A Transtelex cikke.
Zajlik a választás Romániában, és az ige most egyáltalán nem csak nyelvtani értékű. Mintha valóban megzajdult volna minden, az emberek döbbenten vagy acsarkodva figyelnek, a kollégáim közül nem egy sápadtan téblábol egész nap: nem hiszi el, hogy mindez megtörténhetik.
Mert ha nem is történik, akkor is megtörtént már. A szélsőségesek elkeserítő számban jelentek meg a térképeken, mindegyiknek rémisztően nagy része narancssárga: az AUR és a többi hasonló párt szuveranistáknak nevezi magát, de fasiszta.
Radu Vancu nagyszebeni egyetemi tanár, költő és író tegnap hosszú és felvilágosító bejegyzést jelentetett meg a közösségi hálón, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy a Vasgárdát ünnepelni a rendőrség semleges asszisztálása mellett egyszerűen a fasizmus borzalmainak előkészítése, a határok próbálgatása, és arra, hogy ugyanez történt akkor is, amikor a legionárusok „beindultak”. Vancu felelősségre vonja Marcel Ciolacu miniszterelnököt, és arra biztatja, hogy nyilatkozzék világosan: együtt akar-e működni a PSD akár Călin Georgescuval, akár a szélsőségesekkel, vagy sem?
Kelemen Hunor arra buzdítja szavazóit, Elena Lasconira tegyék a pecsétjüket. Ez szép gesztus, az RMDSZ retorikája és gesztusai azonban mindig afelé mutattak, amit hirdet – nem csoda, hogy bizonyos felmérések szerint a magyarok 50 százaléka erre az úrra szavazna.
A folyamatos brüsszelezés és sorosozás, az LMBTQ-val való riogatás, a béke örökös ismételgetése szemben a „háborúpártisággal”, az identitás megőrzésének mindenekfölötti programja vezetett ide, nem más. A „magyar emberek” megjegyezték a címkéket, és nem törődnek az árnyalatokkal – most már képtelenség meggyőzni őket éppen úgy, mint román társaikat.
2010-ben még a magyar történetírás és közélet mítosztalanabb volt, mint ma. Azóta ezt is „behúztuk”: már Drábik János és más piszkos légvárak építői a közbeszéd tematizálói.
Végre ugyanott vagyunk, ahol az ortodoxia misztikus ködökben kardozó hívei. Miért is lepődnénk meg azon, hogy az ember soha nem jutott a holdra, ha az orvosoknál is jobban tudjuk, mi a vírus?!
Baloldali elemzők azt mondják, ez a neoliberalizmus bűne. Talán belátnám ezt, ha nem igyekeznék már régóta kétségbeesetten érveket sorolni mindazokkal szemben, amiket említettem. Talán az oktatás eredménytelenségét is belátnám, ha nem a legintelligensebb emberekkel vitatkoztam volna egész utóbbi életemben, és nem látnám az egész világon a szélsőjobb előretörését. De hát nagyrészt velük vitatkoztam, akik nemhogy bárdolatlanok voltak, hanem nagyon is „bárdoltaknak” hittem őket. Akiktől a műveltség, az okosság, a tisztesség, a hála, a szabadság parancsolatait hallottam, s akik mindezeket megtagadták.
Magyarságféltésük elborította az agyukat, az okosságukat, a kritikai gondolkodásukat, az árnyalásra való képességüket. Már csak a címszavakat hallották.
Így szépen csendben szélsőséges lett majdnem az egész közösség, amelynek az a legfőbb baja, hogy melegek vannak a földön, és amely elmagyarázza, hogy miért kellett a háborút kirobbantania annak, aki – kirobbantotta a háborút. Olyan ez, mintha a gyilkost a védelmembe venném, hiszen jó oka volt, hogy a fejszével az öregasszony fejének menjen.
És mivel „beállt” a szélsőségesség, már meggyőzhetetlen is: az embernek megfájdul a feje, ha belenéz a kommentekbe.
Éppen ezért nem értem azokat, akik azt mondják, nem most van annak ideje, hogy az RMDSZ szemére vessünk dolgokat. Szerintem éppen most van itt az ideje, mert bár ebben a pillanatban helyesen döntött, de ő maga tett sokat azért, hogy ilyen nehéz helyzetben kelljen helyesen döntenie, és hogy már talán ne is számítson, hogy hogyan döntött végül. Az, hogy bejut a parlamentbe, a szememben nem mentesíti semmi alól, hiszen éppen ezek a pártok is bejutottak. A siker nem minden, sőt.
Meglátjuk és megéljük a következményeket, de már itt vannak körülöttünk. És ami nagyobb baj, bennünk.
