„Ég az ország, az öregasszony meg fésülködik” – nagyjából így hangzik egy román szólás fordítása. Természetesen arról szól, hogy nem fésülködni kell, hanem cselekedni: ne foglalkozzunk jelentéktelen dolgokkal világméretű események idején.
Ez nagyon szép. De mióta feszült időket élünk, azon tűnődöm, hogy végül is mit tehetünk? Beszólhatok én Trumpnak vagy Georgescunak? Hát beszólni beszólhatok, de nagyjából ennyi. Még a szűk környezetemben sem sikerül meggyőznöm senkit: mindannyian a saját magunk igazságában élünk.
Úgyhogy mindenki fésülködik: tesz-vesz, dolgozik, márciuskát küld, neveli a gyermekeit, kenyeret vásárol. Tejet iszik és pipázik. Mit tehetne? A hatalmasok elvégzik a magukét, mi meg élünk, amíg lehet.
Az egyetlen remény, mint annyiszor, Hamvas Béla Arlequin című esszéje. „A peloponnesosi háború kitörésekor Athénban nagy készülődés indult meg. Az emberek ide ügettek, oda loholtak, cipeltek, rejtegettek, fegyverkeztek, hurcolkodtak, búcsúztak, kiabáltak. Diogenész, az öreg Arlequin ezt látva, hordóját a főutcán elkezdte gurigázni. Tíz lépés oda, tíz lépés vissza. Rendkívüli buzgalommal és sürgősen. Mit csinálsz, bolond? kérdezték. Látom, felelte Arlequin, hogy mindenki szorgalmasan készülődik, én se akarok lemaradni.” Szóval tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy hová ügetünk, úgysem rajtunk múlik semmi, nem loholva oldódik meg az élet. „A létezés logikája paradox”, mondja Hamvas.
Hát tesszük, amit tehetünk. A neten látszik, hogy mindenkit rettentően érdekel a világ sora, az országáé még inkább, de soha nem függ attól semmi, amit lelkesen posztolgatunk. Kijön egy kis indulat belőlünk, azt már legalább nem kell a kenyerünkkel együtt megennünk. De ezzel aztán vége is.
Az is szereptévesztés, amikor folyamatosan és kizárólagosan szégyelljük magunkat például az ukrajnai háborúért, és már mással sem tudunk foglalkozni. Attól semmi sem oldódik meg, hogy mi nem éljük az életünket, és senkinek nem segít az, hogy elhúz mellettünk, mint egy kiábrándult vadliba.
Talán jó is ez a jelentéktelenség: megérteti velünk, hogy nem mi irányítjuk a világot. A hatalmasok képzelhetik ugyan, mi, többiek, még csak azt sem. A legtöbb, amit tehetünk, hogy élünk, és nem hisszük magunkat Istennek, sem sebezhetetlennek. Hiszen még Akhilleusznak is volt egy sarka.
Elhangzott a román közrádió bukaresti magyar adásában 2025. március 3-án.