Szőcs Istvánt mindazokkal szemben, akik botcsinálással vádolják. Vagy nem vádolja senki? Na és? Kabayt sem vádolták, Szőcs mégis megvédte.
Pont öt esztendővel ezelőtt, körülbelül akkor, amikor Szekeres Lajos beadta a múzeumba második, javított kiadású füstölt botját, magam is foglalkoztam rovásírással. Tudományos felfedezés szándékával, de főleg játékból. Ugyanis éppen akkor került elő a Teleki Tékában egy 1624-ből származó rovásírásos bejegyzés, és én voltam az egyetlen dilettáns, akinek elég türelme és kedve volt ahhoz, hogy Csallány Dezső közleménye (és némi női logika) segítségével kisilabizálja a szöveget,
De nem lett belőle szenzáció, mert Szőcsöt akkor még talán nem izgatta a rovásírásban is kimutathatónak vélt sumir–magyar rokonság. Így történhetett meg, hogy a Petrás–Szekeres–Szőcs-féle botnál száz évvel korábbi rovásirásos emlékünk nem keltett országos feltűnést, és maradt egy mindössze tizenkilenc soros közlemény tárgya (lásd NYIRK, 1970/2. sz.).
Ha ugyanis mindez már akkoriban érdekelte volna Szőcsöt, még én sem úszom meg szárazon a rovásírásban való kontárkodásomat. Szőcs feltehetően kitűnő ad hominem érvekkel bizonyította volna, hogy egyrészt könnyű nekem, mert balkezes vagyok, de másrészt képzőművészként nem is érthetek hozzá, és egyébként is Kolozsvárt születtem, tehát nem járhattam a vásárhelyi Teleki Tékában.
Mindezek után töredelmesen bevallom, hogy a kétszáz éves botot nem Kabay vagy Szőcs, hanem én faragtam. És különben is sok van a rovásomon, tehát megérdemlem, hogy ezek után megfüstöl borsószalmán, majd kiönt, ahogy a jégkockákat mindközönségesen önteni szokás.
Utóirat
A szerkesztőség – mint munkatársunk fenti írása is jelzi – túlméretezettnek érzi Szőcs István erőlködését saját tévedésének igazolása ügyében. (Lásd Utunk idei 18. szám.) Különös tekintettel a tények közismert makacsságára. A tény ugyanis az, hogy Szőcs István talált egy kétszázéves rovásírásos számadóbotot, amelyről Fülöp G. Dénes kimutatta, hogy mindössze pár esztendős hamisítvány. Így tehát a bizonyítékok súlya alatt, és Szőcs publicisztikai ügyeskedése ellenére, mi továbbra is Fülöp G. Dénesnek vagyunk kénytelenek hinni. És csak helyeselni tudjuk a hamis mítoszkeltés elleni határozott állásfoglalását. A Szerkesztőség
Megjelent A Hét VI. évfolyama 19. számában, 1975. május 9-én.