Sok-sok minden mellett ebben a mi századunkban fedezték fel a gyermekeket. A gyermeket magát, főként alkotásait. Kétségtelenül ez a század legártalmatlanabb és legrokonszenvesebb felfedezése.
A Dalles-beli országos gyermekrajz-kiállítás már csak kívülről nézve is vidámmá teszi az embert. Igaz, a földszinten a kisiskolások és óvodások munkái láthatók, amelyek a legközvetlenebbek, színesek, játékosak, vidámak.
A rajzok kikandikálnak az utcára, utána kiabálnak a járókelőknek, ennivalóan orcátlanok, és megrendítően költőiek. Nem lehet csak úgy elmenni mellettük.
A gyermekek világa külön világ – mondjuk undok felsőbbrendűséggel –, de ha ezeket a képeket megnézzük, rá kell jönnünk arra, hogy nem külön világ ez, csak a gyermekek másként látják a világot, és sokkal szebbnek. Rajzaikon elsősorban talán sport van, aztán történelem, sok menyasszony, ünnepély, játék, megint történelem – kevés mese – és megint sport, sport és sport. Boldogok, gondtalanok, és minden érdekli őket.
Az emeleten lassan – szinte észrevétlenül – eltűnik az ártatlanság. Nagyobb gyermekek, művészeti szakiskolások rajzai vannak itt. Már túl sok mindent tudnak a művészetről, de még csak keveset emésztettek meg belőle. Itt már amolyan igazi képek vannak. Jók és rosszak, nagyon tehetségesek és gyengécskék. Egy-egy meglepően érett színvilágú, és egy-egy szívszorítóan dilettáns munka. Persze, nem tudom, mi nehezebb: a játékról művészetre váltani, vagy a gondtalan kisgyermekségből a feneketlen pubertásba zuhanni? Ezt a világot már nem irigyeljük mi, felnőttek. A tanáraiknak sem lehet könnyű. Az emelet egyik sarkában mégis látok egy sor olyan munkát, ami azt bizonyítja, hogy gyermek is, tanár is áthidalhatja ezt a kényelmetlen életkort. A temesvári szakiskolások munkái legalábbis ezt látszanak igazolni. Sajnos az ifjú kiállítók neve mellett nincs feltüntetve az, hogy ki a tanáruk. Csak sejtem, hogy a kitűnő temesvári formatervezési kísérletek mögött Bertalan István tanári ambíciói rejlenek. Úgy tűnik, a serdülőkornak jót tesz a fegyelmezettségre szorító formatervezés.
Az emeletet elhagyva megint a kicsik képei kísérnek az utcára, elfelejtem a felnőtté válás nehéz éveit, s útravalóul a gondtalan, vidám gyermekkort viszem magammal.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 31. számában, 1973. augusztus 3-án. A reprodukciók az ötven évvel ezelőtti lapszám cikkének illusztrációi.
