Beszélgetés Dr. Antalffy Andrással, a marosvásárhelyi orvostudományi és gyógyszerészeti intézet tanárával.
Itt, a Somostető lábánál, a marosvásárhelyi egyetemi negyedben rég megváltozott az esztendők beosztási rendje. A zöld valamennyi árnyalatával dekorált tavaszon, szelíd fényű nyárinduláskor köszönt be az év vége. Ilyenkor tetőzik tehát az idő, s vele együtt tetőznek a remények. Életutakat meghatározó napok ezek, szembenézéssel felérő vizsgák. Az elkövetkező hetekben megméretik a munka, a felhalmozott tudás, a fiatalokban rejtőző tehetség, megméretik a holnap orvosa és a holnapot előkészítő tanár felelősségteljes tevékenysége.
Az ígéretes napok mérlegkészítésre ösztönöznek. Nos, ez az indítója, ha úgy tetszik, ürügye az alábbi beszélgetésnek dr. Antalffy Andrással, aki tudományos-didaktikai munkája mellett, szeles körű közéleti tevékenységet fejt ki: a Romániai Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának alelnöke és a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Maros Megyei Tanácsának elnöke.
D. M.: Le merném fogadni, hogy első kérdésemre szívesen fogsz válaszolni. Mert bevezetőként az emlékekbe fogózom, líraibb húrokat is megpengetnék, és azt kérdezném tőled, hogy emlékszel-e az indulásra, a tervezgetésekre, amelyeknek egy része épp a ti otthonotokból, édesapád, Antalffy Endre professzor dolgozószobájából sugárzott szerteszét, emlékszel-e az egyetemi várossá válás nagy pillanatára?A. A.: Emlékszem, és ahogy telik az idő, úgy lesz mind patinásabb, történelmibb ez a dátum. Mert kiderült, hogy nemcsak önmagában jelentős a tett, hanem az egész város fejlődésére, karakterére, urbanisztikájára, szellemi életére meghatározó cselekedetek kiindulópontjává vált.
(Nem is kell hogy tovább mondja, bennem is hirtelen felrajzanak az emlékek: az első tudósítás az egykori hadapródiskola hirtelen átalakuló épületéből. Az első vizsgák… az első vakáció. Nekünk, marosvásárhelyieknek volt a legfurcsább ez a hirtelen jött, távlatokat nyitó átalakulás. És ha akkor nem is fogalmaztunk még olyan szabatosan, mint most, de már tudtuk és kimondtuk, hogy pártunk marxista-leninista nemzetiségi politikájának eredménye ez az egyetem. Igaz, a kezdet-kezdetén a kolozsvári Egyetem orvostudományi részlegeként működött, ha jól emlékszem, csupán 650 hallgatóval. De 1948-ban, a 175-ös dekrétum alapján, immár „önálló magyar oktatási nyelvű Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet” lett belőle. Jelenleg orvosi kar, általános orvosi és gyermekgyógyászati szekció, valamint fogászati és gyógyszerészeti kar működik az intézet keretein belül. 1958-ban az intézet tevékenységi köre tovább bővült az orvosi- és gyógyszerészeti továbbképző, valamint szakosítási részleggel. Laboratóriumok, klinikák, könyvtárak, diákotthonok egész sora egészíti ki a marosvásárhelyi egyetem mai korszerű képét.)
A lepergett gazdag évek részletes didaktikai, orvostudományi, kutatói eredményeit nehéz lenne ilyen rövid beszélgetés keretében felsorolni…
Nemhogy nehéz – lehetetlen…
Helyesbítek: lehetetlen. De azért három tényeges számadatra mégis kíváncsi vagyok, éspedig: fennállása óta hány orvost és gyógyszerészt adott ez az intézet az országnak, a didaktikai, tanári kar száma is érdekelne és végül az, hogy jelenleg hány hallgatója van az egyetemnek.
Ha jól tudom, nem kevesebb mint 2450 orvos és gyógyszerész mondhatja el magáról, remélem, büszkén, hogy Marosvásárhelyen végzett.
Bocsánat, hogy közbeszólok, de meg akarnálak erősiteni ebben a reményedben. Riportútjaim, személyes tapasztalataim meggyőztek erről, hogy ma már valóban büszke rangot jelent az itt szerzett diploma.
A tanári kar létszáma 301, de magánál a számadatnál sokkal fontosabb az, hogy mind több országos hírű professzort mondhatunk a magunkénak, és hogy a gyógyítás és az elméleti tudomány képzett mesterei mellett egész sor fiatal válik a medicina kutatójává, tudós emberévé.
(Megnéztem a tanári kar nemzetiségi összetételének statisztikai táblázatát, amely valóban az együttélés, a közös munka tükrözője is. E szerint 182 magyar nemzetiségű, 95 román és 23 más nemzetiségű professzor, tanár stb. dolgozik ma az egyetemen).
És hány hallgatója van az intézetnek?
Pontosan 1189 diák, tehát kétszer annyi, mint a kezdet kezdetén volt.
Nemzetiségi összetétele?
Körülbelül 62 százalék magyar nemzetiségű diák, tehát a szó legszorosabb értelmében románok, magyarok együtt tanulnak, együtt laknak, szórakoznak. És nem frázispuffogtatás, amikor azt állítom, hogy életre szóló barátságok születnek itt, tehát egyetemünk falai között gyakorlatilag valósul meg az a harmonikus együttélés, amelyről oly sok szó esett.
(Ez így igaz. Meggyőződhettem erről az előadói termekben, a klinikák folyosóin, az étkezőkben, az otthonokban. És – szerintem – ez a vitathatatlan realitás olyan össztársadalmi fontosságot hord magában, mint az a tény, hogy jó orvosok kerülnek ki innen. És hogy mennyire távol áll ezektől a fiataloktól immár a köldöknéző izoláció-szellem, azt az is bizonyítja, hogy többször volt rá eset a végzősök egész csoportja: magyarok, románok egyaránt elhatározták, hogy továbbra is együttmaradnak, s ha lehet, egy megyébe mennek dolgozni.)
Noha már a szövegnél tartunk, bocsáss meg, mégis megkérnélek, hogy egy pillanatra térjünk vissza a számok birodalmába. Ugyanis arra lennék kíváncsi, hogy ez idén hány utolsó évesetek van és, hogy ez a szám miként oszlik meg a diszciplínák szerint.
Sejtettem, hogy beszélgetésünk során ez iránt is érdeklődni fogsz, tehát előre elkészítettem ezt a kimutatást. Itt van egy példány, elviheted magaddal.
Az alábbiakat másoltam ki a táblázatból:
Általános orvosi szak – A hallgatók száma 68 (ebből 24 román nemzetiségű, 35 magyar és 9 más nemzetiségű).
Gyermekgyógyászat – A hallgatók száma: 34 (ebből román nemzetiségű diák 16, magyar 13, más nemzetiségű 5).
Fogászat – A hallgatók száma 48 (ebből 17 román nemzetiségű, 27 magyar, 4 más nemzetiségű).
Gyógyszerészeti fakultás. A hallgatók száma 38 (ebből román nemzetiségű 19, magyar 19).
Tehát az 1970–71-es tanév hatodéves hallgatóinak összlétszáma 188, amelyből 76 román, 94 magyar és 18 más nemzetiségű hallgató.
Természetesen nemcsak a számokra vagyok kíváncsi, hanem arra is, hogy te mint tanárember, tudományos kutatóorvos és az egyetemi pártbizottság titkár-helyettese, aki közelről foglalkozik a diákok tanulmányi szintjével – milyennek ítéled meg a végzősök felkészültségét?
Nehéz általánosítani ezen a téren, de annyi bizonyos, hogy a tudásszint növekedett, a medicina elméleti és gyakorlati ismereteit elsajátították, a felkészültség terén semmiben sem maradnak el a többi, nagyobb hagyományokkal rendelkező orvosi és gyógyszerészeti intézetek hallgatóitól. Szerintem nemcsak szakmai, hanem kulturáltság, politikai felkészültség szempontjából sem.
A kétnyelvűség, sőt többnyelvűség szempontjából, hogyan ítéled meg a diákság felkészültségét?
Sokkal jobban állunk, mint öt évvel ezelőtt. De ahogyan mondani szokás… még vannak hiányosságok. Sőt problémák.
A magyar anyanyelvű hallgatók romántudására gondolsz? Vagy az idegen nyelvek tanulására általában?
Mind a kettőre. Mert a mi szakmánkban nyelvtudás nélkül a szó legszorosabb értelmében csökkent értékűvé válhat az ember. Nem versenyképes. De ennek a problémakörnek sok más vetülete is van.
Például?
Például az anyanyelvű oktatás kérdése, amelyről egyébként oly sok biztató és tisztázó szó esett a pártunk főtitkárával tartott találkozásunkon. Azóta jó néhány félreértésre, bizalmatlanságra okot adó részlet tisztázódott. De számunkra ennél sokkal-sokkal többet jelent ez az értekezlet. Nos, éppen ebben a felfrissült szellemben vizsgáljuk most meg az egyetemen belüli teendőket, és ezúttal „nem középiskolás fokon” szeretnénk tovább lépni…
Milyen irányban?
Ahhoz, hogy pontosan megértsd, előbb vázolnám a jelenlegi helyzetet. Mint minden orvosképző egyetemen, nálunk is két irányú oktatás folyik: elméleti és gyakorlati. Csakhogy minálunk épp az egyetem hallgatóinak kettős nyelvi összetétele különleges helyzetet teremtett.
Román és magyar nyelven folyik az oktatás…
Igen. Avagy pontosabban: az elméleti oktatás, az előadások, a kurzusok kétnyelvűek, a gyakorlatok viszont csak román nyelven történnek.
Értem. Mielőtt tovább mennénk, megkérdezném azt is, hogy minden karon, minden előadás hallgatható magyarul vagy románul?
Az általános karon és a gyermekgyógyászati szekción csaknem valamennyi tantárgyat románul és magyarul is oktatják. A fogászati karon kevesebb a magyar előadó, a gyógyszerészeti karon pedig egyáltalán nem elégséges azoknak a diszciplínáknak a száma, amelyeket magyarul is előadnak.
(Az általános orvosi karon 27 diszciplínából 21-et adnak elő magyar nyelven is, ugyanez a helyzet a gyermekgyógyászaton; a fogászati karon viszont 28 diszciplínából 19 a magyar nyelvű, a gyógyszerészeti karon pedig 20 diszciplínából csupán 8 magyar nyelvű).
Mi az oka ennek az eltolódásnak?
Ma már inkább szervezeti okok, illetve káderhiány. Senki sem akadályoz meg minket abban, hogy teljes egészében visszaállítsuk a természetes egyensúlyt. Ebben az irányban a felsőbb és helyi pártszervektől is megkapunk minden segítséget.
És a gyakorlati oktatás? Nekem, mint kívülállónak ugyanis kissé szokatlannak tűnik az a helyzet, hogy az elméleti előadás egy nyelven, ugyanannak a tárgynak a gyakorlati oktatása pedig más nyelven történjék…
Tökéletesen igazad van. De ez az évek során így alakult ki, s nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Ezen a téren is vannak olyan gyakorlati elképzeléseink, amelyek lehetőséget nyújtanának arra, hogy a hallgatók mind a magyar, mind a román fogalmakkal megismerkedhessenek.
Értem. És azt is jól tudom, hogy ma már nem lehet orvos vagy gyógyszerész az, aki nem ismeri a román nyelvet.
Ezt ma már nemcsak te vagy én, hanem a hallgatók zöme is nagyon jól tudja. Tehát az anyanyelv ápolásával párhuzamosan, mindent el kell követnünk, hogy hallgatóink szépen, folyamatosan beszéljék a román nyelvet, és tökéletesen tisztában legyenek a román terminus technicusokkal is.
Ez azt jelentené, hogy megmaradtok a jelenlegi helyzetnél, tehát az elmélet magyarul, gyakorlat románul…
Dehogyis! Ne érts félre, korántsem ez a továbblépés útja. Éppen ezért tanulmányozzuk igen behatóan és a lehető legtárgyilagosabb szemmel az egész kérdéskomplexumot. De ma még nem alakult ki a végleges kép. Sok javaslat hangzott el pro és kontra. Eddig csak abban egyeztünk meg, hogy a jelenlegi helyzeten változtatni kell… És változtatni fogunk.
Mármint olyan értelemben, hogy valamennyi karon egyenlő mértékben lehet majd választani a román és magyar oktatási nyelv között, akár elméleti kurzusról, akár a gyakorlatról van szó?
Az élet, a fejlődés, az együttélés harmóniája, a kimélyülő demokratikus szellem, pártunk következetesen elvi nemzetiségi politikája követeli meg tőlünk a hiányosságok kiküszöbölését és az igényesebb megoldások alkalmazását.
Káderek? tanárok? szakelőadók? – hogy álltok ezen a téren?
A lényegre tapintottál. Elsőrendű kérdés az, hogy valamennyi diszciplínában olyan magas felkészültségű tanárokkal rendelkezünk, akik a mai követelményeknek maradéktalanul eleget tudnak tenni.
Tehát korántsem lesz elég az, ha az előadók gyönyörűen beszélik a magyar vagy román nyelvet…
Nem, szerintem ez nem hátrány, sőt előny, de fontosabb, hogy a hallgatók a szaktudásáért tiszteljék-szeressék tanárukat… Itt még visszatérnék arra is, hogy a román nyelv tanulását is új alapokra kellene helyezni, modernizálni kellene – az egész vonalon.
Mint ahogy a sokat vitatott egyetemi jegyzetek problémáját is. Ugye?
Pontosan úgy van. Már rég megérett a helyzet arra, hogy ne csak panaszkodjunk, hanem tegyünk is valamit…
(Nemrég olvastam Halász Péternek, a Diákszövetség szakmai tanácsa vezetőjének nyilatkozatát az Ifjúmunkásban, őszintén elmondja, hogy a jegyzetek zöme elavult. Továbbá azt javasolja,hogy – szóról szóra idézem: …a magyar nyelven előadott anyagot ne kelljen románul megjelent litografált jegyzetből – az elméleti vizsgákra – magyarra fordítanunk magunknak, hogy a magyarul tanult elméleti anyagot a gyakorlat miatt ne kelljen visszafordítanunk szintén magunknak, azt javasoljuk, hogy nyomtassanak ki a tanszékek magyar nyelvű jegyzeteket, amelyek feleljenek meg mind az elméleti, mind a gyakorlati szempontoknak, s legyenek összhangban a hazánkban meghonosodott fogalmakkal (terminológiával). A jegyzeteknek azonosaknak kell lenniük nemcsak színvonal tekintetében, hanem terminológiájukban is. Azt ajánljuk, hogy a magyar szakkifejezések mellett az új jegyzetekben tüntessék fel a román (illetve latin) megnevezést is.)
Ne hidd, hogy elvont elméleti meggondolások vagy nem tudom, milyen ideológiai tételek akadályozzák a jegyzetkérdés megoldását.. Csupán technikai felszerelés és szakember kellene hozzá. No meg valaki, aki csak ezzel foglalkozik.
Gondoltatok-e a kétnyelvű monográfiák, magyar szakmunkák, esetleg évkönyvek kiadására is?
Nem is egyszer… Volt néhány kezdeményezésünk, de nagyon messze állunk még a reális tehetőségeink megvalósításától…
Elkalandoztunk. Térjünk vissza az egyetem falai közé, avagy inkább beszéljünk a közeledő vakációról. Ha jól emlékszem, az intézet diákjai – románok, magyarok – tavaly, tavalyelőtt együtt dolgoztak a diáktáborokban. Kitűnő alkalom a barátság elmélyítésére. Létezik egy ilyen elképzelés vagy terv az idei nyárra vonatkozólag is?
Örülök, hogy erről is beszélhetek. Mert szerintem mindent el kell követnünk, hogy az együttélés, az egymás iránti meleg érdeklődés, egymással törődés, tisztelet, szeretet az új nemzedékek reális kincsévé váljék. A közös vakációk felszabadult, vidám hangulata nagymértékben hozzájárul ehhez. A tervek szerint az idén is sok száz diák, magyarok, románok egyaránt, együtt dolgoznak majd, együtt nyaralnak a tengerparton vagy a hegyi üdülőkben.
És mit jelent számotokra a nyár?
Kevés pihenést és sok munkát. Ugyanis szeretnénk úgy előkészíteni az új tanévet, hogy mindaz, amiről itt szó esett, megvalósuljon, és így tegyünk eleget annak, amit jelenünk és a jövőnk, amit a fejlődés, a korszellem és a párt kíván tőlünk.
Jó és eredményes munkát kívánok nektek a pihenés hónapjaiban, és köszönöm a beszélgetést.
Megjelent A Hét II. évfolyama 22. számában, 1971. május 28-án.