BÚTORAI
Szalontai bútorzatuk nagyon egyszerű, szegényes lehetett, bizonyára felesége szüleitől kapták. E bútorok egy részét nem vitték el Nagykőrösre; úgy gondolták valószínűleg, hogy nem illenek a tanári lakásba. Így többek között Szalontán hagytak egy régi, üvegajtós könyvszekrényt, melyet sógoráék, Ercsey Sándorék, majd később leánya őriztek. A családban mindig „Aranyék szekrénye” néven emlegették. Ebbe helyeztük el a múzeumban Arany Juliska könyveit, melyeket férje Szalontárói való elköltözése után átadott a múzeumnak.
Viszont Szalontáról magukkal vittek egy nagyon egyszerű, de a költőnek kedves bútordarabot: egy festetlen, megvasalt, szekérderékba illő kocsiládát, egykori diákládáját. Ehhez felesége is nagyon ragaszkodott, és Pestre is magukkal vitték az Akadémia palotájába, ahol az éléskamrában tartották. Onnan került vissza a szalontai múzeumba. […]
Közelebbről érdekelhet bennünket Arany dolgozószobája, mely azonban több mint dolgozószoba: a költő lakószobája volt. Hogy mióta élt külön szobában, nem tudjuk. Kőrösön is állott ágy kis szobájában, de talán inkább vendég számára, és minden valószínűség szerint csak Pesten, esetleg csak az Akadémián vonult külön a családtól. Ennek a szobájának berendezését jól ismerjük, megvan a szalontai múzeumban. Benne állott az ágya: barna, fényezett, nagyon egyszerű, régimódi rámás faágy, szalmazsákkal, matraccal, rajta lepedő, egy kék paplan, sima, dísz nélküli paplanlepedővel, három pirosvégű párna, egyszerű tótcsipke-betétes huzattal, egy kis pehely lábdunna, szintén egyszerű cakkos végű huzattal. Az ágyon barna ripsz ágytakaró az ágy rámájára terítve. Az utolsó években három párnán kellett feküdnie a sok fulladásos köhögés miatt. Az ágy fejénél és hosszában a falon barna, kézimunkás posztó faliszönyeg. Ezt menye készítette, ki karácsonykor vagy születésnapjára mindig kedveskedett apósának valami ajándékkal, melyek közül különösen a faliszőnyegnek örült, mert hidegnek találta a falat. Nagyon érzékeny volt a szélre, azt mondotta, hogy még a falon is áthat. Az ágy előtt barna angóra szőnyeg állt. Az ágy mellett, fejénél, kis barna, fényezett diófa éjjeliszekrény márványlappal; rajta – a már említett pipatórium előtt – bronz gyertyatartó gyertyával és egy nagy vastag csiszolt üveg vizespohár. Az ágy végénél zöldesszürke papírral fedett spanyolfal védte a léghuzattól.
Szobájában állott egy barna diófa mosdószekrény, felnyitható tetővel. Benne egyszerű, barna festésű bádog mosdótál, fehér cserép fogkefetartóval és szappantartóval. A szoba díszét a mahagónifából készült hajlított oldalú és lábú, fényezett íróasztal alkotta. Ezt nem az ő puritán ízlése választotta, és nem is az ő nagy takarékossága szerezte, hanem a magyar nők ajándékozták 1867-ben a költőnek, mikor az Akadémia palotájába beköltözött. Íróasztalán tartotta tömör bronz tintatartóját, melyből az utolsó négy évben írt. Kiadója, Ráth Mór ajándékozta neki 1879-ben, a Toldi szerelme megjelenése előtt. Midőn egy alkalommal a mű kiadása ügyében nála járt, s meglátta akkori tintatartóját, valamint írókészletét, a kiadó megjegyezte, hogy az egyszerű jószág nem illik Arany János asztalára. Arany szerényen azt válaszolta, hogy ez egészen jó kalamáris, mely őt már húsz év óta szolgálja. Ráth azonban másnap az említett díszesebb tintatartót elküldte ajándékba. Arany ismét ellenkezett, és sehogysem akart a régitől megválni, de felesége odaállította asztalára, a régit pedig elajándékozta Csíky Kálmánnénak, aki aztán átadta a múzeumnak. A tintatartón toll, ceruza, törlőgumi, vas pecsétgyűrű, egy sárgaréz A. J.-monogramos pecsétnyomó, egy réz tollkés, melyet Gyulai Pál ajándékozott neki, porzókanál, simítócsont, egy darab spanyolviasz és teknősbéka foglalatú tollkés volt látható. Érdekes a tintatartó elhelyezése; nem vele szemben, amint szokásos, hanem bal keze felől az asztalon keresztben állott. Ezeken kívül volt még egy kis kerek, lezárható úti tintatartója, melyet Karlsbadba hordozott mindig magával. Íróasztalán két írómappát tartott. Nagy fekete mappát, belső oldalán kézi hímzéssel, amelyet Arany Lászlóné készített. Ezt használta élete utolsó öt évében. És volt még egy barna bőrmappája, melyet az íróasztallal együtt kapott. Az íróasztal egyik sarkában állott, ritkán használta, újságcikkeket, névjegyeket és más apróságokat tartott benne. Az asztalán voltak még a következő tárgyak: nagy papírvágó olló és fakés, nagy favonalzó, kerek, szürke bőr tolltörlő, szemüvege fekete tokban, sötét szerpentinkő és egy üveg levélnyomtató, alján gitárt ábrázoló gyöngy- és selyemhímzéssel, melyet unokája készített és ajándékozott nagyapjának. Továbbá néhány nem kifejezetten oda tartozó tárgy, melyeket részint kedves emlékként őrzött, részint mint használati tárgyakat ott tartott, hogy mindig keze ügyében legyenek. Ilyenek: fényezett fából készült régi tubákos szelencéje, továbbá szerpentinkő dohánytartó, halványsárga mintás porcelán hamutartó, melyet Gyulai Páltól kapott; aztán két horgolt házisapkája összehajtva, a Bezerédyné által készített sapkák közül. Íróasztalán állott még egy fénykép a bal külső sarokban: Teleki Lászlónak, a Kegyenc 1861-ben öngyilkossá lett írójának fényképe. Ezen kívül egyetlen kép sem volt szobájában.
Szobája padlózatát nagy zöldes szőnyeg borította, melyet Gyulai Páltól kapott 1878. október 3-án. Gyulai a szőnyeget nem tekintette ajándéknak, hanem szerkesztői fizetésnek. Gyulai ugyanis addig kérte, amíg adott néhány verset az Őszikékből. Arany nem fogadott el költeményeiért tiszteletdíjat, viszont Gyulai sem akarta a költeményeket díjazás nélkül hagyni. Azért, mikor egy alkalommal Arany nem tartózkodott otthon, ezt a szőnyeget becsempészte szobájába a következő sorok kíséretében: „Számla. 1 szőnyeg a Tölgyek alatt, Ének a pesti ligetben és a Hídavatás c. költeményekért. Még kérnék egy hosszabb, vagy ha ez nem lehetséges, két rövidebb költeményt. Akkor aztán nem tartozunk egymásnak semmivel. Budapest, október 3. Gyulai Pál, a Budapesti Szemle telhetetlen szerkesztője.”
Erre Arany tréfás haraggal azt válaszolta, hogy neki a luxoriózus szőnyeg nem kell, tessék azt becsomagolni és elvitetni. Erre Gyulai részletezte számláját: „A Tölgyek alatt 10 Ft., az Ének a pesti ligetben 20 Ft., a Hídavatás 20 Ft., ez tesz 50 ft-ot, a szőnyeg 70 Ft., és így csak 20 Ft. ledolgozandó, amiért egy hosszabb vagy két rövidebb költeményt kértem. A luxoriózus szőnyegre pedig azt mondom, hogy ne tessék luxoriózus költeményeket írni, akkor a szerkesztők sem fognak luxoriózus szőnyegekkel kedveskedni. Ami a becsomagolást illeti, én ahhoz nem értek, visszahozatni pedig semmi esetre sem fogom, ha ízetlenség, pör válik is belőle, melynek minden következményét ezennel ünnepélyesen elvállalom.”
Az íróasztal előtt egyszerű nád karosszék állt, melynek nádfonatú ülését egy szürke vászon, fekete keresztöltéssel kívarrott székpárna borította, közepén P betűvel, jelezve, hogy Piroska munkája. Ebben a székben ülve dolgozott Arany. Az íróasztal alatt barna angóra lábszőnyegre helyezte lábát, mely menyének figyelmét hirdette. Az íróasztalnál ülő költő háta mögött egy barna ripsszel bevont dívány szolgált nappali pihenőül, rajta szürke vászon varrottas védőkendő, Piroska kézimunkája. A díványon két párna: egy zöld plüss hímzett, menye ajándéka, és egy zöld hárászból készült, pehellyel töltött párna, melyet melegítőül használt. Ezt egy kedves fiatal asszony, Gencsyné Okolicsányi Erzsébet ajándékozta a költőnek. A dívány fölött fakeretben falitükör függött.
A szoba bútorzatához tartozott két, barna ripsszel bevont fotel, melyek közül egyik mindig az íróasztaltól balra állott. Ezekben nagyon szeretett üldögélni, és ezek egyikében halt meg. Előttük kis kerek, barna, fényezett asztalka, inkább állvány, rajta bronz gyufa- és hamutartó. Másik kis dohányzóasztal is állt szobájában: fekete, fényezett, hosszúkás alakú, lantot ábrázoló lábakkal; ezt Zirzen Jankától, a budapesti tanítónőképző igazgatójától kapta ajándékba. Rajta fából hamu- és gyufatartó, melynek oldalát Piroska által készített hímzés díszíti. A két fotelen kívül két egyszerű, barna nádszék szolgált a vendégek fogadására.
Ugyancsak szobájában volt két fényezett ruhaszekrénye és üvegajtós könyvszekrénye, továbbá egy álló vasfogas, melyen kalapjait, házisapkáját, alul botjait, ernyőjét tartotta.
KÖNYVTÁRA
Arany János halála után három évvel, 1885-ben engedte át megőrzés végett Arany László a költő relikviái legnagyobb részét, a könyvtára egy töredékét a nagyszalontai Arany Emlékbizottságnak. Akarata, hogy egykor a költő egész könyvtára, lehetőleg az összes emléktárgyakkal együtt a szülőföld múzeumában legyen, mind e mai napig nem teljesült. Könyvtárából csupán azokat a könyveket találjuk manapság is a „csonkatorony”-ban, melyeket 1885-ben maga Arany László küldött.
A relikviák leltárában levő katalógusba mindössze 94 kötetet vett fel Arany László. Ezek költői munkáinak különböző kiadásai, továbbá azok a régebbi könyvek, melyekben saját kezű névbeírása található, s végül az olyan munkák egy része, melyeket a szerzők Aranynak dedikáltak vagy melyekben költeményei jelentek meg. Arany László több alkalommal saját meg jegyzéseivel bővítette a katalógust, közölvén velünk azt, amit egyik-másik öregebb könyvvel kapcsolatban atyjától tudott. Így mindenek előtt érdekes, amit az idegen nyelveket tanuló Aranyról írt Arany László:
„Első német nyelvtana a Leipzig-ben (1882) megjelent Kasetner Christ. Ang. Lebr.: Kunst die Regeln der deutschen Sprache geschwind zu erlernen, gut zu behalten und leicht auszuüben című könyv. A német szótárak közül kézi példánya a Ballagi-féle, 1854-es Új teljes német és magyar szótár német–magyar része volt.
Ifjú korában angolul Goldsmith: Vicar of Wakefieldjének 1841-i, leipzigi kiadásából tanult (Accentuirt, mit erläuternden. Anmerkungen und einem vollständingen Wörterbuch von K. R. Schaub V. Auf.).
Egyedüli angol szótára egész 1861-ig a kétkötetes Schul und Reise – Taschen wörterbuch der englischen und deutschen Sprache (… mit beigefügter Bezeichnung der englischen Aussprache und Accentuation nach den Walkerschen Systeme. Leipzig, K. Tauchnitz) volt.
E mikroszkopikus betűkkel nyomtatott kis szótárral kapcsolatban jegyzi még fel Arany László, hogy ebből tanulta meg atyja az angol nyelvet, s egyszer említette, hogy „azt hiszi, ő már talán több angol szót ismer, mint e kis sz ótárban található.” Figyelemre méltó, hogy az angol–német része majdnem egészen elhasznált, külseje, valamint lapjai is egészen sárgák, kopottak a sok forgatástól, míg a német-angol rész aránylag használatlan, lapjai fehérek. Ezt cserélte fel aztán az 1861-ben a szintén Lipcsében kiadott Vollständiges Wörterbuch der englischen und deutschen Sprache von William lautes című szótárral.
A költő francia nyelvtanulmányaira Arany László csak egyhelyt utal: azt írja, hogy a Nouveau Dictionnaire de poche français–allemand et allemand–français: (Sixiéme édition. Leipzig, 1812. Theof. Babenhorst) ifjú kora óta használta.
Mind ezekben, mind a többi tankönyvfélében is Arany széljegyzeteit találjuk lépten-nyomon. A vizuális és mechanikus memorizálás bizonyítékai ezek, amelyekhez főképp az angol nyelvtanulása közben folyamodott. Legelső tankönyvében, a Vicar of Wakefieldben, de később is, saját jegyzeteivel, aláhúzásaival kíséri a kiejtéshez írt magyarázatokat. Egyes kivételeket ezen kívül Nb. jelzéssel vagy összegezve számmal még külön is megjelöl. A Schul und Reise –- Taschen wörterbuch angol–német rész hátulsó lapjára a kiejtésről Hangolt magyarázata címmel táblázatot ír be; sőt olvasmányaiban is gyakran megtaláljuk egyes szavaknak kiejtés szerinti lejegyzését. Majd hangsúlyt jelöl, s nemegyszer a grammatikai alakokat írja a lap szélére. Mindezeknél nem ritkábban – főképp Rothwell angol–német beszélgetési könyvében – az egyes szavak magyar jelentését is leírja, különösen a fákról, virágokról és madarakról szóló fejezetekben. S itt, ez apró jegyzetekben is megtaláljuk a pontos megfigyelő, gondosan dolgozó Aranyt, midőn sajtóhibákat javít az angol szövegben, vagy pedig mikor – valószínűleg már mint jobb angol a későbbi időben – első olva smányát, a Vicar of Wakefieldet ismételten átolvasva egy helyen, például a rear szónál bejegyzi: „James is így” (a Vollständiges Wörterbuchban), „Rothwell: rét” (a Gesprächsbuchban).
Arany László feljegyzi, hogy Victor Hugo összes munkái ifjú kora óta atyja könyvtárában voltak (V. Hugo Sämtliche Werke, Frankfurt a M. 1835–38. I–XVII. Bde), valószínűleg ezeket az avult kis könyveket Szilágyi Istvántól kapta.
Stieler Schulatlasa vagy huszonöt éven át volt rendes kéziatlasza. Ha a könyvei közt fennmaradt tizenhét térképét nézegetjük, világosan látjuk, mily élénk érdeklődéssel szemlélte, követte mind a múlt, mind a jelen históriáját. Szinte katonai szakértelemmel rajzolta be mappáiba az orosz–török hadszíntér fontosabb változásait: az arcvonalat háromszor-négyszer; ennek megfelelően az ütközetek helyeit is. Hasonló nyomait találjuk a porosz-francia, porosz-osztrák és az osztrák-olasz háború tanulmányozásának is. Bizonyára kisebb és irodalomtörténeti szempontból kevésbé értékes része ez Arany könyvtárának, mint amelyet fia magánál tartott. […] Annál fontosabbak tehát Arany széljegyzetei, melyeket olvasás közben vetett papírra. Ezek adják a könyvtár legnagyobb értékét.
(Folytatjuk)
Megjelent A Hét III. évfolyama 30. számában, 1973. július 27-én.