Dankanits Ádám: A könyvek szeretete
Richard de Bury: Philobiblon. A könyvek szereteteFordította és jegyzetekkel ellátta Bodor András. A bevezető tanulmányt írta Jakó Zsigmond. Téka. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971.
A pompás tizennegyedik századi Anglia hagyatéka ez a pompás kis írás, akárcsak Chaucer Canterbury meséi. A bibliofil biblia a százéves háború első évtizedében íródott, szerzője – Bury – nem más, mint az utolsó békeévek egyes számú utazó diplomatája. Tollat szorongató öregember-keze nemrég államférfiak tenyerébe simult, s a kor történelmi eseményeinek szálait csomózgatta; s miközben hajón vagy lovon udvarról udvarra, grófságról grófságra utazott, a könyv mindig keze ügyében van. Intrikál, zsarol, fenyeget – ahogy azt mestersége megkívánja –, lefizet és hagyja magát – többnyire könyvvel – lekötelezni.
A fővárostól nem messze, Oxfordon Grosseteste óta az egyetemhez kapcsolódó írástudók egész sora – Roger Bacon, Duns Scotus, William Occam – építik tovább a skolasztikát. Azaz építve rombolják. Az egyházi bölcselet építményébe csenik a matematikált és kísérleti tudomány, hit és tudás szétválasztásának követelményét, Roger Bacon éppenséggel az anyag gondolkodási képességének tételét is. Ezektől az elemektől azután a skolasztika alapzata is megroskad. (Nem hiába látta Marx az angol skolasztikusokban a középkor materialistáit.)
Ez a skolasztika ellenfordult skolasztika is ott munkálhat valahol a Philobiblon körül. Ha nem másként, legalább abban, ahogy a mediterrán szerzetesek által meghonosított kontemplativitással a praxis felé való tájékozódást szegezte szembe. A személyes üdvösségét kereső szerzetessel ellentétben az oxfordiak az élet felé fordulnak. (Bacon technikai fantáziája illusztrálja ezt a leginkább.)
Valami ehhez hasonlatost érzékel a Philobiblon olvasója Buryvel kapcsolatban is; abban, ahogyan nem fogadja el egy lehetséges sarkítás egyik oldalát sem, mert nem lesz életidegen könyvmoly, de könyvtelen életkirály sem. Úgy tűnik, nem véletlenül idézi a boethius-i maximát, amely a bölcstől a szemlélődést és cselekvést egyaránt megköveteli. A tevékeny államférfi számára a könyv nem menedék, hiszen – amint írja – „könyvek nélkül egyetlen államot sem lehet jól kormányozniˮ.
Nosztalgiával írja Párizsról, hogy „gyönyörű könyvtárak vannak itt, illatosabbak, mint egy fűszerraktárˮ.
Szereti tehát a könyvet, de eszközként, sokszor pragmatikusan. Bibliofil biblia tehát a Philobiblon. de a recenzens úgy véli, hogy nem a könyvhöz menekülő bibliofilé.
Az erudíció és a sokszor a filológusi aprólékosságig elmenő gondosság, amely a mű fordítását, jegyzetelését és bevezető tanulmányát jellemzi, egyfelől a Téka-sorozat ilyen irányú lehetőségeit jelöli meg, másfelől hozzáad a romániai magyar könyvkiadásnak a nemzetközi könyvévet köszöntő finom gesztusához. (dankanits)
Megjelent A Hét III. évfolyama 7. számában, 1972. február 18-án.