Az első magyar nyelvű enciklopédiában Apáczai Csere János állást foglalt a kopernikuszi világkép mellett. Nem véletlenül történt, hogy éppen ő – aki kortársai közül a legbátrabbak sorába tartozott, s talán az sem véletlen, hogy száz évvel a nagy lengyel csillagász halála után kerülhetett erre sor, Giordano Bruno és Galilei fellépése után. Írástudó nemzedékeknek kellett előbb megküzdeniük az új elméletért, amíg az egyházak maradi ellenállásán rés nyílott.
Apáczai volt tehát az első, aki írásba foglalta az új igazát. De ahogy a kopernikuszi műnek is megvannak a maga tudománytörténeti előzményei, ugyanúgy Apáczai tettének is.
Jacobus Septemcastris, Krakkó és Várad
A kopernikuszi gondolat fogantatásának története – a csillagászati foglalatosságok története, a hazai csillagászat története pedig tudománytörténetünk kezdeteihez vezet. Jacobus Septemcastris – azaz a hét vár országából, Erdélyből való Jakab – az első olyan hazánkfia, aki csillagászattal foglalkozott: 1398-ban előadásokat tartott a bécsi egyetemen de coelo et mundo – égről és világról címmel. Az első asztronómiai munkát pedig, amelyről tudomásunk van, 1461-ben kölcsönözte ki valaki a kolozs-monostori konvent könyvtárából. Váradi táblázatok – Tabulae Varadienses – címen terjedtek el Európa-szerte Georg Peurbach számításai, minthogy a nagy bécsi csillagász a Váradon élő jeles humanistának, Vitéz Jánosnak ajánlotta barátságuk zálogaként. Régebben feltételezték azt is, hogy a Körös-parti városban Peurbachtól szerzett műszerekkel felszerelt csillagvizsgáló is létesült volna. Utóbb azonban súlyos kétségek merültek fel egy váradi obszervatórium létével szemben. Úgy tűnik, hogy a tevékeny tudományművelés kezdetei jóval későbbre, a tizenhatodik század végére esnek. A humanizmus késői szakaszában, Kopernikusz erdélyi kortársai előtt még más feladat is állott: megismerni azt, amit az emberiség eladdig, századok, ezredek folyamán megtudott a világmindenségről. Azaz tanulni, olvasni.
A tudomány korabeli szintjének megismerésében nagy segítségére volt elődeinknek az egyetemjárás. Éppen Kopernikusz korában százával fordultak meg erdélyi diákok a külföldi egyetemeken. Elsősorban a csillagászati stúdiumok szempontjából is legizgalmasabb két központban: Bécsben és Krakkóban. Az alatt a néhány év alatt, amit Kopernikusz Krakkóban töltött, több mint harminc diák írta be magát a krakkói egyetem anyakönyvébe, szatmáriak, váradiak, erdődiek, tordaiak. Volt olyan is, aki a tudományművelés nagy központjába, Páduába is elvetődött. Több mint hetven kötet tanúskodik a tizenhatodik századi hazai értelmiségiek csillagászati érdeklődéséről. Valószínűleg nagyon kevés ez ahhoz képest, hogy hány asztronómiai munka jutott el ide a század folyamán, de mégis elég ahhoz, hogy a korabeliek tudományos értesültségéről valamelyes képünk lehessen.
Ezek a könyvek jobbára még a hagyományos, ptolemaioszi kozmológiai világkép jegyében fogantak. És természetesen az arisztotelészi szemlélet jegyében. (Az első Arisztotelész-ismerők közé tartozott például a román származású humanista Haczius.) Elég elterjedtek voltak az alexandriai Klaudiosz Ptolemaiosz-kiadások és a középkori angol Sacrobosco – valójában John Holywood – Szférák című népszerű tankönyve. A legolvasottabbak azonban a kortárs csillagászati művek voltak, így például a tübingeni Johann Stöfler tudománytörténeti szempontból egyébként érdektelen írásai.
A csillagászat a kor vezető tudománya, s a tizenhatodik század második felére azzá válott nálunk is. Lehetséges, hogy része volt ebben a brassói Johannes Honterus Európa-szerte elterjedt tankönyvének, a Cosmographianak is, hiszen a könyv egyik fejezete éppen a csillagvilágot mutatta be.
De az érdeklődés felkeltésében nyilván szerepet játszott a csillagjóslásba vetett hit is, amely ugyanúgy serkentette a tudományos asztronómia fejlődését, mint ahogy az alkímia közrejátszott a vegytan létrejöttében
Végül pedig az új tan körüli polémia is felkeltette a figyelmet. Luther, Melanchton elítélő nyilatkozatairól a Wittenberget járt diákok és a könyvek útján egyaránt értesültek a hazai olvasók. Melanchton természetfilozófiai traktátusa elég nagy számban forgott közkézen ahhoz, hogy sokan olvashassák az új elmélet ellen írott sorokat.
Luther az általa bolondnak tartott Kopernikusszal szemben a Bibliára hivatkozott, s az egyház által szentesített világképet védelmezte az erdélyiek által jól ismert Sebastian Theodoric és Kasper Peucer is.
Kopernikusz feltűnik
De nem csak a maradiak megvilágításában jutott el az új elmélet. A tizenhatodik század olvasmányanyagában ott találjuk Erasmus Reinhold kopernikuszi alapokon megszerkesztett táblázatait – a Tabulae Prutenicaet – is. Mégpedig olyan példányokban, amelyek néhány évvel az első kiadás megjelenése után kézben voltak. Nem maradt nyoma annak, hogy Kopernikusz lelkes híve, Rhaeticus írásait olvasták nálunk – de tudjuk, hogy a moldvai uralkodó, Heraclid Jacobus meghívta Rhaeticust a cotnari-i iskolába.
Valószínű természetesen az is, hogy Kopernikusz korszakalkotó művét is ismerték, jóllehet abban a könyvanyagban, amely átvészelte a századokat – hiába kerestük nyomát. Egyetlen Kopernikusz-műre akadtunk – igaz, világszerte ritkaság –, trigonometriai traktátusára. Viszont az egykori brassói királybíró, Michael Weiss könyveinek lajtsromában szerepel Kopernikusz neve, a mű címének megjelölése nélkül, önkéntelenül is felmerül a kérdés: vajon nem óvatosságból hallgatták-e el a könyv címét? A kérdés már csak azért is jogos, minthogy Michael Weiss könyvtára határozott csillagászati érdeklődésről tanúskodik: Ptolemaiosz, Sacrobosco, Stöfler és Peucer mellett sok más szerző neve van jelen.
Olvasók, csillagászok
A ránk maradt csillagászati művek címlapján számos tulajdonos nevével is találkozunk. Egykori kovásznai iskolamesterrel és kancelláriai tisztségviselővel, polgárral és lelkipásztorral. Az egyik legszorgalmasabb könyvgyűjtő, a kolozsvári Wolphard István bécsi és wittenbergi diákévek után csillagászattal foglalkozott a kortársak tanúsága szerint. Érdeklődéséről egyedülálló műemlék is vall. Kolozsvárt, főtéri házában az egyik helyiséget – az úgynevezett zodiákus termet – az állatöv jegyei díszítik.
Ugyancsak a kortársak véleménye szerint kiváló csillagász volt Martinus Hentz szebeni rektor. S ha róla keveset tudunk is, annál érdekesebb egyéniségnek tűnik a rektorságban utóda – a tekei származású Georg Deidrich. Az egykori strassburgi és padovai diák nonkomforzmusa miatt veszti el rektori tisztségét és kénytelen Szebenből Kolozsvárra menekülni. A krónikaíró Szamosközi kiváló matematikusnak tartotta. Könyvtárának ránk maradt töredékei a tudomány iránt érdeklődő értelmiségiről vallanak.
Egyik kötete – a Kopernikusszal rokonszenvező flandriai tudós, Gemma Frisius kozmográfiája – sajátkezű csillagászati feljegyzéseit őrzi. Tudomásunk szerint elsőnek ő végzett nálunk csillagászati megfigyeléseket.
Szabadgondolkodók– gondolatszabadság
Amit tehát tudunk, az az, hogy Kopernikuszt az ellenfél megvilágításában biztosan ismerték nálunk már a tizenhatodik század második felében. De a csillagászat iránti szenvedélyes érdeklődés és néhány közvetett adat alapján feltételezhető, hogy magát a De revolutionibust is olvasták.
A kor szellemi légkörének egésze is valószínűsíti ezt a feltevést. Mi több, akkor, amikor kolozsváriak és olasz német antitrinitánus emigránsok a felvilágosodás szellemi forradalmát előlegezve vonták kétségbe a tételes vallások alaptételeit – amikor nemcsak a szentháromság létét tagadták, hanem a lélek halhatatlanságát is –, szinte elképzelhetetlen, hogy a tizenhatodik századvégi erdélyi értelmiségiek ne lettek volna fogékonyak a kor legnagyobb és legmerészebb gondolatával szemben.
A Szabadgondolkodás második hazai nemzedéke merte először leírni azt, hogy Kopernikusznak volt igaza, de jószerint már az első nemzedékben – az antitrinitárius értelmiségiek között – is volt, aki gondolatilag eljutott a felismeréshez.
Lám, előfordul, hogy egyes nemzedékek számára felismerés és megfogalmazás között évtizedek telnek el.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 7. számában, 1973. február 16-án.
