Negyedszázaddal ezelőtt hozták létre az Egyesült Nemzetek nevelési, tudományos és művelődési szervezetét – az UNESCO-t – a béke, az emberiség szellemi, erkölcsi szolidaritásának szolgálatára. Az Alapokmány szellemét azóta százak és ezrek munkája és változó világunk új problémái töltötték meg élő tartalommal.
Elsőként a szolidaritás vonatkozásában. Talán ez a háború utáni emberiség, fajunk történetében az első szervezet, amelyik távoli világok nyomorának tudatában van, és növekvő felelősséget érez ezzel szemben. Szolidaritása nem marad meg az együttérzés állapotánál, hanem gyakorlati segítségnyújtásban is megnyilatkozik. A szocializmus előretörésének szerepe nyilvánvaló abban, hogy ma mintha világszerte népszerűségét vesztené az elemi szükségleteikben kielégítettek megvetése az elemi szükségletekkel szemben, a jóllakottak közönye az éhséggel szemben, az írástudóé az iskolával szemben. Az UNESCO tevékenységében egyre inkább előtérbe kerültek az emberi szolidaritás gyakorlati feladatai. Az utóbbi időben a fejlődés lett a kulcsszó, az elmaradott népek fejlődésének előmozdítása, a világszervezet sajátos eszközeivel, tehát a neveléssel, a tudománnyal és művelődéssel.
A világszervezet stratégiája a nevelés terén is az alapokból indul ki és ennek megfelelően az analfabetizmus felszámolására összpontosítja a legtöbb szellemi energiát, anélkül azonban, hogy lemondana a magasabb iskolatípusok fejlesztésének ügyéről. Az UNESCO tevékenységéhez szorosan kapcsolódik például az oktatás tervezésének problematikája. Abból a felismerésből kiindulva, hogy napjainkban az iskolaügy – létfontossága miatt – nem bízható már sehol sem a véletlenre, az UNESCO értekezletekkel, kiadványokkal mozdította elő az oktatás tervezésének elméleti vizsgálatát. A természettudományok növekvő jelentőségére való tekintettel, elsőrendű szakemberek bevonásával, tankönyveket, módszertani munkákat dolgoztak ki és jelentettek meg az UNESCO égisze alatt. Egy, a természettudományok tanítását egyszerű – tehát mostoha körülmények között is megvalósítható – kísérletek alapján tárgyaló tankönyv például könyvsikerré vált, közel harminc nyelven van forgalomban. Ugyancsak a természettudományok tanítása szempontjából jelentősek a biológia, kémia, fizika, matematika oktatásának új irányzatait tárgyaló módszertani kötetek (Tendances nouvelles de l’enseignement des mathématiques stb.)
Az UNESCO kiveszi részét az ifjúság problémáinak vizsgálatából is. Ebben a tekintetben a világszervezet története jelentős román kezdeményezéseket is számon tart. Figyelemreméltó megvalósítások születtek a pedagógusképzés és a szakemberek továbbképzésének területén is. (Ezen a ponton említsük meg azt. hogv 1965 óta fővárosunk egyetem utáni kőolaj-geológiai és kémiai továbbképzés színhelye.) S ezzel eljutunk a XX. század végi pedagógiai gondolkodás egyik legfrissebb, legidőszerűbb hajtásához, a permanens nevelés kérdéséhez, amely ugyancsak a világszervezet révén szerzett polgárjogot.
Még a legfontosabbakra összpontosító áttekintés is hasonlóképpen hosszú leltárba torkollik, ha az UNESCO tudományos eredményeit veszi szemügyre. A Világszervezet ma a tudományokat a társadalmi lét egyre fontosabbá váló tényezőiként iktatja programjába, akárcsak folyóirata, az Impact, amely tudomány és társadalom kölcsönhatását tűzi napirendre. A Világszervezet tevékenysége az információcsere előmozdításától kutatások nemzetközi összefogáson alapuló megszervezéséig terjed.
Az információrobbanás megzabolázását célozza az UNESCO újabb kezdeményezéseinek egyike, a nemzetközi információs rendszer, az UNISIST, amely egyrészt arra hivatott, hogy meglevő információs hálózatokat kapcsoljon össze, másrészt a szükségleteknek megfelelően újakat hozzon létre.
A Világszervezet tudományos tekintélyének növekedéséhez nagymértékben járultak hozzá olyan nemzetközi kutatási akciók, mint amilyen például az óceanográfiai, a hidrológiai, az agy- és a sejtkutatási programok.
Azonban nem csak a természet- és technikai tudományokra korlátozódik a Világszervezet tevékenysége.
A humán és nem humán műveltség között közvetítő szerepet játszó társadalmi tudományok vonatkozásában is jelentős eredményeket mondhat magáénak: az ismertebb kiadványok közül a szakemberek körében is tekintélyt vívott ki magának a Revue internationale des sciences sociales. A társadalmi és humántudományok fejlődési irányvonalairól szóló munka megjelent első kötete hasonlóképpen ösztönző szerepet játszhat majd a humán tudományok fejlődésében.
Gazdag, de talán ismertebb az UNESCO művelődési tevékenysége: képzőművészeti kiadványai, erőfeszítései a núbiai, velencei műemlékek nemzetközi összefogás alapján való megmentéséért. Kevésbé látványos – bár nem kevésbé értékes – akcióiról azonban a közvélemény keveset tud. Arról például, hogy a művelődési élet egyik döntő tényezője, a könyvtárügy mennyit köszönhet a világszervezeti kezdeményezéseknek. Hasonlóképpen kevesen ismerik az UNESCO művelődéspolitika-elméleti iniciatíváit.
Az UNESCO szükségességét, fejlődőképességét jelzi az, hogy az ENSZ fejlesztési programjának kiváló szolgálata közben egyre nagyobb szerepet vállal a fejlődéssel együtt járó veszélyek tudatosításában, illetve megelőzésében. Az emberi élettér, a bioszféra védelme nemcsak a propaganda szintjén, hanem az intézkedési tervekig elmenően került be a Világszervezet programjába. Az UNESCO költségvetése ma több mint tízszer akkora, mint 1946-ban volt. Jelentősége bizonyára jóval nagyobb arányban növekedett és növekszik még.
Súlyát, tekintélyét éppen a 25. évforduló időpontjában növelheti a Kínai Népköztársaság küszöbön álló részvétele. Mondják, hogy a Világszervezet székházában egy új értelmiségi változat van kialakulóban. Jellemzői: a világméretekben való gondolkodás és szolidaritás, gyakorlatias fogalmazású humanizmus és türelem, megbecsülés az emberi változatok nyelvi, kulturális sokszínűségével szemben.
Akár így van, akár nem, a negyedszázados UNESCO mindenképpen a jövő egyik műhelyeként él tudatunkban.
Megjelent A Hét II. évfolyama 45. számában, 1971. november 5-én.
