Többször eszembe jut mostanában, amikor értelmes és jószándékú emberek is ahhoz járulnak hozzá szerintem, hogy folytatódjon az, amit bírálnak és amitől undorodnak.
Mi lett volna 1989 Romániájából, ha kerekasztalokat szervezünk, és mindazt tudjuk, amit 1989 után megtudtunk? Hogy Tőkés László hatalom- és egomániás, hogy Ion Iliescu tulajdonképpen egy „felvilágosult kommunista”, hogy az egész népmozgalom felülről bolygatott? Mindenki csalódottan visszaül a helyére, Ceaușescu pedig ágyban, párnák közt végzi, mi meg a diktatúrában megyünk nyugdíjba.
Könczey Elemér karikatúrája
Manapság a digitális világ térnyerésével együtt az is lehetővé vált, hogy mindenkibe „belelássunk”, „mindent tudjunk” és mindenkit megítéljünk – ez a mérlegelés azonban sehol nem annyira veszélyes, mint egy autokrata hatalom leváltásának igyekezetében.
Én kevéssé bízom Magyar Péterben, mert rájöttem, hogy egy olyan költőhöz hasonlít, aki felrúgta a tehetségét, és a hatalom bárdja lett – akármilyen röstellnivaló, az ilyen hasonlóságok befolyásolják az embert. Ennek ellenére már a puszta váltás is jobb, mint ami most van.
Minden induló ellenzéki párt és jelölt, minden okoskodó elemző a váltás esélyét veszi el. És ha mégsem történne meg, akkor megint négy év elmegy az életünkből. Legkevesebb négy év.
A szerző blogbejegyzése 2026. március 5-én.