Az Olt menti város már-már a metropolis látványával lepi meg az utast. Azt az utast, aki rég járt arra. De nemcsak a városkép – a vendéglátás mikéntje is méltó volt a magyar irodalmi olimpia színhelyéhez. A bihari, Kolozs megyei, Hargita vidéki, szatmári és bukaresti diákok nemcsak egymással, hanem a gondos rendezők jóvoltából az Olt menti tájjal és kultúrával is ismeretséget köthettek. Kirándulóautóval járták be a vidéket, hallhatták Sütő András egyik írását, a szerző előadásában, Banner Zoltánnal portyázták be a gasztronómia irodalmi világát.
Gazdag, élményben gazdag négy nap volt. És gazdag örömben is, hisz valóságos díjeső ösztönző permete méltányolt és buzdított. (A kiosztott több tucat díj között ott volt A Hét különdíja is, amelyet Szabó Zsuzsanna negyedéves székelyudvarhelyi diák kapott.) De most az ünnepen túl a részvevőt, e sorok íróját hétköznapibb gondolatok foglalkoztatják: irodalomoktatásunk gondjai, az olimpia tanulságai. A tanulságokról ugyanis kevés szó esett az olimpia záróbeszédében. Talán az idő rövidsége miatt. Még az országos szakaszban díjazásra méltányolt dolgozatok is meggondolkoztatóak abban az értelemben, hogy lelkendezők, olykor érzelgősek, gondolatilag gyakran ficamosak. Nem szakemberként alulírott nem tekinti feladatának sem a pontos diagnózis megfogalmazását, sem annak eldöntését, hogy a jelenség mögött a címek megválasztása, a tanterv vagy a tanítás módja áll. Pusztán jelezni kívánja: az olimpia – úgy tűnik – inkább tennivalókra figyelmeztet, mintsem eredményekre. Tennivalókra, amelyek mindannyiunkra vonatkoznak.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 16. számában, 1975. április 18-án.
