Tegnap írtam egy bejegyzést arról, hogy Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke azt nyilatkozta, fontolgatja a Református Egyházak Világközösségéből való kilépést. Azt írtam, hogy engem meglep ez a szándék, és hogy nem érzem közelinek ahhoz, amit Krisztus akart és képviselt.

Közben eszembe jutott Nádas Péter egyik esszéje, amelyet arról írt, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemről homoszexualitása miatt kizártak egy diákot. Emlékeztem arra, ahogy Nádas szembeállít két helyet, egy Ószövetségbelit (Mózes 3.20.8-16), és egy Újszövetségből származót (Máté 9, 12, 13), pontosabban azt a törvényt, amely életét venné a homoszexuálisoknak, és azt az igét, amely ezt mondja: „Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek. Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hivogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre.”

Nádas ebből vezeti le, hogy a Biblia maga is nézőpontot változtat a homoszexualitás megítélésében, s mint az író mondja: „az ember a múló időben is lapoz egy jó nagyot”, ha két ilyen távoli citátumot összevet.

Valahogy arra akarok kilyukadni, hogy az idő telésével sok minden megjelent a világban, s hogy a Biblia nem egy kompakt, egyféleképpen értelmezhető szöveg, hanem ő maga is másként viszonyul olyan jelenségekhez, melyeket korábban halállal sújtott. Nádas sem teológus, meg én sem vagyok az, noha Nádas az Emlékiratok könyvéhez egy bibliai mottót választ: „Ő pedig az ő testének templomáról szól vala” (János 2.21), és az idézett esszében is elmondja, hogy „az emberi test minden megkötés nélkül templomnak neveztetik”.

És mert Dávid István átküldött nekem olyan anyagokat, amelyek segíthetnek engem a püspöki hajlam megértésében – köszönöm neki –, átnéztem őket, s azt találtam, hogy Balog Zoltán is aláír egy petíciót. Az a Balog Zoltán, aki a kirekesztő magyar kormány egyik oszlopos tagja volt. Azé a magyar kormányé, amely szintén abban jár, hogy kilépjen az EU-ból, s a különféle helyekről kilépő Donald Trumpot csodálja.

Nem akarom azt mondani, hogy mindent értek, mert távol járnék az igazságtól. De annyira örülnék, ha nem mindig ezt az elzárkózást tapasztalnám azok részéről, akikhez közöm van, hanem inkább a megértés vágyát. Mert minden váratlan vagy meghökkentő dologra kétféleképpen lehet reagálni: elfordítani a fejünket, vagy közelebb lépni, hogy megértsük. És nem értem, miért ne léphetne közelebb éppen az egyház?

Megvallom, azt is furcsállom, ha kisebbségiek lesznek bármi-ellenesek. Leggyakrabban éppen a minden-ellenesek emlegetik folyton mindazt a vélt vagy valós bántást, amit kisebbséginek meg kellett élnie. Amikor ők maguk másként viselkedhetnének, mint azok, akik hozzájuk viszonyultak előítéletekkel, akkor felülkerekedik bennük a „hadd bántsak én is valakit!” vágya.

A transzszilvanizmus hirdetői részéről ismét csak abszurdnak találom a bármire alapozott gyűlöletét. Ha egyszer arra vagy büszke, hogy az alapító atyák a toleranciát és a többnemzetiségű Erdélyt hirdették, akkor arra nem lehetsz, hogy gyorsan kiiktatsz valakit azok közül, akiket embernek nevezel.

Nem állítom, hogy mindennek végiggondolása nem járna némi erőfeszítéssel, de azt gondolom, megérné. Éppen annak a keresztyén vallásnak a fényében, amely felé annyira törekszünk.

A szerző blogbejegyzése 2026. február 3-án.