– ahogyan azt Iván Illich mexikói gondolkodó állítja De la nécessité de déscolariser la societé című UNESCO-kiadásban megjelentetett tanulmányában? Illich abból a tapasztalatból indul ki, hogy a mai ember ismeretei nagy részét iskolán kívül szerzi be.

Elsősorban a George Friedmann által találóan párhuzamos iskolának nevezett tömegkommunikációs és a hagyományos műveltségközvetítő eszközök – könyv, sajtó – útján. Illich felfogásában az iskolai nevelés ma már nem egyéb, mint sajátos fogyasztás, amely más javak és szolgáltatások fogyasztására jogosít. Ebben az értelemben nemcsak felesleges, hanem káros is, hiszen a fogyasztói társadalom egyik alappillére. S minthogy alapintézmény, forradalmasítása a gazdasági, politikai szerkezet forradalmasításának tartozéka, véli Illich.

A mai polgári iskola a bírálat kereszttüzében áll, mindenki az oktatás válságáról beszél, több-kevesebb joggal. De senki sem ment el odáig, hogy szét akarja verni a gyalázatost. Nos, Illich-ben talán mégis elhamarkodott lenne egyszerű anarchistát látni. Nemcsak azért, mert a fogyasztói társadalmat konzerváló, de nevelői hatékonyságában fogyatkozó iskolát illető bírálatában sok minden áll a talpán. Az egyoldalú destruktivizmus vádja sem érheti, mert kiutat keres: minthogy az ismereteket az élet nyújtja, a jövő nevelőjének az a feladata, hogy közvetítsen a tanuló és dolgok, személyek, tehát az élet között.

Illich gondolatmenete végsőkig sarkít. S mint minden sarkítás – alkalmas arra, hogy állásfoglalásra késztessen. Bizonyára sok ellenfele lesz, de az is bizonyos, hogy tételei mellett nem lehet szótlanul elmenni.

Elsősorban talán az iskola megváltozott helyzetéről szóló fejtegetései érdemlik meg a figyelmet. Lehetséges, hogy az iskolátlanítás ijesztő jelszava döbbenti rá végre a nevelőket arra. hogy szerepük átalakult. Mert, amint Németh László egy régebbi tanulmányában írja „a világ teli van azzal, amit odabenn tanítani kell, nem az iskola unszolja az életet, hogy ugyan fogadj el tőlem valamit, hanem az élet az iskolát: ugyan teremts már valami rendet abban, amivel én már a gyermekagyat is beborítom »a tanítás tehát legalább annyira« a hallottak és látottak rendbeszedése, mint az új besulykolása”.

Megjelent A Hét III. évfolyama 37. számában, 1972. szeptember 15-én.