Nézem ezt a kavargó világot, és azon tűnődöm, hogy talán elkerülhetetlen volt, ami történik. A pénzért való kétségbeesett rohanás végül mégiscsak azt eredményezte, hogy egy látványos idióta áll a világ egyik leghatalmasabb országának élén.
Vagy nem is a pénzért való rohanás: a pénz mániákus tisztelete. Mindannyian sivító Harpagonokká változtunk, akiknek előbb csak lakás kell, később már ház, aztán már hétvégi ház is, és nyaralás Horvátországban, de inkább Dubajban, ha egy mód van rá. A kocsikról már nem is beszélek, mert abból minden családban kettő kell, és inkább éhen halna mindenki, mint hogy az egyikről lemondjon.
Mindez persze a világ egy részében, egy rétegében történik, ám ott kétségtelenül. És ha azzal áltatjuk is magunkat, hogy mi nem nézünk fel a pénzre, mégis a hajszálereinkbe ivódott, arra figyelünk. „Nini, annak olyan kocsija van, hogy négyszobás lakást lehetne venni belőle!”, mondjuk, és a gyermekünk elhúzódik amellől, akinek az anyját veri az apja, és ezért elköltözött otthonról, s a mi iskolánkba került.
Közben pedig féltjük magunkat a melegektől. Holott magunktól kellene féltenünk, ettől a pénzsóvár, üres emberi szívtől, amely kizárólag az IBAN-ért dobog. A gyermekünk is akkor van szeretve, ha kocsival visszük iskolába, öt magánórára jár hetente, és négy nyelven beszél tízévesen.
Ez a szemlélet emelte fel az ilyen Muskokat és Trumpokat, s ez vezetett oda, hogy már nemcsak hatalmasnak tartjuk őket, hanem azt is kiabáljuk, hogy igazuk van. Hogy is lenne igaza annak, akit megvertek?! Ez már nagyszerűen férfias értékrendünkhöz sem passzol. Igaza csakis annak lehet, aki ver, mert nála az erő. Az érvelés logikája már senkit nem érdekel, de tapsolunk, ha valaki nagyot csap az asztalra. Elvégre helyiérdekű Csaba királyfink révén már rég be vagyunk vezetve az „igaza van, mert ő mondja” suttyó világába.
Közben persze kereszténységről visibálunk, és Krisztushoz mérjük magunkat – már olyant is hallottam, hogy ő is dehumanizált, elvégre a Bibliában mindenre van példa, főleg azok számára, akik betű szerint olvasnak.
A háború egyre jobban körénk csavarodik, de mi még mindig felnézünk a pénzre és az erőre, vagyis éppen arra, ami miatt a háború kitört. Közben pedig áltatjuk magunkat, holott Isten nem geopolitikai tényező. De hát kezdünk megfeledkezni arról, ami igazán fontos.
