Mit mutat Európa infarktustérképe?

Amióta létrejött a FAO, az Egyesült Nemzetek Szervezetének ez a szerve, mely a világ élelmezésével és mezőgazdaságával foglalkozik, a táplálkozás is kikövetelte a maga szakembereit, akik az orvosi dietetikán túlmenően az egyén és a köz szükségleteit – a létfenntartásához és szaporodásához szükséges minimumot és optimumot – kutatják, javítják és orvosolják. Megszületett a nutriciológia, az élelmezés tudománya.

Ez a tudomány természetesen még gyermekcipőben jár és távol áll attól, hogy egzakt legyen. Kísérleti szakaszában van, s minthogy kísérleteit állatokon végzi, az elért eredmények csak részben vonatkoztathatók az emberre. Ennél az oknál fogva a következtetések is változnak, aszerint, hogy a tapasztalat igazolta-e azokat vagy sem. Így például néhány éve az OMS és a FAO élelmezési szakértői az ember fehérjeszükségletét a napi minimális 60 grammban állapították meg, nemrég pedig ugyanezek a szakemberek 40 grammra szállították le.

A táplálkozást, úgy tűnik, nem lehet képletekbe kényszeríteni, és a szakember maga csodálkozik legjobban, mikor kiderül, hogy némely tartomány lakossága „normákon” kívüli feltételek között él – normálisan.

A Kung-törzsbeli bushman a Kalahari-sivatagban nagyon jól érzi magát a körülbelül 85 féle étnövénye és 54 állatfajtája között, pedig alig 30 gramm állati fehérjét fogyaszt naponta. (Egyébként számtalan vegetáriánus folytat normális életmódot, sőt sportteljesítményekre is képes.) Ezzel szemben számos eszkimó csoport él kizárólag húson és halon – szintén jól. Kenyában a Samburu harcosok az esős évszakban naponta 8-10 liter tejet fogyasztanak. Szomáliában a pásztorok tevetejet isznak és ezzel naponta 300 gramm állati zsiradékot juttatnak szervezetükbe. De mivel fizikai munkát is végeznek, mentesek az infarktustól és koleszterinszintjük nem haladja meg a legalacsonyabb európai átlagot.

A felsorolt kivételek tehát pusztán azért nem erősítik a szabályt, mert – úgy tűnik – ilyen szabály nincs.

Nem vitás: a táplálkozás egymaga – még ha teljesen hibás is – nem okozója a szívinfarktusnak. Kiváltó okként társul hozzá a környezet számos tényezője, a stressz, a genetikai tényezők (a hajlam öröklődik), a klíma, az ivóvíz keménységi foka, a fizikai mozgás hiánya, a dohányzási ártalom stb.

Mégis, az OMS (Egészségügyi Világszervezet) feltérképezte Európa azt mutatja, hogy északról délre haladva a szívinfarktusok száma csökken és ez – eléggé kézenfekvő módon – összefügg a lakosság táplálkozási szokásaival. Áll ez különösképpen néhány újabb adat tükrében.

NEM HÚST ESZÜNK, HANEM ZSÍRT

Még a vörös bifsztek is főként – zsír.

Nem volt mindig ez, de megváltozott a hús minősége is. A nagy kereslet kikövetelte a nagyban-termelést. A magas teljesítőképességű takarmányon nőtt tenyészállatok húsa ma már 30 százalék zsírt és csak 50-55 százalék sovány húst tartalmaz, ellentétben a vadbölény húsával, amely még 75-80 százalékban sovány hús és csak 4 százalék zsírt tartalmaz. De a sovány húsnak is csak 20 százalék a fehérjetartalma.

A tenyészállat húsában háromszor annyi a zsír, mint a szabadon élőében, ráadásul túltengenek benne a telített zsírok, és csak elégtelen mennyiségben találhatók meg a telítetlenek, pedig ez utóbbiak elengedhetetlenül szükségesek a szervezet, pontosabban az idegrendszer, illetve a sejtmembrán számára. (Ezeket pótolni a szervezet egymaga képtelen.) Crawford doktor megállapítása szerint a tenyészállatoknál a telített–telítetlen zsírok aránya 50:1, míg a szabadban élő állatnál ez az arány alig 2:1.

A telítetlen zsírt esszenciálisnak tekintik, mert azt a szervezet egyrészt nem nélkülözheti, másrészt pedig nem képes előállítani. Minél kevesebb főzelékfélét és lisztesneműt, és minél több húst fogyaszt valaki, annál kevesebb telítetlen zsírhoz jut szervezete.

Azonos a helyzet a tehéntej tekintetében is, ami nagyjából a kisgyermek legfőbb tápláléka. A tehéntej kétszer annyi fehérjét tartalmaz, mint az anyatej. (Így van „megszerkesztve”. A boci egyetlen év alatt annyit gyarapszik, mint az emberpalánta húsz esztendő alatt.) Ám a tehéntejnek elenyészően kevés a telítetlen zsírtartalma, pedig az elengedhetetlen az agynak és az idegrendszernek – éppen az első életévben történő – rohamos fejlődéséhez.

A szabad természetben felnövő ember ma évezredek során hozzáidomult a nélkülözésekhez – szervezete képes elraktározni bizonyos készleteket, amelyek átsegítik az éhezési szakaszon –, de nem tudott még hozzáidomulni a túlbőséghez, mert az viszonylag újkeletű. A felesleget a szervezet elraktározni nem képes, illetve az elraktározás megbosszulja magát. Szerte a világon, szinte egyidőben, elszaporodtak mind a hiány, mind a túlbőség következtében létrejött betegségek. Utóbbiak közé sorolható nagymértékben a szívinfarktus is. Íme egy példa: Észak-Karélia tartománya Finnország keleti részén fekszik, mintegy 400 kilométerre északkeletre Helsinkitől. 185 000 lakosa infarktustól veszélyeztetettebb, mint a világ bármelyik más pontján élők. A 20–64 közötti férfiaknak évente 9,3 százaléka esik infarktus áldozatául. Ennek a „járványnak” az okai nem ismeretesek. A lakosság túlnyomó része falusi és mint ilyen, egészséges életmódot folytat. Mégis három szív-érrendszerbetegségre hajlamosító tényezőt sikerült kimutatni Karéliában: a magas koleszterinszintet, az elterjedt magas vérnyomást és a nagyfokú dohányzást. A múltban a karéliaiak kevés húst ettek, a tejfelt eladták, ők maguk pedig zsírtalanított tejet ittak. Ma a legszegényebbek is egyre több állati zsírt használnak a főzéshez. A helyzetet tanulmányozó OMS-szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy bizonyos rendszabályok életbeléptetésével a halandóság felére csökkenthető. Sajtóhadjárat segítségével vissza lehetne állítani a soványított tej fogyasztását, meg lehetne győzni a karéliai lakosokat, hogy több főzeléket és kevesebb vajat egyenek, öt év után már megmutatkoznának az eredmények, és Karélia megszűnne az „infarktus hazája” lenni, ahol, ahogy dr. Harry Mustaniemi finn kardiológus mondja: „veszélyes férfinak lenni… mert sok a szép és fiatal özvegy.”

A szív és az érrendszer betegségei csak néhány éve vezetnek az európai halálozási statisztikában. Az itt közölt táblázat 10 000 szívinfarktus esetre épül. mely 3 600 000 húsz és hatvannégy év közötti tanulmányozott egyénnél fordult elő. Ez a betegség, mint kitűnik, ma már távolról sem a férfinem monopóliuma. Minden negyedik beteg – nő. Sőt, a 45 éves korhatár alatt a szívinfarktus gyakrabban halálos nőknél, mint férfiaknál.

VISSZA A KENYÉRHEZ?

Kaare R. Norum professzor, az Oslói Egyetem táplálkozási kutatásokkal foglalkozó intézetének vezetője szerint:

– redukálni kell a zsírok fogyasztását, hogy azok ne haladják meg a napi kalóriabevitel egyharmadát (jelenleg negyven százalékát is túllépik);

– redukálni kell a cukorfogyasztást;

– és redukálni az összkalóriát.

A norvég parlamentben rövidesen előterjesztenek egy törvénytervezetet, amely a kenyérfogyasztás növelését és az állati zsírok fogyasztása, illetve a húsfogyasztás csökkentését célozza. Hogyan remélik ezt elérni? Elsőként tájékoztatási és egészségügyi kampányok segítségével. Előfordulhat tehát, hogy – az infarktusstatisztika fenyegető hatására – Norvégia lesz az első ipari ország, amelyben törvényt fogadnak el a lakosság táplálkozásmódjának megváltoztatására.

Megjelent A Hét VI. évfolyama 25. számában, 1975. június 20-án.