tudok énekelni néhány nótát.
Emlékszem, a kolozsvári magyar opera egyik unalmas hegedűse felidézte, hogy Bartók „zenei mosléknak” nevezte az ilyen dalokat. Egy születésnapon mondta, nehogy tapintatlan is ne legyen az unalma mellett. De számunkra a személyes érintettség miatt ezek nem moslékok voltak: édesapám mindig is büszke volt rá, hogy Madaras Gábor a szomszédos faluból, Kibédről származik.
Egy kis önvédelem is van abban, hogy én éppen ilyeneket hallgatok útközben: az operák túlságosan felkavarnának, és bizonyára elveszteném az uralmat a kormány fölött. Márpedig nehezen szereztem meg a jogsit, betöltöttem már az ötvenedik évemet, mikor végre sikerült, és most már semmi szín alatt nem szeretném elveszíteni – hogy súlyosabb balesetekről már ne is beszéljek.
A nóták éppen jók. Mindig szerelemről, szülőkről, rétekről és kökényről van szó bennük, és ki ne szeretné a problémátlanságot? Van, ami még ebben a környezetben is túl giccses, de hát vezetés közben az ember ne legyen igényes. Különben a youtube mindenféle reklámot is a felvételek közé pakol: azokat is túlélem.
Ha azt hallom, „réten, réten, sej, a gálfalvi réten”, akkor ott vagyok a kis szobában. Nagymamám az ágyon fekszik, én a fotelben ülök az erkély mellett, beszélgetünk, miközben a lemez megy. Én durcás, kiállhatatlan kamasz vagyok, ő töpörödött, kemény öregasszony, aki időnként, amikor már nem bírja, hogy folyton ellentmondok, jól elküld az összes éghajlatra. Aztán beszélgetünk tovább.
Olyanok nekem ezek a nóták, mint egy időkapszula: bennük van minden és mindenki, amit és akit szerettem. És bár, mint Esterházy mondja, nagymamám is mindenütt ott van, csak itt nincs, azért ezeket a becsomagolt emlékeket sokáig magammal viszem, mert erejüket nem becsülhetem meg eléggé.
Elhangzott a román közrádió bukaresti magyar adásában 2025. május 19-én.
