Még a nyár folyamán jelent meg A Hét hasábjain, Tiszta levegő címmel egy jól sikerült riport, majd azt követően a riport vélt fogyatékosságait helyesbítő, illetve a helyesbítéseket továbbigazító jegyzetek sora.
A vita folyamán halmozódó félreértések, kérdések magyarázatát keresve elhatároztam, hogy teszt-szónak megtartva a motorkopogás kifejezést – amely körül csomóztak a nézeteltérések –, elindulok, és Kolozsvárt, ebben a messze föld információs-Mekkájának tartott városban mérem fel a műszaki tájékozódás esélyeit.
A könyvüzletekben és könyvtárakban kísérleti nyomozással eltöltött idő három óra volt. Az átlagember azonban – akit a katalógusokban való gyors tájékozódás megszokottsága, és az itt-ott adódó ismeretségek sem segítenek – ennél többet is elvesztegethet. Igaz, a jártasabb, szemfülesebb kereső már az első könyvüzlet lexikonaiból – ott helyben – is tájékozódhat, vagy egyenesen, Kolozsváron lévén, a Műegyetemre megy, s akkor már tizenöt-húsz percre rövidül az idő. De még ez is túl sok. Mindenekelőtt tudni kell azt, hogy hol, hogyan és mit keressünk; ismerni kell a könyvtári tájékozódás technikáját. Könyvtárainkban óriási információs anyag gyűlt fel, meglehetősen költséges ennek kezelése, gyarapítása és az érdeklődők számára való forgalmazása is. De aki ebben valamit keresni kezd, nyomban megfelelő útmutató hiányát érzi. Amely lehetne esetleg éppen egy Hol, hogyan, mit keressünk című zsebkönyv is. Olyan, amelyben a hol kérdésére meglenne a legfontosabb könyvtáraink jegyzéke, címe, állományuk megoszlása, a besorolási rendszerük és a közönséget szolgáló osztályaik ismertetése. Ahogyan kérdésében eligazítana a keresés munkájában: egy fogalom, egy témakör vagy egy könyv keresésében. A mit kérdésre pedig 20-30 fontosabb témakörben megadná a leghasználhatóbbb magyar, román és más nyelvű munkák címét. Könyvtári szakembereink mindezt persze jobban tudják nálam.
Nagyon sok papírt és energiát áldoztunk már az információs válság sokoldalú bemutatására. Jut majd talán arra is, hogy az érdeklődő ember ne érezhesse magát információs sivatagban óriási információs készletek közvetlen közelében.
ILLÚZIÓK ÉS TÉVHITEK NÉLKÜL
Veszélyes illúzió lenne azonban valami minden bajra jó tájékozódási csodaszert látni az ilyen útmutatóban. Ne feledjük; ennek gondolatához is egy félreértéssel való futó találkozás vezetett, s ráadásul ezzel csak egy szűk réteg, a nagyvárosi értelmiségi réteg problémáinak közegében mozgunk. A nap mint nap tapasztaltak azonban még élesebben körvonalazzák a szűk rétegen túli nagytömeg – mindenekelőtt a városi és vidéki munkásság és a falusi dolgozók ilyenfajta problémáit is. Sőt, be kell látnunk, hogy a nagyvárosi átlag értelmiségi tájékozottsága – még köznapibb tudományos-technikai kérdésekben is – szintén nagyon viszonylagos, tájékozódási esélyei sem olyan ragyogóak, mint általában hisszük, tehát a korunkat forradalmasító tudományos műszaki ismeretek tekintetében éppenséggel nem szabad végletes különbségekkel számolnunk. Hiba lenne például elfogadni azt, hogy az átlagvárosi (legyen akár értelmiségi is) az ismeretek sokkal fölényesebb talapzatáról nézi televíziójának képernyőjét és a képen mozgó holdutasokat, mint a vidéki munkás vagy a falusi földműves; vagy jobban tudja annál, hogy miért nő a fű és miért pusztul ki a kukorica mellől a gyomirtó vegyszer hatására a gyom.
Különbségek inkább az érdeklődés szerkezetében találhatók: az egyik oldalon az érdeklődés és a jólinformáltság képzete csillogó információcserepekkel is fenntartható, a másikban csak az alapjaiban érthető, teljesen asszimilálható ismeret iránt van érdeklődés.
Elvetve minden illúziót és minden tévhitet végül is ahhoz a következtetéshez jutunk, hogy ma és nálunk a tudományos-műszaki tájékozódás eszközeit illetően – nagy általánosságban és a legszélesebb néprétegekben – a szükségletek és az igények nagyon is egybevágnak: olyan eszközt kívánnak meg, amely a legkorszerűbb színvonalú információt házhoz vagy házközelbe szállítja, segíti és kiegészíti a szervezett oktatás és a párhuzamos iskola munkáját, egyként szolgálja a gyors tájékozódást és az alapoktól kiinduló ismeretszerzést, az önképzést és továbbképzést.
MIÉRT ÉPPEN ZSEBKÖNYV?
Mondják, hogy sietős korunk kedvelt formája a zsebkönyv. Nem a mi korunk találmánya ez a forma, kedvelték már régebben is. Középiskolásokként a Stampel, egyemista korunkban a német Göschen-sorozat könyveit kerestük, forgattuk. Annak idején a kristálymértan elemeit nem az anyanyelvű egyetemi előadás, hanem a német nyelvű Göschen-könyv alapján értettem meg. Mert nagyon világosan, nagyon röviden, nagyon szemléletesen írt a kérdésről. Egy ilyen jól szerkesztett zsebkönyv funkcióinak sokoldalúságát nem is lehet egyből áttekinteni.
Mindenekelőtt azonban ez a forma az, amely legkönnyebben igazítható a legégetőbb szükségletek kielégítéséhez, a távolabbi igényekhez és az ismeretek gyors gyarapodásához is. Az ellenérvek kézenfekvőek. Hol vagyunk ma attól az ismeretanyagtól, amellyel a Stampel vagy akár a Göschen évtizedekkel ezelőtt megbirkózott? Ma kötetek százait kellene kiadni, hogy valamikor – talán a jövő század közepe tájt – végezzünk is a mai ismeretanyaggal. Ez még a lexikonkiadásnál is bolondabb vállalkozás lenne!
MEGPRÓBÁLNI A LEHETETLENT!
Álljunk meg itt. Állítom, hogy még ma is húsz-harminc kis könyvvel hatalmas ismerettartományok foghatók be. A legsürgetőbb űrök már tíz kötettel is betölthetők! Kezemben járt az NDK-ban kiadott kis műszaki enciklopédia (1966-ban adták ki, jól benne jártunk már a tudományos-műszaki forradalomban!), 140 oldal a gépekről, a gépelemektől kiindulva, összefüggő szövegben, sok ábrával. Nincsen korunknak olyan gépe, amely kimaradt volna innen: legyen az eszterga vagy rakétahajtómű, karóra vagy lyukkártyagép. A többi 800 oldal épp ilyen alapossággal igazít el a technika minden ágában: a bányászattól, a közlekedésen és űrrepülésen át, az élelmiszeriparig. (Megnéztem: a motorkopogásról is található benne néhány értelmes mondat, nem is egy helyen!) A kötet ikertestvérében (a „Natúr“-ban 760 oldalon kapjuk a természettudományos alapismereteket: a matematikától az emberi testig.
A két kötet: 1700 oldal. Az átlagzsebkönyv terjedelmével, kétszáz oldallal számolva ez még csak nem is tíz kötet! Számolok viszont azzal, hogy 20-30 kötetes keretben helyet kaphatna a mezőgazdaság meg a felsőbb matematika és az elektronika vagy a molekuláris biológia is. És azzal is, hogy az egyes tárgyköröknek kívánatos lenne bővebb keretet adni, mint amit az enciklopédikus jelleg megenged.
És – bármennyire csábító is a gondolat – én nem a gépekkel kezdeném. De ez már a koncepció kényes kérdéséhez vezet.
KONCEPCIÓ ALAPJÁN VAGY ANÉLKÜL
A szigorú szerkesztési alapelv gondolata nem túl népszerű, elsősorban azért nem, mert ha elfogadunk egy ilyen szerkesztési elvet, az a továbbbiakban mindenkit köt, akinek csak köze van a munkához. De erről a hatékonyság érdekében nem lehet lemondani. A sokféle lehetséges ötlet közül csak egyet vázolok.
Két matematikakötettel indítanám a sort, de már az első fizikakötet (mechanika, hőtan) után leágaznék a technika felé, az alapvető műszaki ismereteket, energiahordozókat, erő- és munkagépeket tárgyaló kötettel. A második fizikakötet után (hangtan, fénytan, elektromosságtan) az elektrotechnikai és finom mechanikai készülékek felé lehetne irányítani a leágazást és így tovább.
Ily módon hamarabbb lehetne elérni a gyakorlati alkalmazások területét, az olvasók is már néhány kötet után láthanák: merre visz a zsebkönyvek útja.
Lényeges lenne az, hogy minden egyes kötet önállóan is megállja helyét, logikus és szerves kapcsolatban legyen az előbbi és későbbi kötetekkel is. És jól kiépített hidakkal segítse a román nyelven való továbbbtájékozódást is.
Hogyan? Ismét csak egy vázlatos elgondolás. Minden kötetet a tárgykör tudomány- (technika-) történeti elemei vezetnének be. A tárgykör jelentőségének kidomborítása mellett ebben esne utalás a többi ismeretággal és más kötetekkel való kapcsolatokra is. Az általános jellegű szakmák rövid jegyzéke után következhetne a jól tagolt anyag szemléletes kibontása, minden fejezet végén az ajánlható magyar, román és más nyelvű szakirodalom megjelölésével.
Néhány oldalon szakszótárban kaphatná az olvasó a legfontosabb fogalmak, kifejezések rövid magyarázatát és román megfelelőit. Kötelező módon betűrendes tárgymutató zárhatná a kötetet.
Ragaszkodnék a nem túlságosan tágan értelmezett zsebkönyvformához. Ezeknek a kiskönyveknek már megjelenésükkel is meg kell nyerniük a vaskos kötetektől elrettenő vagy a tankönyvektől irtózó olvasó bizalmát. És azzal, hogy tetszetős, tartós (vászon vagy műanyag) kötésben, nem elriasztó minőségű papíron, bőséges és kifogástalan ábraanyaggal jelennek meg a piacon.
A MINŐSÉGI MÉRCE ÉS A „MINDEZT KIVEL” KÉRDÉSE
Érthetőség, tudományos pontosság, szaknyelvi tisztaság tekintetében is legmagasabbbra tenném a mércét. Mert itt nem oktatók által irányított egyik-másik iskolai osztály tankönyveiről, hanem sok korosztály, nagy tömegek tudományos-műszaki képes ábécéiről van szó.
A minőségi eszményt Thompson híres kiskönyvében, a magasabb és mégis érthető matematikájában látom. Ez zsebkönyvi terjedelemben úgy vezet be a differenciál- és integrálszámítás elemeibe, hogy még a nyelvi nehézségekkel küzdő olvasó is nehezen tudja letenni kezéből.
Fogasnak látszik a mindezt kivel kérdése, mert a műfaj művelése nem könnyű – tudvalevőleg sokkal nehezebb, mint a tankönyvírás. Bár az indító kötetekhez gondolkodás nélkül tudnék szerzői neveket is felsorolni (kötetenként akár többet is), induljunk ki az abszolút zéróhoz közeli helyzetből. Egyik vagy másik kötethez nincs hazai szerzőnk. Bízzuk akkor a kötet megírását olyan jó tollú tudománynépszerűsítőre. aki a témakörben jártas és néhány meghízható forrás felhasználásával jól megoldhatja a feladatot. Nem akad ilyen toll? Akkor fordítsunk le egy jól bevált idegennyelvű munkát, s lássuk el sorozat-egységét biztosító adalékokkal. Nem akad lefordítható munka? Fordítsuk le a kisenciklopédia megfelelő fejezetét.
Ismétlem, egy elgondolást vázoltam fel a lehetséges sok közül. Érzésem szerint az egész kérdésben csak egy az, ami igazán rossz: a nincs. És alaposan fontolgatni is talán csak azt szabad, hogyan juttathatnánk el azt, ami van vagy ami lesz minél több könyvespolcra. Ha nem is mindenkihez, de mindenki számára hozzáférhető közelségbe.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 50. számában, 1973. december 14-én.