Háromszéki népballadák. Albert Ernő és tanítványai gyűjteménye. Faragó József bevezetőjével és jegyzeteivel. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973.
A Balladák könyve és az Új guzsalyam mellett után újabb szép népköltészeti kiadványt jelentetett meg a Kriterion. A kötet az eddigi legnagyobb magyar balladagyűjtemény: a változatokkal együtt 425 balladát tartalmaz, számszerűleg messze felülmúlva ezzel az Ortutay–Kríza-féle gyűjtemény 270 darabját. 55 közölt dallamával pedig, amelyeket Szenik Ilona jegyzett le, a könyv a legkorszerűbb folklórkiadványok közé tartozik. Ráadásul valamennyi ballada első közlés, ha csak azt nem számítjuk, hogy néhány már megjelent a sepsiszentgyörgyi helyi kiadványokban, illetve a különböző napilapokban, mindenesetre nem általánosan hozzáférhető folyóiratokban.
A korszerű folklórkutatásnak szüksége van olyan gyűjteményekre, amelyek egy-egy földrajzi egység népköltészeti – például ballada – kincsét mutatták be, mert ezek alapján válik lehetővé annak vizsgálata, hogy vannak-e sajátos, más vidékektől különböző vonásai egy-egy vidék balladáinak, s ha igen, melyek azok (egyes balladák előfordulása vagy hiánya, gyakorisága, tartalmi vagy formai elemei stb.). Ilyen kiadványokkal eddig inkább csak a mesekutatásban kísérleteztek, a legelső ilyen jellegű balladagyűjtemény Albert Ernő sepsiszentgyörgyi tanár és diákjai lelkes munkáját dicséri. Bár a további gyűjtés során érhetnek még bennünket (és reméljük, hogy fognak is érni) kellemes meglepetések, elmondhatjuk: megtörtént Háromszék jelenlegi balladakincsének teljes felmérése és közzététele.
Kitűnő ötlet volt a könyv szerkesztőitől a kötetben nem közölt 461 változat hiánytalan felsorolása. Ilyesmire már régóta szükség lett volna a különböző kiadványokban: a szakember számára nélkülözhetetlen, és bizonyára a többi olvasót is érdekli. (Meg kell azonban mondanom, hogy a közismerten Sebesi Jób által hamisított Bíró Mátét kár volt feltüntetni, még ha valaki könyvből megtanulva el is szavalta. Az Apácaleány változatainak nem ismerem a teljes szövegét, de a kezdősorok meg címek alapján úgy vélem, hogy ezek felsorolását is bátran el lehetett volna hagyni.)
A kötet, a változatokat is számítva, 70 klasszikus balladát, 20 történeti, bujdosó-, illetve rabéneket, 70 betyárballadát, 134 új balladát és ezektől megkülönböztetve 131 helyi balladát tartalmaz. A klasszikus balladák – mint várható is – a háromszéki balladakincsnek csak viszonylag kis százalékát teszik ki, s az arány még inkább eltolódik, ha a kiadatlan balladák jegyzékét is figyelembe vesszük. A klasszikus balladákat ugyanis csaknem kivétel nélkül közölték, a többit pedig csak erősen megrostálva. A klasszikus balladák gyakran csak erősen lerövidült változatban kerültek elő, ez azonban szépségüknek többnyire mit sem ártott. Sőt némelyik – például a Molnár Anna esztelneki változata – úgy ad elő hosszú történetet néhány szóban, csak utalásszerűen, de mégis érthetően, hogy az legművészibb balladáinkra emlékeztet.
A gyűjteményből a kutatók számára minden bizonnyal a helyi balladák a legértékesebbek. Soha ilyen bőséggel nem közöltek még helyi balladákat, s a jegyzetekben gazdag anyag található a megénekelt eseményekre, sőt a balladák keletkezésére vonatkozóan is. Külön figyelmet érdemel a számos úgynevezett sirató ballada, amelyekben a hős első személyben mondja el az eseményeket, halálának körülményeit, akárcsak az ugor és a szibériai hősi epika egy részében, s talán az elveszett magyar hősi énekekben is.
Meglepetésekkel is szolgál a kötet.
Ilyen az az új ballada, amelyben a tetemrehívás középkori szokása fordul elő, s amely éppen ezért az egész kötet egyik legérdekesebb darabja. Hogy a motívum Arany költeményéből került-e át a népköltészetbe, ismeretlen klasszikus balladában őrződött-e meg, avagy esetleg más módon maradt fenn, egyelőre nem lehet tudni, de a további alapos kutatás talán kideríti majd.
A kitűnő előszóban Faragó József összefoglalja a háromszéki balladagyűjtés történetét, ismerteti a jelen kiadvány összeállítását, és felvázolja a gyűjtemény legkézenfekvőbb folklorisztikai tanulságait. A dallamokról Szenik Ilona ír külön bevezetőben, tömören, áttekinthetően.
A kötet jegyzeteit és különféle mutatóit illetően egyszerre kell dicsérnünk a szerkesztők munkáját és a kiadó megértését. Az első látásra nagyon sok jegyzet és mutató nem riasztja el az olvasót, amint azt esetleg gondolni lehetne, hanem nagy mértékben megkönnyíti a tájékozódást a kötet rengeteg érdekes adata között. (Ekkora kötetben szinte nélkülözhetetlen is az ilyesmi). A balladákra vonatkozó jegyzetek – különösen a klasszikus balladák esetében – inkább csak a hozzáértőkhöz szólnak, a tájékozatlanabb olvasót aligha elégítik ki. Faragó József azonban bizonyára arra gondolt, hogy a régebben vagy újabban megjelent balladakiadványok jegyzetei a fontosabb dolgokban eligazítanak, s ezért nem akarta a jegyzetanyagot sokszor elmondott dolgok ismétlésével felduzzasztani.
A kiváló kötetben vannak sajnos vitatható megoldások is, különösen a balladák besorolásának tekintetében.
A Síró Jánost, a Gyáva legényt és A megszólaló halottat általában régi stílusúnak tekintik, más kiadványok ott is szokták közölni, nem az új balladák között. Éppen ezért, ha a kötet a hagyományostól eltérő megoldást választ, indokolnia kellett volna. Néhány esetben nemigen lehet egyetérteni a típusjelölésekkel. Például A megátkozott leány típusba sorolt ballada nem is hasonlít az Ortutay-Kríza-féle gyűjtemény ilyen című típusához, hanem egyszerűen A megesett leány balladájának egy töredéke. Vagy legfeljebb A kedvese után haló legény típusba tartozik, amely azonban maga is csak egy töredéke, esetleg altípusa A megesett leánynak. A típusjelölésekben a betyárballadák, továbbá az új és helyi balladák esetében is sok a következetlenség. Például az egyik helyen a cím: Rózsa Sándor, a típuscím a ballada egyik kiemelt sora: Piros vér foly az asztalon. Egy másik típusnál a cím egy, a balladából kiemelt sor: Bakonyerdő gyászba van, a típuscím: Rózsa Sándor. De ha egy másik változat ezzel csaknem szó szerint egyezik, csak éppen más betyár neve szerepel benne, a típuscím megváltozik: Kacsaj Pista. Sajnos, a példákat tovább lehetne szaporítani.
De ne legyünk ünneprontók, inkább örüljünk ennek a példamutatóan szép gyűjteménynek. Az egyetlen énekes teljes repertoárját bemutató Új guzsalyam mellett után a kezünkben van most már egy néprajzi egység teljes balladaanyaga is. Reméljük, hogy nemsokára megjelenik Ráduly János kötete is, mely egy falu teljes balladakincsét tartalmazza. Soron következne további tájegységek (például a Gyimes völgye) balladakészletét, illetve egyes kiváló énekesek teljes énektudását bemutató gyűjtemények elkészítése és kiadása.
Megjelent A Hét V. évfolyama 1. számában, 1974. január 4-én.